Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 1. szám - A polgári per reformja

4 KERESKEDELMI JOG szol, mely a teljesítés helyén forgalomban nin- [ csen, a törvény szövegének teljesen megfelelő birói gyakorlat a fizetést országos pénznemben a lejárai, és nem a fizetés napján jegyzett ár- I folyam szerint mondja teljesitendőnek; mert ebbeü az esetben is, ha a fizetés lejáratkor az i adós vétkes késedelme miatt nem teljesíttetik, az adós az ebből eredő kárt a hitelezőnek megtéríteni köteles, a fentebbiek szerinti valorizációnak vagyis a lejárat napján jegyzett árfolyam szerint járó pénzösszeg vásárló értékének a fizetés napjáig beálló értékcsökkenése következtében a hitelezőre háruló kár megtérít ésének tehát ebben az esetben is helye lesz. Mellesleg megjegyzem, hogy nézetem szerint a K. t. 326. §-a alkalmazásánál követet! az a birói gyakorlat, mely az árfolyam számításánál a lejárat napját veszi irányadónak, helyes, mert tízzel ellenkező döntés a törvénynek világos szavaiba, a törvénynek határozott kijelentésébe ütköznék, de lege ferenda azonban sok szó férhet a törvény eme rendelke zéséhez. De az emiitett birói gyakorlat mellett i:a hitelezőnek a lejárat szerinti árfolyam szá mitásából netalán eredő sérelmét, némileg enyhítheti a valorizációnak a fentebbiek értelmében való következetes alkalmazása, amire, illetve a pénzérték óriási csökkenésére a 326. § megalkotásakor a törvényhozó természeteser még egyáltalában nem gondolhatott. A valorizációnak a fentebb kiemeltekei! kívül van még más számos esete is, és töbl kérdés várja még ezen a téren a megoldást de azoknak a tárgyalása e cikk keretén, meh egyedül az adós vétkes késedelmének eseté' tűzte ki tárgyalás céljául, kivül esik. E cikk megírása vitán kihirdettetett és 1923. évi december hó 16-ik napján életb< lépett a pénztartozás késedelmes teljesítési esetében a hitelezőt megillető kártérítésről szóló 1923. évi XXXIX. törvénycikk. Ez a törvény, 1. §-a szerint, csak az élet belépésének napját követő időpontban lejár*' pénztartozásokra vonatkozik s a jelen cikkemben elfoglalt elvi álláspont szerint a hitelező az adós vétkes késedelme esetében megillet'' (a tartozási összeg valorizálása utján esetről esetre kiszámítandó) kártérítés helyett a 2 §-ban meghatározott módon számítandó szá zalékokban kifejezett fix kártérítési összege' állapit meg. Megjegyzem, hogy a jelen cikkemben el foglalt elvi álláspont helyességét a cikkemben kifejteit indokaim alapján továbbra is fenn tartom és nézetem szerint mi sem áll útjába, annak, hogy az uj törvény életbelépésének nap ját megelőző időpontban lejáró pénztartozásoknál az említett elvi álláspont ezután is érvényesüljön. Önként értendő azonban, hogy a később lejáró tartozásoknál most már az uj törvény rendelkezései lesznek alkalmazandók, mindazonáltal az 5. §. második bekezdésének figyelembe vételével, mely a kérdést a jövőre nézve is sok tekintetben nyitva hagyja. Egyedként az uj törvény kritikai méltarására s különösen a szerintem nem a kellő szabatossággal és világossággal szövegezett 3. §. kissé homályosnak látszó s a gyakorlatban kételyek felmerülésére okot szolgáltatható rendelkezésére s a számos kivételt statuáló 8. §. rendelkezésének l»rálatára esetleg később megírandó ujabb cikkemben még visszatérek. )CA polgári per reformja. Irta: Dr. Térfy Gyula kir. kúriai tanácselnök. A polgári per reformja mintegy hatvan esztendő óta állandóan foglalkoztatja a magyar jogászvilágot, szakköröket, törvényhozást egyaránt. Ha a mult század hetvenes éveitől kezdve mai napig végiglapozzuk a jogi folyóiratok köteteit, végigtekintjük a jogászegyleti értekezéseket, alig találunk évfolyamot, amely nem hangoztatná e reíoriiK*^ elodázhatatlan sürgősségét. Az Országos Törvénytárnak mintegy 20—25 törvénye szabályozza az említett időben a polgári eljárást, a háború óta megnyílt rendeleti szabályozás pedig csak ugy ontja a perjogi reformokat. Az 1868. évi törvénykezési rendtartás ideiglenesnek készült, ennek a novelláris módosításai, amelyekben akkor a reform megnyilatkozott, szintén csak ideiglenes alkotásoknak voltak szánva. A panaszok, amelyek a javítás szükségességét hangoztatták, azokat az alapelveket támadták erősen, amelyeken az akkori eljárás fölépült: az Írásbeliséget, a kötött bizonyítás rendszerét. Az írásbeliséggel járó formalizmus, a közvetlenség hiánya korlátozta a biró szabad mozgását, közvetlen közreműködését az anyagi igazság kiderítésében, az írás utján való közvetett érintkezés az egyszerű ügyeket is bonyolódottakká és az eljárást hosszadalmassá tette. A per kimenetelének bizonytalansága, az eljárás lassúsága, különösen a felsőbíróságok hátralékainak óriási tömege voltak a panaszolt főbajok. Hogy ezeken a bajokon miképpen kell és lehet segíteni, afelől abban az időben nem volt kétség. Jogászgyülések, a napi és a szaksajtó állandóan azt hangoztatták, hogy az írásbeli eljárás elejtésével a szóbeli, közvetlen eljárás hozza meg a javulást. Ez volt a törvényhozás álláspontja is; már az 1868 : XLIV. t.-c. 9. §-a kimondja, hogy törvénykezésünk rendezése a szóbeli eljárás behozataláig csak ideiglenes, az 1870 : XVI. t,-c. 1. §-a pedig rámutat arra, hogy a birói szervezet véglegesen csak akkor lesz megállapítható, amikor a törvényhozás törvénykezési rendszerünket a