Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 12. szám - Valorizáció a fuvarozási jogban

162 KERESKEDELMI JOG 12. sz. aedés közötti okozati összefüggés elől egyszerűen homokba dugja a fejét. Az indokolás tarthatatlansága minden a mai rendkívüli viszonyokat nyitott szemmel látó és észszerűen gondolkozó ember előtt nyilvánvaló. Ezzel szemben ugyanezen biróság Ob. II. 473/921. sz. Ítélete már hajlandó a pénz belső elértéktelenedését is elismerni, amikor azt mondja: «... nem lehet a zürichi jegyzést alapul venni, mert ez nem fejezi ki a korona belső vásárló erejét.» De nem itéli meg a valorizációt ez az itélet sem, mert: «... nem áll meg az az érv sem, hogy a kapott összegért nem tudja beszerezni az elveszett árut. Az ABGB. 1332. §-a u. i. nem a beszerzési árat rendeli megítélendőnek kártérítésképpen, hanem a sérülés idején volt értéket. Amennyire az adós nem jogosult kevesebb koronát fizetni a korona emelkedése esetén, épp agy nem jogosult a hitelező többet követelni, ha a korona belső értéke azaz vásárló ereje lejebb száll». Ezekre az érvelésekre a következőket jegyezzük meg: az akkori beszerzési ár és a sérülés idején volt, helyesen megmért érték — mint a fentiekből következik — ugyanaz, vagy legalább is nagy különbség a kettő között nem lehet. Annak, hogy a pénz emelkedése esetén a hitelező kevesebb öszszegü koronát kapjon, nem lehet semmi akadálya. Amint keresztül lehel vinni a valorizációt, épp ugy végre lehet hajtani a devalorizációt is, sőt a jogásztól megkívánt szigorú következetesség alapján végre is kell hajtani. Nagyjából a fenti Ítéletéhez hasonló gondolatmenet diktálta, a budapesti központi kir. járásbíróságnak a budapesti kir. törvényszék 30. P. 8817/923. sz. ítéletével indokainál helyben hagyott P. I. 153,113/923. sz. Ítéletét, mely szerint: «. . . a helyén és idején a kereskedelmi érték a fentebb megjelölt összegben nyert megállapítást, már pedig a hivatkozott szabály értelmében az alperes kártérítési kötelezettségeként ez az érték jelentkezik. A pénz értékének időközben bekövetkezett csökkenése pedig a jelen esetben annál kevésbé bírhat befolyással, mert az alperesnek kártérítési kötelezettsége a fenti mérvben csak e helyütt állapíttatott meg és így ezt vétkesség, avagy késedelem a fizetés körül nem terheli». Az utóbbi szavak ugyan arra engednek következtetni, hogy az itélet az alperes vétkes késedelme esetén hajlandó volna a valorizációnak helyt adni. Kártérítési eseteknél a valorizációval mindenesetre csínján kell bánni. Ebben az esetben u. i. az adós azért a pénzért, melyet kifizetni kénytelen, nem kapott ellenértéket. A vasúti kártérítésnél nem egészen ez a helyzet. Károk előfordulása u. i. következik a vasúti üzem természetéből, ez az üzemnek természetes velejárója. A díjszabási politika tehát a díjtételekbe bele kombinálja a károkkal járó rizikót. Másszóval a dijételeket ugy foghatjuk fel, hogy azok egy része biztosítási dijat foglal magában. A díjtételek emelkedésével pedig ezek a rejtett biztosítási dijak is emelkednek. Ha tehát a kártérítés után egy év múlva kerül kifizetésre, ez a kifizetés a már egy év alatt felemelt biztosítási dijakból történik. Végeredményben arra a konklúzióra jutunk, hogy a valorizálatlan kártérítés esetén a vasút jogtalanul nyerészkedik és a hitelező káráxa aránytalan anyagi előnyökhöz jut, miként