Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 11. szám - A specialista ügyvéd fogalma ...

154 KERESKEDELMI JOG 11. S2. Értékpapír üzlet. 134. önmagában az a körülmény, hogy a tőzsdebizományos közli a vele szerződő féllel, hogy az utóbbi által vett papírokat letétbe helyezte el, ki, zárja a tőzsdejáték fogalmát. A tőzsdebizományos, aki mint önszerződő fél jár el, a lebonyolításról (eladásról) köteles a másik felet értesíteni, különben az a lebonyolítást elismerni nem tartozik. Gazdasági lehetetlenülés érvényesítése a pénz leromlása miatt. Időközi részvényszaporulat. • (Kúria P. IV. 6816/1922. sz. a. 1923. okt. 5-én.) Indokok: I. Az Sz) és T) alatti levelekből megállapitható, hogy alperes a felperes állal megvett értékpapírokat mint nála letétben levőket jelölte meg. Ebből nyilvánvaló, hogy a kereset alapjául szolgáló ügylet a megvett értékpapírok tényleges szállítására irányult, a fellebbezési bíróság tehát tévedett, amikor az ügyletet pusztán árkülönbözetre irányulónak és igy bíróilag nem érvényesíthetőnek minősítette. Mert a tőzsdei különbözeti ügyletet ennek az a sajátsága minősiti szerencseszerződéssé, hogy a felek a bár külsőleg vételként megkötött ügyletből a tényleges átadást és átvételt előre kizárják és szándékuk tisztán arra irányul, hogy a szerződés tárgyát közvetlenül és egyedül csak az a különbözet képezze, mely az árunak vételára és egy későbbi időpontban jegyzett tőzsdei ára közt mutatkozni fog. Ellenben a tényleges szállítás megtörténte a tisztán árkülönbözetre irányuló szerencsejáték fenforgását fogalmilag kizárja, még pedig akkor is, ha a vevő az értékpapírokat nem tőkebefektetés végett, hanem az esetleg beállható áremelkedésből elérhető haszon reményében szerzi meg. II. De a fellebbezési bíróság az értékpapírok kiadása iránti keresetet nemcsak a bíróilag nem érvényesíthető különbözeti ügylet fennforgása miatt, hanem azért is elutasította; mert 1919. év őszén, amikor a felek egymással az utcán találkoztak, alperes megmondta felperesnek, hogy értékpapírjain már rég túladott, felperes azonban ezen közlés dacára sem fedezte magát és keresetét ezután is csak egy évi késedelemmel indította meg, ami arra enged következtetést, hogy az árhullámzásnak reá kedvező kialakulását akarta bevárni, vagyis alperes terhére spekulált, ez pedig a keresetet jogalapjától ugyancsak megfosztja. Azonban ha a kereseti követelés birói érvényesítése — a fentiek szerint — akadályba nem ütközik, ugy első sorban ügydöntő kérdésnek az mutatkozik, vájjon az alperes az őt a felperessel mint késedelmes vevővel szemben megillető jogokat kellően gyakorolta-e? A Ker. Törv. 381. §-a szerint ugyanis a tőzsdei árral biró értékpapírokat az alperes mint bizományos — a megbízó felperes eltérő rendelkezése hiányában — eladóként maga szolgáltathatta; és minthogy az alperes, a megbízás teljesítését tárgyazó tudósítással egyidejűleg, harmadik személyt meg nem nevezett, a megbízó őt eladónak tekinthette; a perben pedig az alperes ki is jelentette, hogy önszerződő félként járt el. Alperes tehát, nem ugyan a Ker. T. 305., 306. és 379. §-ai alapján, hanem a vételi ügylet szabályai, nevezetesen a 352. és 347. §-ok alapján, a vételár megfizetésével késedelmes felperes rovására szabad kézből eladhatta a tőzsdei árral biró értékpapírokat: ámde meg nem támadott tényállásként meg van állapítva, hogy alperes a felperes által tagadott eladást nem bizonyította, ilyennek a megtörténtéről a felperest írásban sohasem értesítette, elszámolást neki nem küldött, sőt az állítólag két részletben történt lebonyolítások közül a másodiknak az időpontját birói felhívásra sem tudta megjelölni. Már pedig, ha a papírokat a tőzsdén való értékesítés helyett maga kívánta volna is, önszerződő félként, tőzsdei árfolyamon, megtartani, az eladás megtörténtéről, illetve a papírok megtartásáról szóló s a Ker. Törv. 347. §-a utolsó bekezdésében előirt azonnali értesítés ennek a jogcselekménynek oly lényeges kelléke, amelynek elmulasztása folytán az alperes az eladásra jogosan nem hivatkozhatik. Mert különben a bizományos, tetszése szerint, utólag választhatná meg az elmúlt időszak árfolyamai közül a neki legkedvezőbbet és jogérvényesítés (exekutálás) megtörténtének napjaként utólag azt a napot jelölhetné meg, amelyen ez a neki legkedvezőbb (legalacsonyabb) árfolyam jegyeztetett, ami a másik felet a bizományosnak teljesen kiszolgáltatná. Minthogy tehát alperes a papírokat — legalább is joghatályosan — el nem adta, a kiadást ily cimen meg nem tagadhatja. Közömbös emellett, hogy az 1919. év őszén történt szóbeli közlés után a felperes magát nem fedezte; mert ha az eladásról történt közlés a valóságnak megfelelt volna, akkor a jogait gyakorló alperessel szemben a fedezeti vétel jogilag hatástalan lett volna; és addig, amíg alperes az eladás eredményét — a befolyt összeget — nem közölte, a fedezeti vétel gazdaságilag sem lett volna indokolt. Ha pedig az eladás nem történt meg és igy a papíroknak az elperes birtokában kell lenniök, a fedezeti vételre nem is volt szükség. De az is közömbös, hogy felperes csak 1920. november havában indította keresetét. Mert alperes volt az, aki 1918. április óta sem elszámolást, sem más értesítést nem küldött, — ő hagyta a felperest, papírjai sorsa felől, bizonytalanságban, — és a felperes az 1919. őszén történt véletlen találkozás alkalmával egész általánosságban tett alperesi nyilatkozat után is várhatta az állítólagos eladás módozatairól szóló szokásos és kötelességszerű elszámolást. Az időmúlás tehát az alperes mulasztására vezetendő vissza, ez pedig a felperes terhére jogvesztést nem eredményezhet. Abban a kérdésben azonban, hogy alperes az értékpapírokat mily összeg lefizetése ellenében tartozik kiadni — ami a gazdasági lehetetlenülésnek az alperes által az időközbeni nagy árfolyamemelkedésre alapított kifogásával kapcsolatos —, megállapítandó, hogy felperes mikor győződött meg a papírok eladásáról tett szóbeli közlés valótlanságáról és igy mikor tartozott volna a papírok kiadása iránti követelés támasztása mellett azt az egyenleget, amely az 1918. január 1-sején lezárt könyvkivonat szerint az ő terhére mutatkozott, járulékaival együtt megfizetni. Ez a kötelezettség csak az 1919. őszén