Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 8. szám - Részvényjogunk reformjához

114 KERESKEDELMI JOG 8. sz. bíróság, midőn alperes vételártartozásának megfelelő átértékelését megállapította. A marasztalási összeg kiszámítását, melyből 10 millió koronát el is ismert, alperes csupán abból az okból támadta meg, hogy felperes kárenyhítő kötelességének elmulasztása miatt a kárt a fellebbezési bíróság meg nem osztotta. Ez a panasz sem helytálló; mert az A) alatti szerződés szerint alperes a vételár korábbi elfogadását nem kívánhatván, felperes a netán felajánlott vételárat lejárat előtt nem volt köteles elfogadni és ekként ezzel a visszautasítással kárenyhítő kötelességet nem sértett. 114. Részvalorizáció. (Kúria P. IV. 7140/1924. sz. a. 1925. június 23.) Indokok: Alperes kártérítési kötelezettsége mérvének meghatározásánál a m. kir. Kúria a felmerült kárt nem találta teljes egészében az alperes terhére róhatónak, egyrészt azért, mert felperes a szállítmány elveszésével őt ért kár mibenlétére és mennyiségére nézve nem szolgáltatván megfelelő adatokat, az. csak az elsőbirói eljárásban lefolytatott bizonyítás során nyert megállapításit, ami által az alperes fizetési késedelmét részben maga okozta, másrészről azért, mert a pénzérték csökkenése oly általános közgazdasági szerencsétlenség, amelynek következményei nem háríthatók át teljesen egyik félre sem, hanem azoknak viselésében mindenki résztvenni tartozik. Ezekre és arra való tekintettel, miszerint a köztapasztalat szerint senkinek s igy valószínűleg felperesnek sem állott volna módjában a kereseti összeget, amennyiben azt a lejáratkor kézhez vette volna, a korona értékromlásának következményei alól kivonni: a m. kir. Kúria a pénzérték csökkenéséből felmerült kárt az igazság és méltányosság követelményeinek megfelelően akként találta a felek között megosztandónak, miszerint az alperes annak 30%-át viselje. A fellebbezési bíróságnak ezzel ellentétes jogfelfogásra alapított döntését tehát e részben meg kellett változtatni. A dolog természetéből következik, hogy az alperes által a kereseti követelésre eszközölt részletteljesitéseket az egyes fizetések időpontjában fennállott értékben a marasztalási összegekbe be kell számítani. Nyugdíj-valorizáció. 115. Nyugdíjjogosultság melllett történő alkalmazás a szolgálati viszonynak a munkaadó részérói pusztán egyoldalú felmondással történő megszüntetését kizárja. — 52 százalékos valorizáció alperes teíjesitőképességének vizsgálata melleit, mivel a volt felperes még munkateljesitő képessége teljében nyerte vissza működési szabadságát. (Kúria P. II. 994/1925. sz. 1925. május 27-én.) Indokok: Az alperes részvénytársaság 1912. január 27-én tartott közgyűléséről és 1912. márcrus 18-án tartott igazgatósági üléséről felvett jegyzőkönyvek alapján megállapított és egyébként is vitatlan tény, hogy felperest az alperes nyugdíjigény — és pedig 30 év múlva egy tőkeösszegben lejáratra kerülendő nyugdíjigény — mellett alkalmazta olyképpen a főkönyvelőjének, hogy emez idő eltelte előtt bekövetkezendő munkaképtelensége esetére járadékot fizet neki. Nyugdíjjogosultság mellett történő alkalmazás azonban a szolgálati viszonynak a munkaadó részéről puszta egyoldalú felmondással történő megszüntetését kizárja. Ehhez képest tehát alperesnek az a ténye, hogy 1924. január havában felperesnek a szolgálatot 6 hónapra felmondta és ennek az időnek elteltével őt a szolgálatból elbocsátotta, a felperes szerződésileg biztosított joghelyzetét sértő tény volt, amelynek ez a minősége semmit sem változik azáltal, hogy ezt a jogsértő cselekményt felperessel szemben iaz őt alkalmazó részvénytársaságnak a felszámolói szervezete végezte, mert a részvénytársaság a felszámolás állapotába csak a hitelezői, vagyis ebből a szempontból a felperes jogának a sérelme nélkül térhetett át. Ez a jogtalan tény alperest az anyagi jog szabálya szerint kártérítésre kötelezi, s ily jogi minősége van felperes elsőbiróságiliag az iránt érvényesített követelésének, hogy nyugdíj iránti követelése meg nem itélhetőségének esetére alperes a nyugdíj megváltására szolgáló egy tőkeösszeg megfizetésében marasztaltassék. Felperes az elsőbiróság ítélete ellen, amely a nyugdíj iránti kereseti követelésének nem adott helyt, nem fellebbezett. Ezt az igényt tehát felülvizsgálati panasza utján már nem vetheti fel s igy tárgytalanok a peres feleknek ehelyütt arról folytatott vitatkozásai, hogy a szerződésből valamint a felperes szolgálati helyzetét folytatólag szabályozó további közgyűlési és igazgatósági ülési határozatokból leszármaztathatóan a felperest nyugdíj címén mi illetné meg. Mindezeknek az adatai mint tájékoztató tények figyelembe veendők ugyan, de sem ezek, sem pedig az állami tisztviselőkkel való elbánást szabályozó 1923 : XXXV. t.-c. rendelkezései nem lehetnek a felperes kártérítési követelésének a strikt kiszámítási alapja. Amely követelésnek mértékét t. i. azáltal szenvedett vagyoni érdeksérelem határozza meg, hogy felperesnek az alperesnél 1911. január 1-től fogva eltöltöttnek számítandó 13 V2 évi szolgálata után a nyugdíjvárománya meghiúsult. Ennek a mértéknek meghatározásánál a jogellenes és szándékos, tehát vétkes cselekményével teljes kártérítési felelősségbe sodródott alperesnek a vagyoni teljesítőképessége egyáltalában nem jön számba; visizont azonban figyelembevételt követel az a tény, hogy felperes még a teljes munkabíró korában jutott a keresőképességének egész kihasználásária lehetőséget nyújtó más kenyérkereseti működési szabadsághoz. Szem előtt tartva tehát, hogy a felperes részére legmagasabb határvetéssel, 30 esztendő lefolyására eredetileg ígért nyugdijjuttatásnak arany értékű 20,000 korona lett volnla az összege: a kir. Kúria a felperes itt szóban forgó érdeksérelmét a Pp. 271. §-a szerinti megbecsléssel ennek a felében, vagyis 10,000 aranykoronában látja kipótoltnak. 116. Gazdatiszt 1909. évi 1055.45 korona évi nyugdija helyett 886 aranykorona nyugdíj állapíttatott meg. (Kúria P. II. 688/1925. sz. a 1925. június 18-án.)