Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 1. szám - Aktuális kereskedelmi jogi kérdések. Még mindig a valorizációról. Észrevételek dr. Pollák Rudolfnak a Juristische Blätter LIII. évi 23. és 24. számában megjelent cikkére. Valorizáció a vasuti fuvarozási ügyleteknél

4 KERESKEDELMI JOG kokban teljesítendő tartozásoknál? stb. Ez még mindig egy nagy kérdőjel s olyan darázsfészek, melybe belényulni veszedelmes. Mikor lehet itt szilárd és biztos megállapodásra jutni? Az adós menjen-e tönkre, mely esetleg biztosító társaság, vagy a hitelező, mely esetleg pénzintézet, mikor mindegyikük arra rendezkedett be, hogy a tartozás meghatározott öszszegben, az állam részéről kényszerkurzussal felruházott pénznemben, névértékének megfelelő összegben lesz fizetve? Lehet-e ezt a kérdést igazságosan, s ami nem kevesebb jelentőségű, törvényszerűen megoldani anélkül, hogy visszahatóan fel ne bolygattassék egyik vagy másik fél vagyoni helyzete? t A kérdés megoldása annyira nehéz, hogy szinte azt lehetne mondani: jobb hozzá sem nyúlni s várni, hogy magától oldódjék meg, mire a gazdasági helyzet megjavul, bár ebben az esetben ugy járhatnánk, amint Shakespeare mondja, már nem emlékszem egész biztosan: «Lear» vagy «Hamlet»-ben: mire a fü megnő, megdöglik a ló. És e ponton emlékszem meg dr. Pollak Rudolfnak, a bécsi legfőbb Ítélőszék bírójának a Juristische Blátter Lili. évi 23. és 24. számában közölt mélyreható, alapos tanulmányáról: «Über AufAvertung.» Pollak Rudolf előrebocsátja, hogy a német és az osztrák magánjogi Ítélkezés hosszabb idő óta egymástól eltérő ösvényeken halad, mert mig a német bíróságoknál tért hódított az úgynevezett «Freirechtsschule», mely fölötte tágkeblü szabadelvüséggel kezeli a bíróságnak a törvényhez való viszonyát és szabad kezet ad a bírónak, hogy az életnek különösen a háború következtében felmerült jelenségeivel szemben (aminő főleg a valorizáció) a törvénynek szükreszabott korlátain túlmenve jogszabályokat alkosson, addig az osztrák legfőbb Ítélőszék szigorúan a törvényhez alkalmazkodva és szem előtt tartva azt, hogy a jogbiztonság megköveteli a törvényes alaphoz való szigorú ragaszkodást, ott, ahol a törvény semmi támaszpontot nem nyújt, egyáltalán nem ad helyet a valorizációnak. Erre az ellentétre vonatkozó drasztikus példaként felhozza azt, hogy az osztrák legfőbb ité lőszék határozottan kizárja a jelzálogi hitelnél a valorizálást, mert erre semmi törvényes alap nincs, mig ellenkezőleg a német Reichsgericht a valorizálásnak itt is helyét látva, nem is valamely általános mérték alapul vételével, hanem a mindenkori eset körülményeiből felmerülő szükséghez képest valorizál. Ehhez hozzáfűzi Pollak, hogy a német és osztrák Ítélkezés eme szembeszökő ellentétét néppszihológiai szempontból vizsgálni nem volna érdektelen. • A pénznek óriási elértéktelenedése következtében gombaként szaporodó s a bíróságokat csaknem leküzdhetetlen akadályok legyőzésére kényszerítő súlyos problémák megoldásának megkísértése a német és az osztrák bíróságok között keletkezett ellentétet folytonosan fokozta. Az osztrák bíróságok a törvényhozástól vártak orvoslást, ami időről-időre egyes kérdésekre nézve meg is történt, mig a német Reichsgericht a szerződésileg meghatározott kölcsönös ellenszolgáltatások egyensúlyának helyrehozása végett a törvény értelmezésében és alkalmazásában a lehető legtágabb liberalizmusnak igyekezett érvényt szerezni. (Idevonatkozó határozatok idézve vannak Pollak Rudolf nagybecsű cikkében.) Mi sem természetesebb, mint hogy Pollak Rudolf, az osztrák legfőbb Ítélőszék bírája az osztrák álláspont mellett tör lándzsát és többször idézett cikkében igen súlyos és nagyon megszívlelendő érveket hoz fel álláspontja mellett, amelyekkel itt térszüke miatt bővebben foglalkozni nem kívánok, csak azt emelem ki, hogy érvei főleg a jogbiztonság kétségtelenül óriási fontosságú érdekeinek megóvása, a szerződések szentségét és a szerződési hűséget alapjaiban megrázó visszaható erő elhárítása és ezeknek folyományaként a vagyoni megrázkódtatások elkerülése körül csoportosulnak. Mindenesetre tiszteletreméltó konzervatív álláspont, amely — nem tudom — nem felel-e meg jobban a mi agyonsanyargatott, eltörpült Magyarországunk igényeinek is, mint ahogy megfelelne ezeknek a német «Freiheitsschule» feltétlen követése. Pollak Rudolf különben annyira megy, hogy a valorizációnak általános törvényhozási szabályozását is a hangoztatott érveknél fogva veszélyesnek tartja és csak egyes kérdések, mint pl. a tartási kötelezettségek, nyugdíjigények, balesetkártalanitások stb. tekintetében tartja a törvényes szabályozást célszerűnek. E tekintetben is hajlandó vagyok csatlakozni nézetéhez és érveihez. Ahol egyébként hézag mutatkozik a valorizáció megfelelő alkalmazásánál, legyen tere az esetek sokféleségét felölelni nem képes törvény sablonszerű általánosítása helyett a bírói gyakorlatnak, persze bölcs, óvatos, mindent megfontoló bírák gyakorlatának a mindenkori eset körülményeinek lelkismeretes mérlegelése mellett. És ne olyan birák gyakorlatának, akik ugy vannak fizetve, mint most a «szanálás» korszakában a magyar birák, úgyszólván ((éhbér))-re utalva és a pénzügyminiszternek mindenkori «kegyes» jóindulatával vigasztalva' s akiktől a .karácsonyi jutalmat is elvonják azon a cimen, hogy annak osztogatása sérti a birói függetlenséget. Talán nem inkább veszélyezteti a nyomor? E kitérés után folytatom tovább s átférek egy speciális kérdésre: a valorizációra a vasúti fuvarozási ügyleteknél. Ezzel a kérdéssel per tangentem már fog-