Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 4. szám - A pénzértékromlás problémájához

4. sz. KERESKEDELMI JOG 55 és értékű legyen, mint az, mely jelenleg egész Német- és Csehországban veretni szokott; az ország karai és rendéi ö Felségének alázattal könyörögnek, méltóztassék (ez iránt a tanácsos urakkal teendő értekezés mellett) alkalmas embereket rendelni, kik Magyarországon is oly vegyitékü pénz veréséről gondoskodjanak, mely a némettel egyenlő módon megegyezzék; és arra a Magyarországon régtől fogva szokásban volt képek nyomassanak. Reátérve felsőbiróságainknak a valorizáció kérdésében eddig kifejlődött gyakorlatára, hangsúlyozottan kell reámutatni arra a kölülményre, hogy egyetlen Ítélet sem helyezkedik a valorizáció elvi álláspontjára, abban az értelemben, hogy a valorizáció foganatosításához csupán azon egyetlen momentum elégséges volna, hogy a követelés keletkezése és teljesítése között hosszabb idő telt el és ez idő alatt a pénz értékében veszitett. A pénzromlás egyedüli tényét nem ismeri el a gyakorlat a valorizáció alapjául, ami egyértelmű azzal, hogy nincs általános valorizálás. A gyakorlat jellemzésére azt vélnők helyesnek, hogy a bíróságok valamilyen fogantyút kívánnak meg, amelyre rátámaszkodva az átértékelés eszközölhető legyen. A legegyszerűbb ilyen fogantyú az a kevés számú valorizációs jogszabály, mint aminő a Pp. ismert 413. szakasza, vagy az 1874. évi XVIII. t.-c. 5. szakasza és kétséget kizáróan a vonatkozó rendeleti intézkedések (haszonbér, lakbér felemelés). Valorizációs jogszabályok azonban csak igen kis számban vannak. Jelentékenyen kiadósabb eredményt igér az az irány, amelyet a fedezeti elv nevére keresztelnék. Ha az adós birtokában meg van az a fedezet, amely értékben lépést tartott a pénz romlásával és a valorizáció terhét az adósra elviselhetővé teszi, minden méltányossággal megegyező, hogy ilyen esetekben a hitelező követelését valorizáltan kapja meg. A fedezeti elv bizonyos fokig a valorizáció terjedelmi mértékét is megszabni alkalmas. A fedezeti elv általános elfogadása esetén igen nagy körben éreztetné hatásait. Hogy csak a fedezeti elv legkrassabb alkalmazási lehetőségére utaljunk, megemlitjük a jelzálogkölcsönök példáját. A jelzálog tárgy értékemelkedésében szinte kivétel nélkül kellő alap kínálkozik a követelés valorizálására. Ugyancsak széleskörű lehetőségeket nyújt a valorizációs probléma megkerülésére az a gondolatmenet, amelyet a Jogász egylet vitájában elsőnek Nyulászi János dr. fejtett ki. Számos igény, amely a mai gyakorlat szerint készpénzkövetelés formájában él, visszafordítható dologköveteléssé, ami által elesik a dolog pénzbeli értékelése és ezzel kikapcsolódik a pénz elértéktelenedésének problémája. Ilyen igények kötelesrész, közszerzemény megosztás. Ha ezeknél a pénz mankóját, mintahogy Nyulászi magát kifejezte, elvetjük és a termé: szetbeni kielégítés álláspontjára helyezkedünk, a valorizációs probléma önmagától oldódott meg. Ezek az esetek egyébként lelki rokonságot tartanak a fedezeti elvvel, illetőleg a fedezeti elvnek egyik nyilvánulási esete, azzal a módosítással, hogy a követelést az eredeti értékben ítélik meg, de nem az értékében leromlott pénz mennyisége felemelése utján, hanem az értékét nagyban egészben megtartott természeti javak átengedésével. A valorizáció problémájánál újból megismétlődik az a sokszor visszatérő helyzet, hogy két, lényegileg jogosnak tekinthető érdek kerül egymással szembe. Az egyik érdek méltánylása szükségszerűen a másik érdek háttérbe szorítását jelenti. Részünkről a jog fogyatékosságának érezzük azt az álláspontot, amely az érdekvitát ugy oldja meg, hogy az egyik érdeknek juttat mindent, a másik érdeknek pedig semmit. Az érdekek harca és a jog hatalmi szavával való elintézése helyett a méltányosság szelleme az érdekek összeegyeztetését, a szembenálló érdekek részleges kielégítését kívánja. Nincs itt terünk kimutatni, hogy az érdekösszeegyeztetés mennyire eleven eszméje a jogrendnek, csak utalni kívánunk arra, hogy a valorizáció kérdésében is sokszor hibás volna a végletes döntés, akár a valorizáció kimondása, akár annak megtagadása. Néhány év előtt a Jogtudományi Közlöny hasábjain volt módomban Hartzfeld hollandi jogtudósnak könyve nyomán az úgynevezett egyességitélet gondolatmenetét propagálni, amely Ítélet szakit a dupla vagy semmi álláspontjával és a szembenálló érdekek között kiegyenlítést kíván létesíteni. Az egyesség-itélet eszméje a valorizációs elv szélesebb értékesítéséhez juttatna, mert nyilvánvaló, hogy bíróságaink sok esetben húzódozni fognak a valorizáció kimondásától. Ott ahol konkrét tényállási, akár általános elvi okokból szigorúnak, méltánytalannak, vagy gazdaságilag indokolatlannak mutatkoznék, ellenben az értékromlás terhének a felek közötti megosztása a maga méltányos igazságtevésével széles utat nyitna a bíráskodásban. IRODALOM. Hazai irodalom. Meszlény! Artúr dr. A tisztességtelen versenyről szóló törvény magyarázata. Budapest 1923. — Az 1923 :V. t.-c. első, lelkiismeretes magyarázatát adja a nagy gonddal és tetszetős kiállításban elkészített 14 ives mü. Különösen értékesek a magánjogi részre vonatkozó fejtegetések, amelyeknek minden során kiérzik az a fölény, amellyel szerző a személyiségi jogok nehéz és végtelenül érdekes kérdéseit kezeli. A müvei lapunkban részletesebben is fogunk foglalkozni.