az\ biztosítási társaság, mely — bár magasabb biztosítási dijat szed — csak a régi. alacsonyabb biztosítási összeget fizeti ki. A vasutat a Vasúti Üzletszabályzat 88. §-ában előirt kártérítés mérvéné! nagyobb felelősség is terheli a Vasúti Üzletszabályzat 95. §-a értelmében, mely szerint: «Mindazon esetekben, midőn a kár a vasút szándékos eljárása, vagy vétkes gondatlansága folytán keletkezett, a teljes kárt kell megtéríteni." Ebben az esetben tehát nemcsak a feladás idejében fennállott értéket, hanem pl. a vesztett hasznot is meg kell a vasútnak fizetni. A közönséges (a 88. §. szerint) kártérítés valorizációjánál csak anyagi indokok forognak fenn, erkölcsi indokok nem. A 95. §. esetében azonban erkölcsi indok is jelen van és ez: a vasút vétkessége. Ezt koncedálni látszik már a idézett Ob. I. 530/921. sz. iíélet is. mondván: «Ha felperes bebizonyította volna, hogy egy meghatározott időpontban, egy bizonyos magasabb összegért, mint 3347 korona, szerezte be a pótlást és vétkes gondatlanság terhelné a vasutat, akkor lehetne magasabb összegről beszélni, mert akkor a tárgyak elveszése által a tárgyak értékének az elveszés időpontjától a pótlás beszerzésének időpontjáig bekövetkezett emelkedésében rejlő vesztett haszontól felperes elesett volna.» Nem kevésbé érdekes és tanulságos a valorizáció jogosságának vizsgálata a nemzetközi szállítmányoknál, amelyeknél az áru külföldi valutában való értékelése is belejátszik a kérdés eldöntésébe. Erről a kérdésről dr. Sándorfy Kamill kii-, ítélőtáblai biró ur irt érdekes cikket egy évvel ezelőtt ugyanezen hasábokon. (1922. dec. 1. szám.) A feltett kérdés az volt, hogy a külföldön belföldre feladott, itt elveszett, vagy megsérült áru után a vasút a kártérítést milyen péiiznemben és milyen időpont szerinti árfolyamban köteles nyújtani. Megállapítja elsősorban azt, hogy a fuvarozási szerződésnél a teljesítés helye a rendeltetési állomás, a lejárat napja pedig elveszés esetében a szállítási határidő lejártának, sérülés esetén pedig a kiszolgáltatás napjával áll be. Ezek leszögezés>> után a K. T. 326. §-ára hivatkozik, mely szerint: "... a fizetés a teljesítés helyén a lejárat napján jegyzett árfolyam szerint országos pénznemben történik". A konklúzió ezek alapján az, hogy a vasút belföldi valutában és pedig a külföldi valutának a szállítási idő lejárta, illetve a kiszolgáltatás napján jegyzett árfolyama szerint tartozik fizetni. Ugyanerre az eredményre jut a legfelsőbb osztrák törvényszék Ob. III. 733/921. sz. Ítéletében: «A belföldön bekövetkezett kárért járó térítés, melyért belföldi a belföldi bíróság előtt vonatik felelősségre, csak a belföldi valutában követelhető, még hogyha felperes külföldi is és az áru külföldi értékben adatott is el. Alperes az áruért 33,168 lira értékben köteles osztrák valutában kártérítést nyújtani. Az igény 1919. szeptemberben keletkezett, ez megfelel tehát 172,473 koronának.» Ezekből a fejtegetésekből nyilvánvaló, hogy jelen esetben az áru értékelése helyébe a külföldi valuta értékelése lép. A K. T. 326. §-ára való hivatkozás téves, mert az szerződéses kötelmekről szól, ez csak szubszidiárusz szabály, arra az esetre, ha a szerződésben az átszámítási árfolyamról nem történik intézkedés. A kártérítés azonban szerződésen kívüli kötelem és így más alapon nyugvó jogi magyarázat hívandó segitsé-