Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1923 / 10. szám - Az életbiztosítási összeg valorizációja
128 KERESKEDELMI JOG 10. sz. Kívánom, hogy a «Kereskede4mi Jog» a meginduló ujabb husz év alatt zavartalanul folytathassa megbecsülhetlen értékű működését s elérhesse azt a célt, melyet kitűzött magának: a magyar kereskedelmi jog törvényhozási, tudományos és gyakorlati tökéletességét. Az életbiztosítási összeg víilorizációja. Irta : Grecsák Káról). Az életbiztositásban a biztositott nem egy esetleg bekövetkezhető esemény következtében előálló kár anyagi hátrányait akarja magának a biztositó által megtéríttetni, hanem egy bizonyosan bekövetkező esemény (a halál) esetére megfelelő nagyobb összeget akar a kedvezményezettnek biztosítani, amelyet a befizetendő biztosítási dijakkal maga gyűjt össze, takarít meg, és így biztosítása voltaképpen azt célozza, hogy a befizetett díjösszegekben megtakarítandó összeg akkor is meglegyen, ha a halál előbb következik be, mintsem a biztositott összeget megtakaríthatta volna, Ebből a felfogásból kiindulva a szakirók az életbiztosítás célját abban látják, hogy a biztositó a biztositott esemény (a halál) esetére oly összeget fizessen, mely a biztositott által a befizetett díjösszegekben már tényleg megtakarított összegnek a megtakarítandó összegig (a biztosítási összegig) való kiegészítésére szükséges. Ez alapon a fizetendő díjösszeget a halandósági táblázatok figyelembe vételével oly mennyiségben állapítják meg, amely egyrészt a kiegészítendő összegnek, másrészt a valószínűségnek, hogy a halál a megállapított biztosítási időszakban be fog következni, megfelel. Az életbiztosítási ügyletnek ebből a természetéből következik, hogy ez az ügylet abban a részében, amelyben a már tényleg befizetett biztosítási díjösszegekre vonatkozik, lényegileg takarékbetéti ügylet, és csakis az ezeken felül, a biztosítási összeg kiegészítésére szükséges összeg tekintetében — biztosítási ügylet. A biztositott által befizetett dijak megfelelő részét ez okból a biztositó társaságok nem fordítják a társaság egyéb kötelezettségeinek fedezésére, hanem mint u. n. díjtartalékot félreteszik és kamatoztatják, s a legtöbb esetben a biztosítottat ebben a kamatjövedelemben a biztositott esemény bekövetkezte előtt is részésitik. Ezek a díjtartalékok tehát nem a társaság szabad tulajdonai, amelyek felett az tetszése szerint rendelkezhetik, hanem voltaképpen a biztosítottak takarékbetétei, amelyek ha nem is tulajdon, de mindenesetre követelési igényének körébe esnek. Ha igy határozzuk meg a díjösszegekből alakult díjtartalék jogi természetét, akkor az életbiztositásban a biztositott. összeg valorizálásának kérdésében fontos útmutatást kapunk annak miként leendő megoldására. Mindenféle életbiztositásban a biztositott azért gyűjt össze, takarít meg egy nagyobb összeget a biztosítási dijakban, hogy a biztositott esemény bekövetkeztekor vagy maga, vagy a kedvezményezeti ahhoz az összeghez jusson, amelynek jövedelmeiből, vagy amelynek segélyével a megélhetést vagy magának vagy a kedvezményezettnek biztosítsa, illetve megkönnyítse. Normális gazdasági viszonyok között a biztositott összeg névértékének kézhezvételével ennek a feladatnak vagy maga a biztositott vagy a kedvezményezett képes volt megfelelni és abból reánézve semmiféle előrelátható hátrány nem hárulhatott. A mai abnormális viszonyokban azonban a biztosítási összeg kézhezvételében egyáltalában nem kapja meg az előrelátott azokat a gazdasági eszközöket, amelyeknek igénybevételével a megélhetését a biztosítás megkötésekor tervbe vett módon szabályozhatná. Sőt ezekben a viszonyokban a legtöbb esetben a díjtételek gyanánt befizetett, általa megtakarított összeget sem kapja meg, mert a békebeli értékben befizetett és reája nézve lényegileg takarékbetéteknek tekintendő díjösszegeknek azt mondhatni számba sem jöhető oly csekély hányadrészét kapná kezéhez, amely semmiféle arányban nem áll, nemcsak a kikötött biztosítási összegnek békebeli értékével, de még az általa befizetett díjösszegek békebeli értékével sem. Fontos gazdasági érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a leginkább az amúgy is pusztulásnak indult középosztály tagjaiból kikerülő biztosítottak ezrei érdekében az életbiztosítási összeg valorizálásának kérdése mielőbb sürgősen rendeztessék. Igaz, hogy e problémának megoldása számos oly kérdést vet fel, amelyek figyelmet követelnek a biztosítottak érdekei mellett is. Ha a keresk. törvény 450. §-ának intézkedése helyébe az 1923 : VIII. t.-c. alapján kibocsátott 196/1923. M. E. számú rendelet 13. §-a nem írná kötelezőleg elő azt, hogy az életbiztosítási díjtartalék milyen címletekben helyezhető el, akkor a joggyakorlat a gazdasági lehetetlenülés elve alapján éppen a befizetett díjösszegek takarékbetéti jellegében megtalálhatná az életbiztosítási összeg valorizálásának kulcsát. Mert akkor a joggyakorlatban már elfogadott azon elv alapján, amely a lehetetlen szolgáltatás fogalomkörét kiterjesztette azokra a szerződésekre is, amelyeknél fogva maga a szolgáltatás szószerint vett értelemben tárgyilag vagy egyénileg nem lehetetlen ugyan, de a kötelezettre nézve lehetetlenné vált azáltal, hogy a gazdasági viszonyokban beállott változások, különösen pedig a pénz belső értékének csökkenése folytán