Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 9. szám - A német valorizációs törvény

9. sz. KERESKEDELMI JOG 125 S'zámu rendelete 1. §-a utolsóelőtti és utolsó bekezdésében foglaltak tartalma is. A hivatkozott §. utolsóelőtti bekezdése ugyanis, amidőn kimondja, hogy a bűncselekmény megállapítása esetében a lefoglalt közszükségleti cikkek helyébe lépett értékesítési összeg tárgya az elkobzásnak és intézkedést foglal magában, hogy annak hovaforditása iránt minő jogszabályok az irányadók, meg sem emlékezik arról, hogy az elkobzás tárgya tekintetében bárki tulajdon- vagy más dologjog alapján figyelembe vehető igényt támaszthatna. És a kérdéses §. csak utolsó bekezdésében rendelkezik olykép, hogy ha a bűncselekmény megnem állapittatik vagy ha a lefoglalást más okból hatályon kivül helyezik, lehet a letétbehelyezett öszszeget annak részére kiutalni, aki a rekvirált készletet tulajdon- vagy más dclogi jog alapján birtokában tartotta vagy ehhez való jogát kimutatja. Végül a Btk. 61. §-ának az elkobzást tárgyazó mellékbüntetés természetű rendelkezésének a kifejtettek szarinti értelmezése mellett szól még annak a meggondolása is, hogy eltérő felfogással a lehetőség utja nyittatnék meg arra, hogy előre vagy utólag létesült színlelt megállapodással a Btk. 6i. §-a rendelkezéséhez képest elkobzandó tárgy vagy annak értéke a törvéiiyszerü rendeltetése alól elvonathassék. Mindezek alapján alaposnak kellett felismerni a felülvizsgálati kérelemnek azt a támadását, hogy a fellebbezési biróság az anyagi jog megsértésével döntött akkor, midőn felperes kereseti kérelméhez képest az alperes kir. kincstár ellen marasztaló ítéletet hozott; miért is a fellebbezési biróság megtámadott ítéletének megváltoztatásával felperest az alaptalan keresettel elutasítani kellett. 124. Általános felismerhető tévedés esetében a szerződő fél nem használhatja ki azt a maga javára s ha mégis a tévedő féllel szerződést köt, a szerződés a tévedő félnek előtte ismert valódi akarata szerint tekintendő megkötöttnek. (Kúria P. II. 586/1925. sz. a. 1925. június 17.) Indokok: A peres felek között kötött vállalkozási szerződés különös feltételei 5., 6. és 7. pontjának egymással összefüggő értelme helyesnek mutatja a fellebbezési bíróságnak azt az ítéleti ténymegállapítását, hogy ezek a feltételek a felperesek vállalati összegét akképpen kontingentálták kétfelé, hogy ennek 60%-a fix összegképpen az anyagi megtérítésekre, 40%-a pedig változás alá eshetőképpen a munkabérekre volt előirányozva. Minthogy pedig a 7. pont a vállalati összeg megemelésének a munkabérek emelkedésével arányosan adott helyet, ki volt zárva, hogy a munkabérek megemelkedésének cimén a vállalati összeg megemelése az emelkedés arányát meghaladó, a felpereseket tehát esetleg még éppen nyereséghez juttató mértékben történhetett volna meg. Más szóval: a vállalati összeg nem emelkedhetett nagyobb százalékkal, mint maguk a munkabérek. Minthogy pedig az 1%-os munkabéremelkedéssel a munkabérek fedezetéül kontingentált 40%-nyi vállalati összegnek 1%-os megemelése az ezzel azonos arányú: felperesek, akik vállalkozó iparosok és akik előtt tehát a szakmájukra vonatkozó számviszonyoknak az az összefüggése nyilván felismerhető volt, nem lehettek benne kétségben, hogy a munkabéremelkedés minden százaléka cimén igényelhető többletnek a maximál's határvetését az egész vállalati összegnek csak a 0.4%-a adja meg s igy fel kellett ismerniök, hogy emez utóbbi százaléktételnek a nekik kézbesített másolatban teljesen érthetetlenül 0.7-del történt megjelölése csak tévedésből eredhetett. Anyagi jogszabály azonban, hogy a másik fél felismert tévedését egyik szerződőfél sem aknázhatja ki a maga javára és ha ily tényállásban vele mégis szerződik, a szerződés a tévedő félnek a másik előtt ismeretes volt valódi szándéka értelmében tekintendő megkötöttnek. A fellebbezési biróság ítélete a szerződési jóhiszeműség elvét érvényre emelő ennek a jogfelfogásnak a következményeit valósította meg. Fizetési késedelem. 125. Nincs oly jogszabály, mely szerint adós az esetben, ha a hitelező kezeihez megnyugvással nem fizethet, tartozását birói letétbe helyezhetné; mert eszerint a letétbeheiyezés joghatáiyossága tisztán az adós egyéni nézetétől függne. (Kúria P. VII. 3662/1925. sz, a. 1925. szept. 1-én.) Indokok: A fellebbezési biróság ítéletének indokolásában tévesen hivatkozik olyan jogszabályra, amely szerint az adós abban az esetben, ha a hitelező kezéhez megnyugvással nem fizethet, tartozását birói letétbe helyezhetné és ez a kifizetés hatályával birna. Ilyen jogszabály nincs és a fellebbezési bíróságnak ez iránti jogi álláspontja annál kevésbé fogadható el helyesnek, mert aszerint a birói letétbehelyezés joghatályossága pusztán az adós egyéni nézetétől függne, ami pedig a joghatályosság alapjául nem szolgálhat, hanem a fennálló anyagi jog értelmében a birói letétbehelyezés joghatályos'ságának megállapításához tárgyi körülmények, igy pl. a hitelező részéről elfogadási késedelem, a hitelezőnek ismeretlen helyen tartózkodása stb. szükséges. A fellebbezési biróság ítéletében azonban nincsenek megállapítva olyan ténykörülmények, amelyek alapján a kereseti 30.000,000 korona vételárhátraléknak alperes részéről történt birói letétbehelyezése joghatályosnak minősíthető s igy az fizetés hatályával bírónak kimondható volna. Egymagában az a tény ugyanis, hogy az alsóbirósági ítéletekben jelzett felperesi hitelezők a kereseti követelést meghaladó összegű követeléseket támasztanak a felperessel szemben és követeléseiket olyanoknak kívánják minősíteni, amelyekért az 1908:LVII. te. alapján esetleg az alperes is, mint az A) alatt csatolt szerződésben jelzett felperesi üzlet átvevője felelősséggel tartozhatik, — az adott esetben az emiitett bírói letétbehelyezés joghatályosságának megállapítására azért nem alkalmas, mert az A. alatti szerződés 6. pontjából megállapíthatóan az alperes ezen szerződés megkötésekor s igy a kérdéses felperesi üzlet átvételekor az emiitett felperesi hitelezőkről és azok követeléseiről tudomással birt és ennek dacára nem kötötte ki, hogy ő a kereseti vételárhátralékot csak akkor köteles a felperesnek megfizetni, ha ez az emiitett hitelezőinek követeléseit kifizette, illetve renndezte, hanem éppen ellenkezőleg feltétlenül vállalta azt a kötelezettséget, hogy a vételárhátralékot 1924. április 26-ig (A. alatti szerződés 1. pontja), illetőleg az irányadó tényállás szerint a felperes