Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 6-7. szám - Fizetési nap a váltótörvényben

80 KERESKEDELMI JOG 6. sz. mert a Kúria álláspontja összeütközésbe került a gazdasági élet egészséges fejlődésének a követelményeivel és ezeket a követelményeket a tekintély szava egymagában, tárgyi alátámasztás nélkül, el nem némíthatja. A jog (alapelveivel sehogysem egyeztethető össze az, hogy a hitelezőnek aránytalanul kisebb értékű teljesítéssel kelljen megelégednie akkor, ha az adós késedelmesen fizet, mint abban az esetben, ha a teljesítés pontosan történik. A jog és az észszerüség legelemibb szabályai is ellene szólnak annak, hogy az adós teljesítési késedelme a hitelező követelésének a csökkenését és az adós kötelezettségének az elapadását eredményezhesse. Eszerint, ha való is volna az, hogy a V. T. 37. §-a az árfolyamszámítás tekintetében a lejárat napját és nem a tényleges fizetés időpontját nyilvánítja irányadónak, nem lehet könnyedén megnyugodni abban, amit az idézett szabály betű szerint mond és a bíró legkevésbé szoritkozhatik ilyen körülmények között a törvény betűihez való ragaszkodásra, hanem minden lehetőt el kell követnie a jogszabály és a jog alapelvei közt mutatkozó ellentét kiegyenlítésére és a kiegyenlíthetőségnek a megindokolására, A szakadék áthidalhatatlansága nélkül a jog alapelveivel ellentétben álló jogszabály nemlétezőnek tekintendő, mert a jognak általánosan elfogadott azok az alapelvei, amelyeket sem általános magánjogunk, sem kereskedelmi törvényünk, sem váltótörvényünk, soha sehol kifejezetten és világosan meg nem tagadott, felette állanak minden törvénynek és a törvényes szabályok csak addig a határig érvényesek, amíg a jognak ezekbe az alapelveibe bele nem ütköznek. A frivol szójáték színezetét viselné magán az az álláspont, amely a törvény betűjétől akkor sem tágítana, ha az az észszerüség követelményeivel összeférhetetlen. Arra a feltartózhatatlanul feltoluló kérdésre, hogy mi célja van a törvénynek azzal az állítólagos szabállyal, amely a késedelmes adósnak a hitelező kárára kedvezményt biztosit, az idézett kúriai ítéletek felvilágosítást egyáltalán nem tartalmaznak. A kötelem tartalmának az a teljesítés felel meg a leghívebben, amely pontosan a lejáratkor következik be és ennélfogva jogi szempontokból ez a legtökéletesebb teljesítés. Késedelmes teljesítés csak akkor felelhet meg a kötelem tartalmának és ennélfogva csak akkor lehet alkalmas a kötelem megszüntetésére, ha teljesen pótolja a haladéktalan fizetést. Ez a pótlás nagyobb árhullámzások idején majdnem lehetetlen, mert az árfolyamok átszámítása rendszerint vagy többet, vagy kevesebbet eredményez a haladéktalan teljesítésnél. Már most elsősorban az a kérdés vetődik fel, hogy ki viselje az árkullámzásból eredő esetleges hátrányokat? A teljesítési késedelemből eredő hátrányok természetesen a hitelezőre jogszerűen nem háríthatók és ennélfogva nem lehet vitás az, hogy az adóst terhelik a hátrányos következmények; tehát csak a tényleges fizetés napján fennálló árfolyamok lehetnek mérvadók, mert ezek mellett, bármiként alakuljanak azok, a hitelező nem kaphat kevesebb értéket, mint amennyit haladéktalan teljesítés esetében kapott volna. Az sincs ugyan rendjén, hogy a késedelmes teljesítés a hitelezőre nézve nyereséget jelentsen, de ez másodrangú kérdés a károsodás kérdése mellett. A lejárat napjának az árfolyamát a Kúria kizárólag a törvény szavai alapján tekinti irányadónak anélkül, hogy a törvény célkitűzésének a vizsgálatába bocsátkoznék. Az idézett határozatok indokolása azonban akkor sem meggyőző, ha a törvény céljától, mint egyedül irányadó szemponttól el is tekintünk és kizárólag a törvény szavait vizsgáljuk. A törvény szavainak még betű szerint sincs az az értelmük, amit a kúriai indokolás azoknak tulajdonit. Fizetési napról a szó legközönségesebb értelmében nemcsak akkor beszélünk, ha a tényleges fizetés időpontját emlegetjük, hanem fizetési nap kétségtelenül az is, amelyen a fizetésnek történnie kellene. A fizetési napot ki lehet tűzni és ezenkívül fizetési napon a teljesítés is megtörténhetik, vagyis a fizetési nap egyrészt a fizetésre kitűzött időpontot és másrészről a kitűzött -időpontra való tekintet nélkül azt a napot is jelenti, amelyen a fizetést tényleg teljesitik. A törvény tehát nemcsak azt a napot nevezheti fizetési napnak, amelyen a váltó lejár, hanem fizetési napról akkor is beszél, ha arról van szó, hogy a váltóadós mikor egyenlítette ki tartozását. Minthogy a V. T.-ben külön-külön mind a két értelemben esik szó a fizetési napról, a mondatszerkezetből, valamint a mondatok elhelyezéséből kell esetenként megállapítani, hogy mikor, milyen értelemben szól a törvény a fizetési napról. A V. T. 3., 30., 33. és 41. §-ai, amelyekre a Kúria bizonyitékokul hivatkozik, tényleg azokról a fizetési napokról szól, amelyeken a fizetésnek a váltó tartalma szerint történnie kellene, tehát a lejárati napról, de minthogy a lejáratra való tekintet nélkül az is fizetési nap. amelyen a teljesítés valóban végbemegy, az idézett szakaszokban előforduló kifejezés nem zárja ki azt, hogy a V. T. a tényleges fizetés napját is fizetési napnak nevezze. A V. T. 37. §-a a tényleges fizetés kérdését tárgyalja és ennélfogva fizetési nap alatt annál kevésbé értheti a lejárat napját, mert a fizetés nemcsak a lejáratkor, hanem más alkalommal is történhetik. Minthogy a tényleges fizetés napját legalább akkora jogossággal lehet fizetési napunk nevezni, mint azt a napot, amelyen a fi-