Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)
1925 / 10. szám - A kényszeregyezségi eljárás reformja
10. sz. KERESKEDELMI JOG 135 az adósoknak egyenesen prémium adatik a passzív reszisztenciára. A Csődtörvény reformjánál a svájci Bundesgesetz über Schuldbetreibung und Konkurs rendszerét fogadja el, mely a Csődtörvény irányitó szervei (csődbiróság, csődbiztos, tömeggondnok és csődválasztmány) helyett két szervet: a csődbiróságot és csődhatóságot ismer, előbbit a csőd jogkérdéseinek, utóbbit (a kereskedelem valamely szervét) a csőd gazdasági és adminisztratív teendőinek ellátására. A hitelezők autonómiájának hive, mivel szerinte a birói eljárást mégis elsősorban a hitelezők magánérdeke kell, hogy dominálja, Amennyiben azonban e pillanatban csupán a kényszeregyességi eljárás novelláris módosításáról, tehát u. n. gyorssegélyről lehet szó, ugy a következő szempontok figyelembe vételét tartja szükségesnek. Elismeri, hogy egyes kétes vagy gyöngébb erkölcsi alapon álló kereskedők a csődnél sokkal enyhébb természetű kényszeregyességi eljárás intézményével visszaélnek. Szerinte azonban mégsem ezt a kisebb töredékét, hanem a hibájukon kivül bajba jutott nagyobb számú kereskedőt, másrészt pedig azt a nagy gazdasági krizist kell figyelembe venni, melyen a magyar kereskedelem és ipar keresztülmegy, illetve amely krizis vihara most a magyar kereskedelem és ipar sok évi termését teszi tönkre. Ha azt vesszük figyelembe, akkor szintén előáll annak szüksége, hogy a) a hitelezőknek nagyobb autonómia biztosittassék a birói hatáskörrel szebmen. Ezt ugy képzeli el, hogy ott, ahol az adós egy bizonyos, pl. 50%-nál magasabb kvótát ajánl fel, ott a hitelezők kvalifikált szótöbbségének fenforgása esetén az egyességi bírónak ne álljon jogában az egyességet megtagadni. Kisebb kvóta megajánlása esetén ugyanez a korlátozás csupán nagyobb (pl. 3A) kvalifikált szótöbbség esetén legyen irányadó. b) A vagyonfelügyeleti kérdés jelen rendezését szintén nem tartja megfelelőnek. Eltekintve attól, hogy ő a kényszeregyességi eljárást is inkább a kereskedő körök intenzivebb befolyása alá tartozónak véli, ami azt is involválja, hogy ő szívesen látna — legalább is a kisebb ügyekben — kereskedő vagyonfelügyelőket; azt azonban múlhatatlan szükségesnek tartja, hogy a vagyonfelügyelői költségek az aktívákkal és a felajánlott egyességi kvótával összhangba hozassanak. c) Kell, hogy az eljárás tartama megrövidíttessék, amit a kényszeregyességi ügyek referensei számának növelésével vagyis több uj referens beosztásával vagy kinevezésével tart elérhetőnek. A pénzügyminisztérium makacs ellenzése — szerinte — nem jogosult és nem indokolt. Nem pedig azért, mivel itt adózó polgárok exisztenciájáról van szó, másrészt pedig az adóalanyok megtartása vagy segítése által a kincstár adóban visszakapja ezt, amit birói többletben kiadott. Dr. Schreyer kartársunk véleménye el fog hangzani egészen az illetékes körökig s ott bizonyára kellő súllyal fog mérlegeltetni. De éppen ezen súlynál fogva nem hallgathatjuk el azt a szerény észrevételünket sem, hogy — ámbár a túlságos inkvizitorius kezelésnek eme par excellence magánjogi és magánérdekű ügyekben mi sem vagyunk hivei (egészen más a helyzet, midőn csalás vagy egyéb bűncselekmény nyomatékos gyanúja merül fel), a birói ügyvezetésnek abban az irányban, ahol a kisebb hitelezőknek a többséggel szemben való indokolt megvédéséről van szó, tulerős féket mi sem szabnók. Mindenesetre helyes irányban halad dr. Schreyer fenti a) alatti javaslata. Dr. Schreyer, aki élete javarészét kereskedők közt töltötte, már ez oknál fogva is, a kereskedőknek akar a vagyonfelügyeletnél nagyobb szerepet juttatni. — Nem tagadom: ma is vannak visszaélések a vagyonfelügyelői tiszttel; azt is látjuk, hogy egyes vagyonfelügyelők inkább a közadós, mint a hitelezők képviselőiként teszik meg jelentésüket; ámde a kis kivétel mellett az erkölcsi garanciát mégis inkább látjuk a magas etikai alapon és a különféle kereskedői érdekeken felül álló ügyvédségben, mint a kereskedőben. Épp ezért — minden kari érdektől eltekintve — a vagyonfelügyelői tiszt mai rendszerének megbolygatását (persze nem a sorrend tekintetében!) nem tartanok helyesnek. Azt a javaslatot, mely a vagyonfelügyelő díjazását az egyességi kvótától tenné függővé, szintén nem helyeseinők. Elvégre a vagyonfelügyelő munkája és felelőssége nem kisebb azért, mivel adós nem tud vagy nem akar magasabb kvótát felajánlani. A vagyonfelügyelőnek a hányadra nem is lehet ingerenciája, sem pedig abban érdekeltsége, mivel az visszaélésekre vezethetne. A kényszeregyességi eljárás reformjánál ellenben múlhatatlan szükségesnek tartjuk a megtámadási jog (R. 19. §.) kiterjesztését az önként adott (kézi) zálogjogokra is, mivel a kielégítési alapnak oly mód on való elvonása ma már epidémikus jellegű . Ugyancsak szükséges az eljárás megtagadásának kiterjesztése (egy éven belül) nemcsak az eljárás megszüntetésének, (R. 7. §.) hanem — miként egy korábbi alkalommal már rámutattunk — az eljárás befejeztének esetére is, mivel az adós spekulációját e téren is lehetetlenné kett tenni. Ha a novelláris módosítást gyorssegélynek nevezzük, akkor az legyen valóban ((gyorssegély», mely ma jön és nem — holnap, mert akkor már elkésett.