Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 4. szám - A pénzértékromlás problémájához

54 KERESKEDELMI JOG 4. sz. el olyan értelemben is érvényesnek, hogy az értesített a kérdezettel sem közölheti a kapott információt, és-amennyiben ezt mégis tenné az éresitö öt jogositott felelősségre vonni. Nem erkölcsös dolog u. i. annak lehetővé tétele, hogy az értesítő szerződéssel zárja ki azt a lehetőséget, hogy a kérdezett a róla hiresztelt adatok helytelenségét kimutathassa és helyesbithesse a tudakozódó irodának róla nyilvántartott adatait. d) Ad-e és minő oltalmat a kérdezettnek a helytelen hitelértesitéssel szemben a 13. §? Vizsgáljuk meg mindenekelőtt azt a kérdést, hogy felléphet-e befeketités cimén a kérdezett » a hivatásos értesítő (pl. a hitelértesitő iroda) ellen abban az esetben, ha utóbbi róla helytelen információt adott? Egy pillantás a 13. §. szövegére elégséges annak a megállapítására, hogy a hivatásos értesítő a lehető legritkább esetben szerepelhet, mint a befeketités tettese. A befeketitésnek u. i. egyik legfontosabb tényálladékbeli eleme a versenyző célzat; tehát, rendszerint az, hogy a tettes azért kövesse el a tiltott magatartást, hogy «versenytársának» üzleti közönségét elvonja (1. 5. p. a) alatt). És igy a befeketitést a hitelértesitő irodára — eltekintve attól az igen ritkán előfordulható esettől, hogy a hitelértesitő az értesített versenyének megkönnyítése céljából ad az értesített versenytársról helytelen tudósítást — csak abban az egy esetben volna lehetséges ráolvasni, ha pl. valaki az egyik irodánál egy másik hitelértesitő iroda megbízhatóságáról informálódik, és az iroda abból a célból ad helytelen információt, hogy ezzel versenytársát gyöngítse. Ez a lehetőség sem praktikus, mert ha én valakiről elfogiüatlan információt akarok szerezni, nem fogok érdekelt versenytársához fordulni. De nagy mértékben eltávolítja a befeketitéstől a hitelértesités kérdését az a körülmény is, hogy a helytelen hitelértesités csupán a hitelképességet támadja meg, a befeketités ellenben elsősorban a jóhirnévre veti magát, minthogy a tisztességtelen versenyzés célját a jóhirnév aláásása (tehát a versenytársnak nem a hitelezők, hanem a vásárló közönség körében befeketitése) sokkal közvetlenebbül szolgálja. A hitelértesitő tehát már azért is igen nehezen követhet el «befeketitést», mert az ő helytelen információja nem a vevőközönség, hanem a kereskedővel üzleti összeköttetésbe lépni szándékozó hitelező (eladó) kezébe kerül. A most kifejtettek tulnyomórészben állanak az u. n. üzletbaráti hitelértesitésre is. A versenyző célzat fennforgásának posztulátuma, másrészről a hitelértesitésnek nem a vevőközönséghez intézése, ebben az esetben is ritkasággá teszik, hogy az értesítőt befeketités cimén lehessen felelősségre vonni. e) A kifejtettek alapján tehát csak helyeselni lehet a 13. §-nak azt az álláspontját, hogy — ellentétben a német törvény 14. §. IInek a német irodalomban isjeleslegesnek minősített rendelkezésével — a befeketitéssel kapcsolatban a jórészt heterogén hitelértesités kérdéséről nem intézkedik. És helyeselni lehet ezt annál inkább, mert az általános magánjog, a megértő birói gyakorlat és az 1914 : XLI. t.-c. 24. §-a sokkal tágabb és hatékonyabb oltalomban részesitik a helytelen információval szemben a kérdezettet, mint aminő oltalmat számára a tisztességtelen versenyzés szemszögéből szabályozott «befeketités» adhatna. > A pénzértéhromlás problémájához. Irta: dr. Beck Salamon, ügyvéd. Sokan vitatják azt a kérdést, mi adja meg a pénzértéket: az állam hatalmi szava tekintélye-e, vagy pedig az érmesitésre felhasznált anyag fémtartalma? Ezt a kérdést tárgyalta széles keretben Dr. Lőw Lóránt a Jogász Egyletben tartott előadásában is. A jogász közönség, ezt meg kell állapítani, türelmetlenséggel, közönnyel, a kielégitetlenség érzésével hallgatta ugy az előadó közgazdasági fejtegetéseit, mint az egyes felszólaltaknak a közgazdasági téma területére eső megjegyzéseit. Ha nem akarunk a hallgatósággal szemben igazságtalanok lenni, ezt az érzést nem a közgazdasági tudomány iránti ellenszenv fűtötte, hanem affajta féltékenység, amely a rendelkezésre álló időt a tisztán jogi kérdéseknek szerette volna lefoglalni. Ezeken a hasábokon honorálni kívánjuk a közönségnek ezt az igyekezetét és ezért csupán a magyar törvénytár e vita kérdésben elfoglalt nézőpontjára kívánjuk a figyelmet felhívni. A középkoron keresztül a pénz bajaival elég sürün foglalkoztak törvényeink és meg lehet állapítani, erősen metellista izü szellemben. A sok törvény közül egyet ennek illusztrálására ideiktatunk: Az 1647. 45. t.-cikk igy szól: Továbbá a karok és rendek a császári és királyi felségnek alázattal könyörögnek, mint legkegyelmesebb! uroknak (valamint korábbi gyűlésekben is a közönség nevében könyörögtek), hogy ő Felsége kegyelmesen módot találjon, mellyel a magyar pénz az országlakók kára nélkül Bécsben és más helyeken is elfogadtassék és forgásban lehessen. 1. §. Mert eddig minden tallérokon s magyar forintokon is egyenként tiz dénárnyi kárt voltak kénytelenek szenvedni: jóllehet nékik, mint dijakban, mind más tárgyakért, s adósságokban a tallérok a kamarából egy forintba szoktak adatni és számláltatni. 2. §. És miután ő császári Felsége híveinek kegyelmesen előadja, hogy e dolgon máskép nem segíthet, mintha ők is közös akarattal és rendelettel megegyeznek abban, hogy Magyarországon ezután oly pénzt kelljen veretni, mely arányosan ugyanazon vegyitékü