Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 8. szám - Részvényjogunk reformjához

110 KERESKEDELMI JOG 8. sz. Pénztartozás teljesítési helye. 106. A kir. Kúria -állandó gyakorlata szerint a K. T. 321—323. §-ainak rendelkezései, eltérő megállapodás hiányában, az ügylet teljesítésének helyét — a kötelezett kereskedelmi telepének vagy ilyennek hiányában, lakásának helye szerint — csak az áruszolgáltatás tekintetében szabályozzák; ezzel szemben a kereskedelmi ügyletből eredő pénzbeli tartozás fizetési helyére a K. T. 324. §-a szerint az a szabály, hogy a pénzbeli tartozást az ebben a szakaszban emiitett kivétellel, az adós azon a helyen köteles fizetni, vagyis a pénzbeli tartozás fizetésére nézve a feljesitési hely az, ahol az ügylet kötésekor a hitelezőnek kereskedelmi telepe vagy ilyennek hiányában lakása volt. (Kúria P. VII. 6507/1924. sz. a. 1925. május 14.) Indokok: Nyilvánvaló ez a 324. §-ban foglalt abból a rendelkezésből is, amely szerint a pénzbeli tartozást az adós saját veszélyére s költségére köteles a hitelező kereskedelmi telepén vagy lakóhelyén fizetni. Ezekhez képest és mert a K. T. 324. §-ában foglalt szabály az abban kizárólag a forgatható vagy bemutatóra szóló papirokon alapuló tartozásokra vonatkozóan megállapított kivételtől eltekintve, egyébként a pénzbeli tartozások bizonyos nemére korlátozva nincsen: ennélfogva kereskedelmi ügyletből eredő és az emiitett kivétel alá nem eső mindennemű tartozásra s igy a vételárelőlegtartozásra is alkalmazandó. Következőleg a peres feleknek az ügylettől való kölcsönös elállása folytán az alperes mint eladó az általa felvett s az eredeti állapot visszaállításaként felperesnek visszaszolgáltatandó vételárelőleget illetően a hitelezőként jelentkező felperes telepe vagy lakóhelye a teljesítési hely s igy alperes az effektív cseh koronában kapott 4000 cseh koronának a saját telepén vagy lakóhelyén, postára feladásával visszatérítési kötelezettségének eleget nem tett, s annak a veszélyét, hogy felperes ezt az összeget meg nem kapta, alperes köteles viselni. A fellebbezési bíróságnak az az ítéleti döntése tehát, amellyel alperest 4000 cseh korona tőkének s nem kifogásolt kamatainak megfizetésére kötelezte, a felhívott anyagjogi szabályoknak megfelel. Devizarendelet. 107. A 6700/1922. M. E. sz. rendelet csupán a devizaforgalmat szabályozta, a felek fizetési kötelezettségét nem érintette. A fizetésben késedelmes adós tehát kártérítésre köteles. (Kúria P. IV. 5447/1924. sz. a. 1924, május 6-án.) Indokok: A 6700/1922. M. E. sz. alatt kibocsátott u. n. Deviza-rendelet mind cimére, mind egész tartalmára való tekintettel a felek által szerződésileg elvállalt fizetési kötelezettség hatályára nézve egyáltalában nem tartalmaz tiltó rendelkezést, a kötelezettség teljesítését nem érinti, hanem csupán a devizaforgalmat szabályozta, igy nem is gátolta a felperest az őt illető vételár követelésének érvényesítésében; az a védekezése tehát az alperesnek, hogy ő a rendelet 9. §-a értelmében tartozását a lejáratkor ki nem egyenlíthette s igy vétkes késedelemben nem volt, nem helytálló, s a fellebbezési bíróságnak az e tekintetben kifejtett jogi álláspontja nyilván téves. A dolog ily állásában tehát a felperes leszállított igénye alapos, következéskép az alperes fizetési késedelme következtében a felperest mind ama kárigényére nézve kielégíteni tartozik, amelyet ő az alperes fizetési késedelme okából és a korona időközi értékcsökkenése folytán szenvedett és pedig tekintet nélkül arra, hogy a felperes a számlázott áru vételára után a maga részére késedelmi kamatot kötött ki, amennyiben a kir. Kúria megítélése szerint azáltal még a felperes nagyobb kárának az érvényesítésétől elzárva nincs. Valutatartozás valorizálása. 108. Cseh korona helyett lejáratkori értékben magyar korsna, de 50%-ig valorizálva. (Kúria P. IV. 3442/1924. sz. a. 1925. június 2-án.) Indokok: Nincs tényállás arra nézve, de a felperes maga sem vitatta azt, hogy a peres felek között kiköttetett volna, miként a kölcsönvett összeg cseh területen és valóságban cseh koronában lesz visszafizetendő, ily megállapodás nélkül pedig az adós a külföldi pénznemben meghatározott pénztartozását belföldi pénznemben jogosult visszafizetni, illetve azt a saját veszélyére s költségére a hitelező lakóhelyére elküldeni. A fellebbezési bíróság tehát az anyagi jog megsértésével döntött, amidőn az alperest valóságban cseh korona, fizetésére kötelezte, az alperes felülvizsgálati panasza tehát e tekintetben alapos, miért is ily vonatkozásban a fellebbezési bíróság ítélete a rendelkező rész értelmében megváltoztatandó volt. A felperes nem is vitatta azt, hogy a kölcsönösszeg visszafizetésére nézve fizetési határnap kiköttetett volna, azt pedig, hogy a kölcsön visszafizetését a keresetindítás előtt követelte volna, az •alperes tagadásával szemben a felperes mivel sem bizonyította, a kereset indítása előtt tehát a kölcsön felmondottnak és lejártnak nem tekinthető, igy a keresetbe vett követelés a keresetindítás napján, jelesül az 1923. év július hó 18-án tekintendő lejártnak. A dolog ily állásában az alperes az általa felvett kölcsön összegét az 1923. július 18-án lett volna köteles az enapi árfolyamnak megfelelő magyar koronában megfizetni. Az alperes a már kifejtettek szerint a keresetindításkor kétségen kívül fizetési késedelembe eseti, mivel ekkor már fizetési kötelezettségét nyilván felismerhette, mulasztása következményeként tehát a korona időközi értékcsökkenésével beállott károsodásért a felperessel szemben felelős. Ennek a megállapításánál azonban a kir. Kúria figyelemmel volt arra, hogy a felperes a lejárati idő kikötése nélkül kölcsönzött pénzének visszafizetését, három éven át nem követelte, tehát ezáltal a korona romlásával beállott károsodás részben visszavezethető az ő mulasztására is; de másrészt ez a károsodás, keletkezésének az általánosságban megzavart rendkívüli gazdasági viszonyokból származó s mindenkit egyaránt terhelő természetére való tekintettel méltányos jogfelfogás mellett kizáróan az egyik fél terhére nem róható, miért is a kir. Kúria megítélése szerint az alperes megtérítő kötelezettségének már azáltal is eleget tesz, ha a keresetindítástól a tényleges fizetés napjáig jelentkező árkülönbözet összegének csupán az 50 százalékát íériti meg a felperesnek.