Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1924 / 5. szám - A takarékkorona
6-2 KERESKEDELMI JOG 5. sz. sainak kikapcsolására van alapítva ós igy magának az alapgondolatnak brutális kiforgatása volna a lejáratkori árfolyam megítélése oly esetben, ha az a fizetéskori árfolyamtól különbözik. A Kúria valutáris praxisának a takarékkoronára való teljes alkalmazhatatlansága világit rá legélesebben ennek a gyakorlatnak téves voltára. III. Hogy fizetési késedelem esetén a takarékkoronánál nem a lejáratkori, hanem a tényleges fizetéskor fennálló árfolyam az irányadó, ennek a tételnek helyességét nem dönti meg a takarékkorona intézményét likvidáló oly törvényes rendelkezés (1924. évi V. t.-c. 14. §.), amely szerint az uj jegybank működésének megkezdését követöleg lejáró takarékkorona-tartozások oly egységes likvidációs kurzuson bonyolitandók le, amelyet a takarékkorona árfolyamát megállapító bizottság a 'Jegybank működésének megkezdését megelőző napon fog közzétenni. Ez a rendelkezés azon meggondoláson alapszik, hogy az uj jegybank felállításától fogva a papírkorona árfolyama véglegesen stabilizálva van és ennélfogva az az értékreláció, amely a papírkorona és a 1akarékkorona között jelentkezik, egyszer és mindenkorra állapitható meg. A törvénynek oz az intézkedése elsietett és kiinduló pontjában téves. Teljes bizalommal vagyok a folyamatban levő szanálási akció sikere iránt, mégis azt hiszem, hogy a papírkorona értékének stabilizálódása már az uj jegybank működésének megkezdése napján el nem érhető, de — és ez különösen fontos — erre az időpontra nem is kívánatos. Nem kívánatos azért, mert a korona értékének ilyen stabilizálása annak csupán oly aktuális mély pontján történhetnék, amely árfolyamnak megrögzítése végzetes hiba volna. A stabilizációs árfolyam megállapítása természetszerűleg nem történhetik önkényesen, annak az adott gazdasági erőtényezők természetes folyományának kell lennie. Ez azonban nem tévesztendő össze a pillanatnyi helyzettel, melyet a spekulációs momentumok nagy mértékben befolyásolnak. Anélkül, hogy a papírpénz értékalakulásának törvényével közelebb foglalkozhatnék, ami igen messze vezetne el. csak röviden jelzem, hogy az értékmeghatározás kizárólagos két tényezője: egyrészt az infláció mértéke, másrészt a közgazdaság pénzkezelési szokásai, nézetem szerint egy a mai koronakurzusnál lényegesen magasabb stabilizációs árfolyam megállapítását teszik lehetővé. Nem erőszakos valutajavitás az, amit kívánatosnak tartok, hanem az adott helyzettel való józan számolás és a reális tényezők teljes elismerése, ami azonban nem zárja ki a mai koronaárfolyam olyan korrigálását, amely az indokolatlan és szeszélyes tömegpszhichológiai hatásokat mérsékli. A korona valódi árfolyamának kialakulása tehát feltételezi már a bizalom helyreálltát és spekulatív hangulatok megszűnését. Ezeket az előfeltételeket teremti meg az uj jegybank felállítása, illetve azzal kapcsolatosan a bankóprés megszüntetése. A reális árfolyam kialakulása azonban csak ezután kezdődik és ehhez a kialakuláshoz bizonyos idő kell. Éppen ezért helytelen volna az árfolyam kialakulásának elébevágni és a jegybank működésének megkezdésekor azonnal fixirozni valutánk kurzusát. Közgazdaságunk a maga egészében még nem rendezkedett be a mai legmélyebb korona-árfolyamra és ezért sok szociális súrlódást és gazdasági megrázkódtatást lehet elkerülni azáltal, ha az árfolyam nem az aktuális mélyponton, hanem az ennél magasabb, de azért gazdaságilag indokolt színvonalon állapittatik meg. Fentiekből következőleg a takarékkorona likvidációs árfolyamának megállapítása a jegybank működésének megkezdésekor korai, mert ez időpontban a papírkorona végleges árfolyama még ki nem alakulhat. Ebből folyólag nagy mértékben igazságtalan eredmények fognak előállani, mert a takarékkoronában ügyletet kötő felek csalódni fognak abban a feltételezésükben, hogy a valutáris rizikót kizárták. IV. Nem szerencsés az 1924. évi V. t.-c. 14. §-ának azon szóhangzata, amely szerint a jegybank működésének megkezdésétől fogva "takarékkoronára szóló ügyletek nem kóthetök». Ez a törvény-terminológia szankcióképen az ügyletek semmisségét jelenti. A mai gyorsütemű jogszabályalkotás mellett azonban számolni kell azzal, hogy a közönség széles rétegei a jogszabályok változásáról nem szereznek azonnal tudomást és igy kétségen kívül sokszór fog megtörténni, hogy a felek a jelzett időponton túl is a kellő tájékozottság hiánya folytán takarékkorona ügyleteket kötnek. Nem forog fenn elegendő ok arra, hogy ezeket az ügyleteket a törvény kategorikusan semmisnek tekintse ós igy különösen erős fegyvert adjon a rosszhiszemű fél kezébe. A birói gyakorlat dolga lesz a törvényt az élethez közelebb hozni azáltal, hogy az ily ügyletek érvényének elismerése mellett a takarékkoronára szóló kikötést egyszerűen koronára szóló kikötésnek, vagy még inkább az ily ügyleteket valutáris klauzulával ellátott koronaügyletnek tekintse. Hogy a törvény szóhangzatából következő semmiséget nem szabad túlszigoruan venni, arra — törvényszerkesztésünkre nem éppen hízelgő — bizonyítékot nyújt az 1924. évi VI. t.-c. 6. §-a, amely a részvénytársaságok kényszerkölcsönéröl rendeli, hogy «a kivetés takarék-