Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 10. szám

10. sz. KERESKEDELMI JOG 127 tünk; ha keresztülvittük volna a részvénytársasági és szövetkezeti, a teljes biztosítás jogi reformot; ha megalkotván a polgári törvénykönyvet, összhangzásba hoztuk volna vele a kereskedelmi törvényt s revideáltuk volna azt különösen azon túlzó kommerciálizálás megszorítása által, mely a kereskedő-osztályhoz nem tartozó közönséget sok méltánytalanságnak: tette ki s melyet maguk a németek, akiktől ezt átvettük, lényegesen enyhítettek. S mennyire örvendetes lett volna a változás a váltójog terén, melynek nemzetközi egységesítése már a megvalósulás küszöbéig jutotl s hatalmas lendületet adott volna ugy az elméletnek, mint a gyakorlatnak, különösen a tervezett nemzetközi váltótörvényszék felállítása folytán. Ezeket a szép kilátásokat azonban a háhöru, sajnos, félbeszakította s ahelyett, hogy jogi alkotmányunkat intézményesen továbbépítettük volna ki, még annak meglévő pilléiéit is meg kellett döntenünk, hogy a háború által megzavart társadalmi és gazdasági életet nagyobb rázkódtatásoktól megóvjuk, a hadviselés sikerét veszélyeztető cselekmények lehetetlenekké tétessenek s az annak biztosítására szolgáló rendelkezések foganatosíttassanak. S bármennyire csupán ideiglenes, átmeneti természetű volt a számtalan moratóriumi s a háborús felhatalmazás alapján kibocsátott egyéb szükségrendelet, melyeknek nagy része éppen a hiteljog körébe vágott: ezeknek megszerkesztése, ismertetése, alkalmazása annyira lekötötte a jogászi munkálkodást, hogy a háború előtti rendszeres mederben folyó nyugodt és következetes tevékenységre nem maradt sem idő, sem képesség. Még a hagyományos jogászi mentalitás is megváltozott a háború alatt: közés magánjog, tulajdon szentsége, személyes szabadság, szerződési hűség és pontosság, visszaható erő stb. egészen más fogalmakat szültek, mint amelyeket előbb vallottunk s ez a megváltozott mentalitás a háború után sem szűnt meg, sőt éppen alapul szolgált arra az állami és társadalmi felfordulásra, mely a fegyverszünetre következett. De vájjon helyreállitotta-e a megzavart egyensúlyt a megkötött béke s visszaszereztük-e általa megint mindazokat a lehetőségeket, melyek egy újonnan meginduló jogászi munka feltételeit képezik s különösen a hitelélet terén maradandó alkotásokra, tartós javításokra képesítenek? Az a körülmény, hogy az ország megcsonkításává] a magyar jogi-terület is szűkebbre szorult, a kereskedelmi- és váltójog terén annyiban mindenesetre oly veszteségei jelent, melyet in integruin restitució nélkül pótolni lehetetlen. Ma az elszakított részekben a magyai' törvények nagyjában érvényben vannak ugyan, de előrelátható, hogy ez nem lesz tartós, jól tudván a mi ellenségeink, hogy a politikai egység a jog egységében nagy támaszt talál. Amennyiben azonban e területi veszteség ellenére, különösen a kereskedelmi törvény revíziójára gondolunk, ez bizonyára könnyebben vihető keresztül, ha nem kell az érdemleges változtatásokat a nagyobb területi egység kedvééj t feláldozni. Eddigelé a horvátszlavón magánjogi autonómia nagy akadálya volt annak, hogy a kereskedelmi törvény alkalmazási körét szűkebbre vonjuk, mert ez szükségképpen a törvény területi érvényének korlátozását vonta volna maga után. HorvátSzlavonországok elvesztésével azonban ugy sem lehetünk többé tekintettel a törvény eddigi területére, ennélfogva kizárólag a szűkebb Magyarország igényei alapján tehetjük meg a szükséges változtatásokat. Amint emiitettem, a mi kereskedelmi törvényünk sokkal meszszebb megy a nem kereskedői osztályokra való kiterjedésben, mint más törvényhozások, különösen a francia, holott kevésbbé fejlett kereskedelmünk inkább az ellenkezőt követelné. De ha eddig pl. az u. n. tárgyilagos (abszolút) kereskedelmi ügyletek (K. T. 258. §.) elejtésével az uj német keresk. törvény példájára s az egyoldalú keresk. ügyleteknél a keresk. törvénynek a nem kereskedő félre való alkalmazásának (K. T. 2(54. §.) lényeges korlátozásával ennek a szerintem jogosult követelésnek megvalósításától a horvát-szlavón autonómia miatt húzódoztunk, ezentúl ilyen önmegtagadásra nincs többé szükség. Hogy egyébként megvannak-e most a kellő előfeltételek a keresk. törvény áthatóbb revíziójára? az más kérdés. A novelláris javításoknak az én nézetem szerint nincs akadálya, sőt egyes változtatásokat szükségeseknek tartok, aminthogy pl. a biztosítási felügyeleti hatóság felállítása és a biztosítási vállalatok ellenőrzésének hatályosabbá tétele által ez már megtörtént. A szövetkezeti jog is részesült némi haladásban. Lehetségesnek tartom ezt a részvénytársasági jogra nézve is, bár ennél mindenesetre nagy óvatosságra van szükség. A keresk. törvény általános revíziója ellenben bátran maradhat a polgári törvénykönyv elkészültére, nem lévén akkor többé szükség olyan intézkedésekre a keresk. törvényben, melyek általános magánjogi természetűek, vagy a polgári törvénykönyv által általánosittattak s ennek folytán különleges kereskedelmi jellegüket elvesztették. A revízió siettetése annál kevésbbé indokolt, minél kevésbbé van a magyar jogászság még abban a helyzetben, hogy teljes odaadással és nyugodtsággal foglalkozhassék a. revízió főkérdéseivel, minél inkább van még mindig lekötve azokkal a bonyolult problémákkal melyekel a pénz elértéktelenedése és a kölcsönös követelések és tartozások egymásközti értékviszonyának eltolódása és folytonos ingadozása felszínre vetett s még sokáig napirenden fog tartani.