Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 6-7. szám - Aranymérleg és felértékelés

6. sz. KERESKEDELMI JOG 77 lagos hatáskörébe utalja, ez nem zárja ki az ebben a hatáskörben hozott közgyűlési határozatnak a K. T. 174. §-a alapján megtámadhatását, minthogy «a törvénybe* ütközés akkor is megvan, ha a közgyűlési határozat nem a K. T.-nek, hanem bármely általános érvü jogszabálynak, sőt jogelvnek megsértésével hozatott. Jól tudom, hogy a Kúria szóbanlevő határozatát sokan helyteleníteni fogják,- Szinte hallom az ellenérveket: szép a teória, de tessék a gyakorlat szempontjából megállapítani, mikor mondható, hogy az uj kibocsátású részvény eladási ára a belértéken jóval alul marad; ki fogja és hogyan ezt a belértéket megállapítani; talán minden részvényesnek jogot akar a Kúria adni arra, hogy a részvénytársaság üzleti életét feldúló módon firtathassa ezt a kérdést? Nem hiszem, hogy akár az egyik, akár a másik irányban leküzdhetetlen nehézségek merülnének fel. Ami ugyanis «a belérték» kérdését illeti, nézetem szerint ennek megállapítására elsősorban irányadó alapot maga a társasági mérleg szolgáltatja. A részvénynek a társasági mérleg alapján jelentkező értékét pedig a szóbanlevő kérdés szempontjából is minden egyes részvényes irányában véglegesen megállapítottnak kell venni, ha ő a mérlegmegállapitó közgyűlési határozatot legalább is a hasonló tárgyban határozó legközelebbi (rendes) közgyűlésig meg nem támadta. A kir. Kúriának a joggal nem élés következményei tekintetében az utóbbi években kialakult és most már megállapodottnak tekinthető gyakorlata alapján ugyanis ma már alig lehet azt állítani (igy Kunz: Kereskedelmi Jog vázlata 1. 257. lap), hogy a nem alaki szabály megsértésével hozott közgyűlési határozatot az általános magánjogi elévülés egész ideje alatt meg lehet támadni. Meg fogja talán könnyíteni a részvény belértékének mikénti megállapítását az is, ha a kormány él azzal a felhatalmazással, amelyet az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. t.-c.-hez csatolt B. mellékletben arra vonatkozóan kapott, hogy a mérlegvalódiság helyreállítására szükséges szabályokat — esetleg a K. T. rendelkezéseitől eltérően is — rendelettel megállapíthatja. Végül szó sincs arról, mintha minden részvényes, tekintet nélkül a társaság vagyonában birt részesedésének arányára, jogosult lenne a társaság vagyoni helyzetének s az ehhez igazodó belértéknek megállapithatása végett a társasági üzletkezelést megvizsgálni vagy megvizsgáltatni. Miként a Kúria is találóan utal erre, e megvizsgálás csak a K. T. 175. §-ában biztosított megvizsgáló jog tekintetében megállapított féltételek fennforgása esetében lesz lehetséges. )(Araiiymérleg és felértékelés. Irta: Dr. Posch Gyula ügyvéd, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója. Minden könyvelés összeadásból és kivonásból áll; minthogy pedig az arithmetika egyik alaptétele szerint összeadni és kivonni csak egynemű dolgokat lehet, mi sem természetesebb, mint az, hogy olyan könyvelés, amelyben békebeli koronákat adnak össze 1924. évi koronákkal és ebből az eredményből esetleg levonnak egy ettől is eltérő időből eredő koronatételt, nem érheti el azt a célt, hogy a kereskedő «vagyoni állását teljesen feltüntesse*. Olyan mérlegből, melynek aktívái közt szerepel egy ötemeletes ház 1.000,000 K-val, utána egy vagon buza 35.000,000 K-val, a passzív oldalon pedig egy békebeli 1000 dolláros tartozás 5000 K-val, a ház legutóbbi cserepezési számlája pedig 10.000,000 K-val, kiolvasni úgyszólván semmit sem lehet, legkevésbé lehet az esetleges egyenlegből megállapítani a tiszta vagyont és az üzleteredményt. Ennek az állapotnak a tarthatatlanságát felesleges volna hosszasan kimutatni, sőt inkább azt volna érdemes kutatni, hogy mi tette lehetővé egy ilyen groteszk helyzet fennmaradását éveken át. A magyarázatot több körülmény találkozásában kereshetjük. Az objektív ok főként az, hogy a pénz elértéktelenedése lassú folyamat volt, melynek minden stádiumában remélték, hogy már elértük a legmélyebb pontot, tehát célszerűnek látszott bevárni a pénzérték állandósítását a könyvvitel reformja előtt. Emellett a vállalatokra nézve azért lett volna kényelmetlen korona helyett stabil értékben való mérlegkészítésre áttérni, inert a közönség csak lassan ébredt a való helyzet, az elszegényedés tudatára és nagy kiábrándulás állott volna elő, ha egymásután megjelentek volna a veszteséges mérlegek, amelyeket a romló koronában való mérlegelés oly előnyösen kendőzött. Végül az állam is akadályozta a valóságot híven feltüntető könyvvezetést adótörvényeivel, amelyek, egyes kivételektől eltekintve, még ma is a «korona = korona» fikciója alapján állnak és súlyos adókkal sújtanának minden vállalatot, amely keresztül akarná vinni könyveiben a korona értékváltozásait. A tények logikájának végre is érvényesülnie kell és ezért minden államban, amely valutájának rendbehozásához elérkezik, előtérbe lép az a törekvés, hogy a mérlegkészítés állandó értékmérő alapján történjék. Ez kétféleképen történhetik: vagy a nagy számok redukálásával aranyalapra, vagy a kis számok felduzzasztásával a mai árszínvonalra. Az egyik az «arany mérleg», a másik a "felértékelés)). Az előbbi utat választotta a német «Verordnung'über Goldbilanzen», az utóbbit