Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 6-7. szám - Aranymérleg és felértékelés

78 KERESKEDELMI JOG 6. sz. egy osztrák kormányjavaslat, melyet azonban még közzététel előtt visszavontak. Könnyű belátni, hogy a két megoldási mód között elvi különbség nincs, mert elvileg teljesen mindegy, hogy a mérleg minden tételét megszorzom-e ugyanazzal a számmal, amely esetben az aranymérlegből megkapom a felértékelt mérleget. A gyakorlatban mégis az a különbség van a két eljárás közt, hogy az aranymérleg a teljes tabula rasát, uj kezdőleltár és mérleg készitését jelenti, a felértékelés pedig a kontinuitást. Hogy a törvényhozás melyiket választja a kettő közül, azt célszerűségi és lélektani motivumok döntik el. Ha egy ország már elhatározta, hogy visszatér-e a régi valutához, vagy hogy milyen egység alapján fogja megalkotni uj pénzrendszerét, akkor célszerűbb lesz az aranymérleg, ellenkező esetben pedig a felértékelés, mert visszás dolog volna, ha az aranymárkára vagy aranykoronára már redukált mérlegeket utóbb ismét más pénznemre kellene átformálni, mig a felértékelt mérlegekről mindenki tudja, hogy kisebb számokra leendő redukálásuk még hátra van. Bármelyik módot válassza is az állam, a mérleg számtét eleiben és ezzel annak egyenlegében, mely a társasági vagyont képviseli, eltolódások állnak be. Ha a részvénytársaságokat tartjuk szem előtt, ezeknek alaptőkéje és tartalékai a háború kezdete óta nagy változásokat szenvedtek. A saját tőke egy része aranykoronát jelent, melynek ellentétele kedvező esetben ma is békéből származó aranyértékü vagyontárgyakban van meg, a tőkeemelések azonban fokról-fokra romló koronákat hoztak a társaságnak, melyekért már csak a magasabb árak mellett vásárolhatott bármit. Egészen természetes tehát, hogy akár aranymérleget állítanak fel a vállalatok, akár felértékelik mai koronára a jobb koronáért szerzett vagyontárgyakat, a mérlegnek a saját vagyont jelentő tételei nem maradhatnak változatlanul. A felértékelés esetén rendszerint az a helyzet fog előállni, hogy a mérleg aktiv oldala mutat emelkedést, mert a valorizálandó tartozásokra a rendes kereskedő nyilt vagy rejtett tartalékokról máris gondoskodott. A felértékelésnél tehát szabály szerint az lesz a helyzet, hogy a mérleg egyensúlyának helyreállítása végett vagy az alaptőkét, vagy a tartalékokat kell felemelni. Aranymérleg esetén a forditott eset lesz a gyakoribb, mert alig fordulhat elő, hogy akármely társaság tiszta vagyona aranyban annyit tehessen ki, mint amennyi a papirkoronában kifejezett alap- és tartaléktőke. A társaságoknak tehát szabadságot kell adni, hogy az alaptőkét leszállíthassák, vagy azt uj befizetéssel emeljék fel a régi mértékre. A német rendelet még egy harmadik lehetőséget is nyújt, nevezetesen megengedi, hogy az alaptőke hiányának mérlegszerű kiküszöbölésére «Kapitalentvvertungskonto» alkottassék; ez azonban nem lehet nagyobb, mint az alaptöke kilenctizedrésze és legfeljebb három év alatt törlesztendő. Ez az intézkedés lehetővé akarja tenni, hogy a vállalatok ne legyenek kénytelenek azonnal választani az alaptőkének egy elenyészően csekély aranyösszegre való leszállítása és a tényleges befizetés között. Akár az aranymérleg, akár a felértékelés választassék is, a keresztülvitelnél, a jogi konstrukciónál civiljogi szempontból semmi lényeges nehézséggel sem találkozunk (az adóügyi kérdések pedig kivül esnek e cikk keretén). A dolog lényegében csak arról van szó, hogy a mai kétségtelenül beteg állapotot az egészség állapota váltsa fel, az egészséges állapot törvényeivel pedig régóta tisztában van a jurisprudentia. Csak az lehet kívánatos, hogy az állam bizonyos kiméleti időt adjon olyan vállalatoknak, amelyek a koronaromlás hosszú tartama alatt elszoktak a normális, egészséges életmódtól és a gazdasági erők szabad érvényesülésétől és igy megerősödésre van szükségük. Az a fenti állítás, hogy a kérdés meg-# oldása nem jár jogi nehézségekkel, természetesen nem jelenti azt, hogy a jogalkotó szervnek ne kellene a legnagyobb körültekintéssel eljárnia. Akár az aranymérleget, akár a felértékelést válassza is a kormány, a társaság szerkezetének lényeges átalakulásáról van szó, amelynek helyes keresztülvitele elsősorban a részeseket, de rajtuk kivül az államot is erősen érdekli. Epen ezért a kérdés szabályozásánál abból kell kiindulni, hogy a társaság részeseinek többsége kezében legyen a döntés joga, azonban a kisebbség jogos érdekei és a közérdek is lehetőleg meg legyenek védve. A német rendelet egészben véve szerencsésen oldja meg a feladatot, mert messzemenő szabadságot biztosit a többségnek az aranymérlegre való áttérés módozatainak megállapításánál, a kisebbségnek a jogait pedig azáltal védi, hogy a részvénytársaság egytizedet elérő érdekeltségének módot ad a kezdő aranymérleg hivatalos felülvizsgáltatására és ezenfelül biztosítékokat ad az ellen is, hogy az átalakítással kapcsolatos részvényösszevonások és alaptőkeemelések ne adjanak alkalmat a kisebbségi részvényesek kiszorítására a társaságból. Figyelmet érdemelnek a rendeletnek azok a határozmányai. melyek az aranymérlegre áttérő vállalatokat az átmeneti időre mentesitik a kereskedelmi törvény bizonyos rendelkezései alól. Ilyen elsősorban a már emiitett Kapitalentwertungskonto, mely lényegileg azt jelenti, hogy a vállalatnak három évig névlegesen nagyobb alaptőkéje lehet, mint amennyi valósággal van. E három év alatt a részvénytársaság igazgatósága nem köteles a közgyü-