Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 1. szám - Uj irányok és uj kérdések a valutajogban [1. r.]

1. sz. KERESKEDELMI JOG 9 veszteséget, mely a márkának a lejárattól a fizetésig történt leromlásából előállott. De itt mindjárt rámutatok arra a követelményre, amelyet a német legfelsőbb biróság felállít, nevezetesen, hogy a külföldi hitelezőnek a márka elértéktelenedéséből kára származott pld. azáltal, hogy ő a lejáratkor nem kapván meg pénzét, az idegen valtftat később drágábban kellett megvásárolni (ezen kára azonban vélelmeztetik!); a belföldi hitelezőnek pedig csak akkor itél meg kártérítést, ha ő perrendszerüen igazolja, hogy az esedékes összeget idegen valuta vásárlására akarta fordítani (ezen különbség külföldi és belföldi hitelező között igen fontos, pld. a budapesti bizományosok, és gyári lerakatok cseh korona pereiben, amire még vissza fogok térni). A Kúria legújabban szintén közeledik ezen állásponthoz. Mai számunkban két Ítéletet közlünk, melyek közül az egyik (P. IV. 4262/1922. sz.) egy valutajogi perben kimondja, hogy a jogügylet felbontása esetén a kapott vételárelőleget ugyanabban az értékben kell visszadni, mint amellyel az az előlegadáskor birt. Tehát az adós, akinek 1920. dec. 2-án kellett osztrák koronát fizetni, amikor az osztrák és magyar korona között nem volt árfolyamkülönbség, késedelme folytán ugyanannyi magyar koronában tartozik kötelezettségét teljesíteni, amekkora összeget osztrák koronában tartozott volna 1920. dec. 2-án visszafizetni. — Ugyanezen kötelezettséget állapítja meg a P. IV. 751/1922. sz, ítélet, kimondván, hogy a késedelmes adós az osztrák korona elértéktelenedése folytán károsodását a hitelezőre jogosan nem háríthatja át. — E két Ítéletnél még praegnánsabban fejezi ki a Kúria állásfoglalását e kérdésben a P. IV. 1086/1922. számú Ítélet (kelt dec. 12-én, mely itélotet azonban, minthogy még leirás alatt van. teljes terjedelmében csak jövő számunkban közölhetjük). A tényállás szerint felperes, aki a csehektől elszakított területen lakik, egy magyarországi pezsgőgyártól 1918. november havában pezsgőt vásárolt s arra 84,000 (akkor még felülbólyegzetlen) osztrák-magyar korona előleget adott. Az áru nem felelvén meg, felperes azt eladó rendelkezésére bocsátotta, az üzlettől elállott és visszakövetelte a 84,000 korona előleget; és pedig, miután időközben az ő székhelye Csehszlovákiához csatoltatott, a K. T. 324. §-a alapján ugyanannyi cseh koronát követelt vissza. Fent rámutattunk arra, hogy a Kúria eddigi gyakorlata szerint az a körülmény, hogy az ügyletkötés helye, hol a vételár fizetendő lett volna, időközben elszakittatott és Csehországhoz tartozik, nem ok arra, hogy a kikötött vételár cseh koronában fizettessék (ugyanígy még a Kúria a mai számunkban közölt P. IV. 917/1922. számú ítéletben is, mely még októberben hozatott!) s ugyanezen ítélet szerint kártérítés sem ítélhető azért, hogy időközben a magyar korona erősen hanyatlott. (P. IV. 3332/1921. sz.) A most ismertetett ítélet sem marasztalja alperest cseh koronában, mivel az Ítélet szerint állandó joggyakorlat, hogy a K. T. 324. §-a csupán a kölcsönön és egyéb hasonló jogcímen alapuló tartozásokra nyer alkalmazást.* De ettől eltekintve — a Kúria szerint — az alperes csak az osztrák-magyar koronának megfelelő azt az értékét tartozik megfizetni, ami érték a kezén maradt. Minthogy pedig az 1921. évi XIV. t.-c. 2. §-a szerint a Magyarországra eső osztrák-magyar bankjegyek ugyanoly névértékű koronára szóló magyar államjegyekre cseréltettek át, alperes is csak ezt az értéket, csak magyar koronát tartozik visszaszolgáltatni. Azonban alperes visszatérítési kötelezettsége arra terjed ki, hogy ö oly összeget fizessen vissza felperesnek, amely teljes egyenértékét kénviseli annak a 84,000 régi osztrák-magyar koronának, amelyet alperes annak idején felperestől felvett. Minthogy pedig az osztrákmagyar bankjegyek helyébe lépett magyar korona időközi értékcsökkenése folytán felperes az általa előre lefizetett 84,000 koronát teljes összegben csak ugy kapja vissza, ha neki alperes a mai magyar koronában annyival többet fizet, amennyivel a magyar korona vásárló ereje csökkent, felperes is annak az összegnek megtérítését követelheti, amely a magyar klorona értékének akkor lefizetett értékét képviseli. — Más szóval: aki aranycsikót adott, áranycsikót követeihét vissza. Ezzel az ítélettel a Kúria a hitelezőt a pénz elértéktelenedéséből eredő veszélytől mentesiti. Hogy pedig a Kúriának ezen Ítélete nemcsak esetleges, hanem jól megfontolt, és következetesen alkalmazni szándékolt irányváltozást jelent, azt bizonyítja a mai számunkban közölt P. IV. 5455/1922. számú Ítélet is, amely egy kártérítési perben szintén kimondja, hogy a károsult fél tényleges kárának megtérítéséhez csak akkor juthat, ha neki a kötelezett fél annyival nagyobb összeget fizet, amennyivel a pénz értéke időközben csökkent, mert a pénz értékének csökkenéséhez viszonyított nagyobb összeg szolgáltathatja csak azt a valóságos pénzértéket, amelyet a kártérítésre jogosult fél a károsodás idején a pénz akkori értékéhez képest kártérítésül igényelhet. — Felperes tehát a kár keletkezése idején volt teljes arany értéket kapja meg. * Ugyanezen felfogást találjuk az Omke karácsonyi számában Gaar Vilmos: A cseh koronakövetelések cimü cikkében. Mikép azonban tanulmányomban (8. oldal) rámutattam, az állandó gyakorlat nyomát csak régebbi döntvényekben találjuk.