Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 4. szám - Gróf Klebelsberg kultuszminiszter felismerve ...

4. sz. KERESKEDELMI JOG 61 ^ t Az alperes ezt a kikötést, mint bíróilag nem eryenyesithetőt támadta meg felülvizsgálati kérelmében, mivel szerinte ez a kikötés a szerencseszerződés jellegével bir és a jó erkölcsökbe ütközik. Ez a panasz alaptalan; mert a felperes eladó a vételárnak hitelezését jogszerűen köthette ahhoz a feltételhez, hogy a vevő a cseh koronában megállapított vételárat magyar koronában azon az árfolyamon átszámítva fizesse meg, amely árfolyammal a cseh korona, a vétel megkötésekor birt és pedig tekintet nélkül arra. hogy a cseh korona árfolyama a fizetés napjáig esik. Ezzel a feltétellel az eladó csak azt a vételárat kívánta biztosítani, amelynek megfelelő értékű árut a vevőnek átadott. Viszont a Keresk. Törvény 326. §. 2. bekezdésében foglalt jogszabály a hitelezőnek módot nyújt arra, hogy az idegen valutában kifejezett követelését e valutának árfolyamemelkedése esetén is a fizetés napján teljes értékében felvehesse; ennélfogva a felperes jogosan kiköthette, hogy a cseh koronának árfolyamemelkedése esetében a vevő alperes a fizetés napján jegyzett árfolyamon fizesse meg cseh korona tartozását Ez a jogi álláspont egyszersmind a felperesi feülvizsgálati kérelem alaposságát indokolja abban a tekintetben, hogy a felperes az alperestől cseh korona követelésének kiegyenlítését a fizetés napjáir jegyzett árfolyam szerint számított magyar koronában követelheti; de nem alapos az a felülvizsgálati kérelem, hogy az alperes valóságos cseh korona fizetésére köteleztessék, mivel az A) alatti szerint az alperes csak a fizetés napján jegyzett árfolyam szerint magyar koronában tartozik cseh korona tartozásának eleget tenni, mégis azzal a korlátozással, hogyha a fizetés napján a cseh korona árfolyama nem éri el a 7 K 50 fillért, ebben az esetben az átszámítási árfolyam cseh koronánként 7 K 50 f magyar korona. 55. Miként valamely külföldi pénznemben való fizetés kikötésével a belföldön forgalomban levő pénzzel való fizetés teljesen kizárható, ugy az is joghatályosan kiköthető, hogy a hazai pénzjegyekben való fizetés meghatározott cimletekben történjék s igy nincs annak sem törvényes akadálya, hogy a kikötőitől eltérő cimletekben («kék pénz») történt fizetés esetén a hitelező az adóstól a kikötött címletekre való átváltás költségének megtérítését igényelje. (Kúria P. IV. 3021/1922. sz. a. 1923. febr. 21-én.) Indokok: A «kékpénzben» való fizetés kikötésének megállapítása meg sincs támadva, az pedig, hogy 1919. őszén és telén az u. n. «kékpénz» és a «postapénz» a forgalomban eltérő vásárló erővel birtak, köztudomású. Tehát a felperes jogosan követelheti azt az összeget, melybe neki a kapott postapénznek a kikötött kékpénzre való átváltása került, amennyiben ez átváltásnál a kellő kereskedői gondossággal járt el és a forgalomban kialakult átváltási árfolyam keretét túl nem lépte. Bank felelőssége. 56. A bank a nála letett s a tanácsköztársaság megszűnte után egyedileg természetben meg volt érméket kiadni tartozik. — Egyedi kezelés alatt nem azt kell érteni, hogy az érmék a fél jelentkezésekor egyedileg megvoltak, hanem azt, hogy ezen egyedek a tanácsköztársaság bukásakor a bank birtokában tényleg megvoltak. (Kúria P. IV. 3036/1922. sz. a. 1923. febr. 28-án.) Az 1380/1921. M. E. sz. rendelet 9. §-ának a helyes értelme az: hogy amennyiben az ogyasek által letett érmék stb. a köztulajdonba vett bank pénztárában az u. n. tanácsköztársaság-megszűnte után egyedileg természetben megvoltak, azokat a bank visszaadni tartozik. Ugyanis egyedi kezelés alatt nem a tulajdonosok szerint egyénenkint, elkülönítetten történt kezelés értendő, mely az ezzel ellenkező értelmezés azt jelentené, hogy a köztulajdonba vett vállalat a nála letett érméket stb. akkor is megtarthatná, ha a valamennyi ügyfele részére fenntartott rekeszből (safe) a tanácsköztársaság idejében kivett ezüst pénzek az ő pénztárában a tanácsköztársaság megszűnte után hiánytalanul ugyan, do összevegyitve megmaradtak volna s hogy ekként az egyes tulajdonosoknak csupán a tanácsköztársaság által megállapított, de a valódi értéknek esetleg meg nem felelő ellenértéket tartoznék megtéríteni. Úgyde ezáltal a szocializált vállalat az ügyfelek kárára nyilvánvalóan jogtalanul gazdagodnék, már pedig a hivatkozott rendelet egyáltalán nem ezt, hanem 8. §-a rendelkezéséből is kitetszően a szocializálva volt vállalatoknak csakis a károsodástól való megóvását célozta. Ebből a szempontból kiindulva tehát a perben nem az a döntő, hogy a felperesek ezüst pénzei egyénenként elkülönített kezelés alatt a bank — az alperes — birtokában megvannak-e s illetve hogy a felperesek jelentkezése alkalmával megvoltak-e? hanem döntő egyedül az, hogy az ezüst pénzek, mint egyedek tényleg az alperes birtokában a tanácsköztársaság megszűnte után megvoltak-e s hogy azok a felperesek részére szolgált rekeszből kivett ezüst pénzdarabokkal azonosak voltak-e. A kereseti előadás szerint a felperesek az alperesnél ezüst forintosokat helyeztek el, mig a leltározásnál felvett jegyzőkönyv értelmében a safeből 1331 drb. két koronás ezüst pénz vétetett ki. Az e tekintetben fennforogni látszó kétely eloszlatása végett tisztázandó s megállapítandó tehát az, hogy a letett pénzek egy forintos vagy két koronás ezüst pénzek voltak-e. Amennyiben pedig az alperes a tanácsköztársaság megszűnte után a birtokában maradt ezüst pénzeket a letevő tulajdonosok között azoknak a jelentkezése sorrendjében tekintet nélkül arra, hogy a felperesek által letett pénzdarabokból mennyi maradt meg természetben, s hogy esetleg arány szerint mennyi jutott volna nekik szétosztottan, ezt a fentebb kiemelt jogi álláspont mellett csakis a saját veszélyére tehette, — megállapitandó tehát tényállásként az is, hogy a szétosztás alkalmával az összes letevőktől a tanácsköztársaság megszűntével az alperes birtokába jutott egy forintos, illetve két koronás pénzekből a felpere-