Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 12. szám - A pénznem kérdése a váltójogban

12. sz. KERESKEDELMI JOG 159 Ug 37. §-a szabályozza és az 50. §. nemcsak hogy nem módosítja azt a szabályt, hanem még nem is érinti, mert az 50. §. csak a pénz értékéről intézkedik. Váltóárfolyam nemcsak egyik pénznemről a másikra való átszámítás esetében keletkezik, hanem akkor is előállhat, ha a vallóban kitett fizetési helyen és a váltóadós lakhelyén ugyanaz a pénznem van forgalomban és a váltó is ilyen pénznemről szól. A váltóárfolyam a helykülönbség kiegyenlítésére szolgál és a pénzbeli különbségnek a váltóárfolyam szempontjából nincsen elvi jelentősége. Rendes gazdasági viszonyok között, mint amilyenhez váltójogi gyakorlatunk évtizedeken át hozzá volt szokva, a kérdés nem tisztázódhatott, mert ebben a tekintetben vita nem igen merülhetett fel. Most, amidőn a kérdés hirtelen kilépett a jelentéktelenség homályából, annak a megítélése körül természetesen optikai csalódások keletkezhetnek. Normális időkben is a jog védelmére méltó érdeke fűződhetett a hitelezőnek ahhoz, hogy követelése bizonyos pénznemben elégíttessék ki. Ennek a jogi érdeknek a védelméről a váltótörvények is kellően gondoskodnak. Nem szorul bizonyításra, hogy enélkül a vérlelem nélkül a mai viszonyok között a megnyomorodott kereskedelmi forgalom és hitelélet gyógyulására nem lehet számítani. A V. T. 87. §-a szerint abban az esetben, ha a váltóhitelező világosan kifejezést ad annak a kövelelásének. hogy a váltóban kitett pénznemben történjék a fizetés, a hitelező ebbeli igényének ínég akkor is érvényesülnie kell, ha az illető pénznem a fizetés helyén forgalomban nincsen. A természetben való szolgáltatás kötelezettségét az idézeti törvényhely nem korlátozza a váltóelfogadók körére, hanem általánosságban minden kötelezettre vonatkoztatja és ez természetes is, mert semmi értelme sem volna annak, hogy a váltóhitelezőnek kétségkívül jogos érdeke csak az elfogadó irányában részesülne védelemijén. Ha a váltó francia frankokról szól és Parisban fizetendő, ezek a körülmények a V. T. 37. §-a értelmében több okból vonják maguk után azt a következményi, amely szerint a fizetésnek a váltóban kitett pénznemben kell történnie. 1. A francia frankokról szóló és Parisban fizetendő váltó tartalma nem hagy fenn kétséget a \Yillóhitelezőnek abbeli akarátáról, amely szerint valósággal francia frankokban kívánja a fizetést. 2. A V. T. 37. §-a kizárólag a váltóban kitett fizetési helyről szól és az adósnak ettől különböző lakhelyét, miként az 50. §. szövege is bizonyítja, a törvény még akkor sem nevezi fizetési helynek, ha a teljesités az adós részéről ott történik. Minthogy pedig a fizetés helyén, Párisban a francia frank forgalomban van, ennélfogva még akkor sem lehet szó arról, hogy a fizetés más pénznemben történjék, ha a fizetést teljesítő adós olyan helyen lakik, ahol a francia frank forgalomban nincsen. 3. Az minden vitán felül áll, hogy az elfogadó minden körülmények között francia frankokban tartoznék a fizetést teljesíteni. Minthogy pedig a forgató fizetési kötelezettsége a V. T. 37.. 50. és 91. §-ai szerint az elfogadóénál kisebb terjedelmű, sem másnemű nem lehet, nyilvánvaló, hogy a hitelező helyzete nem válhat kedvezőtlenebbé annak következtében, hogy a forgató a váltóban kitett fizetési helytől különböző olyan helyen lakik, ahol a váltóbeli pénznem forgalomban nincsen. 4. Az idézett kúriai határozatban kifejezésre jutott értelmezés kiegyenlíthetetlen ellentmondást létesít a V. T. 37. és 50. §-ai között akként, hogy az 50. §. egyenesen lerontja azt a szabályt, amelyet a 37. §. kifogástalanul felállít. Ily értelmezésnek annál kevésbé lehet helye, mert a két szabály minden összeütközés kizárásával is érvényesülhet. Az anyagi jognak azok a szabályai, amelyekre a Kúria a teljesítési hely tekintetében hivatkozik, épen az ellenkezőt bizonyítják, t. i. azt, hogy a váltóban kitett fizetési hely nemcsak az elfogadóra, hanem a forgatóra nézve is irányadó. Ugyanis a K. T. 322. §-ának 2. bekezdése a kötelezett lakhelyét világosan csak arra az esetre jelöli meg teljesítési hely gyanánt, ha a felek más teljesítési helyet nem tűzlek ki, ámde a kérdéses váltóban a teljesítési hely pontosan meg van jelölve és sem a törvény, sem a váltó tartalma nem mentesiti a forgatót a fizetési helyhezkötöttség alól. A V. T. 50. §-a is félreérthetetlenül megállapítja, hogy a másutt lakó vállókötelezettnek akként kell a fizetést teljesítenie, hogy a teljesités a fizetés helyén foganatosított fizetést minden tekintetben pótolja. A pénznem kérdésére vonatkozóan a V- T.böl a következő elvi jelentőségű szabályok szűrődnek tehát le: Azt a kérdést, hogy a váltótartozást milyen pénznemben kell fizetnie, a V. T.-nek kizárólag 37. §-a szabályozza és az 50. §. a pénznem kérdését nem is érinti, hanem csak a pénz mennyiségéről, vagyis arról intézkedik, hogy a 37. §. szerint meghatározandó pénznemnek mily összegét kell a váltótartozás kiegyenlítéséül fizetni. A V. T 37. §-a értelmében a fizetésnek rendszerint a váltóban kitelt pénznemben kell történnie és kivételnek csak akkor van helye, ha a fizetés helyén az illető pénznem forgalomban nincsen ós ebben az esetben is csak akkor, ha a váltóban kitett pénznemben való fizetés ki nem köttetett. A V. T. 37. §-a fizetési helynek nem a fizető adós lakhelyét, hanem kizárólag azt a helyet tekinti, amely a váltón fizetési helyként meg van jelölve. Eszerint a váltóban kitett pénznemtől különböző pénznemben való fizetésről egyedül akkor lehet szó.