Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 9. szám - Kereskedelmi törvényünk és a légi fuvarozás joga

116 KERESKEDELMI JOG 9. sz. A nemzetközi jogi és közjogi, másrészt a magánjogi, dologi jogi felfogások stabilizáltsága mellett azonban teljességgel kiforratlan még a nemzetközi légi jog tudománya a fuvarozásjogi vonatkozásokat illetően. Kereskedelmi törvényünknek, az 1875:XXXVII. törvénycikknek, 393. §-a szerencsés fogalmazásával ugyan alkalmas arra, hogy a légi fuvarozási jog általában a törvény rendelkezései alá vonassék, azonban kétségtelen, hogy számos eltérő rendelkezés lesz szükséges, amire az 1922: XVII. t.-c. 30. §-ában kapott felhatalmazás alapján kibocsátott, a légi közlekedésről szóló 10,270/1922. M. E. számú minisztériumi rendelet már fel is hatalmazza a kereskedelemügyi minisztert, amennyiben az igazságügy miniszterrel egyetértve, a légi fuvarozásra vonatkozó szabályokat a kereskedelmi törvény rendelkezéseitől eltérőleg is megállapithatja. A K. T. 393. §-a, amikor azt a definiciót tartalmazza, hogy fuvarozási ügyletnek tekintendő, mely árunak szárazon stb. való fuvarozása iránt köttetik, öntudatlanul is, mert hiszen a törvény megalkotása idejében a törvényhozó nem gondolhatott az akkor még meg nem született légi kereskedelmi forgalomra, alkalmas arra, hogy a légi fuvarozási ügylet, mint «szárazon fuvarozás» iránt kötött ügylet a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó fuvarozási ügyletnek minősittessék. A szárazföldi fuvarozás fogalmi körébe nem csupán a szorosan vett szárazföldön, hanem az alatta vagy felette, földalatti vagy földfeletti vasutakon, vagy a levegőtérben közlekedő légi járómüveken lebonyolódó árufuvarozás is beletartozik. Amennyiben pedig iparszerüleg folytattatik, a K. T. 259. §-a 1. bekezdésének 3. pontja értelmében, a személyfuvarozással foglalkozó légi vállalatok ügyletei általában kereskedelmi ügyletnek minősülnek. Nemzetközi jogi rendezés hiányában tehát kereskedelmi törvényünk még mindig alapvető jogforrása a légi fuvarozás jogának is. További kérdés, hogy ezek a fennálló jogszabályok a maguk tárgyi terjedelmében kielégitök-e a légi fuvarozás jogának legislativ követelményeit illetően. Itt mindenekelőtt vissza kell térnünk az élő nemzetközi jogi rendelkezésekre. Az 1919. évi párisi légi jogi egyezmény 26—29. cikkei a szorosan vett fuvarozással foglalkoznak ugyan, azonban az itt foglalt rendelkezések úgyszólván csak rendőri természetűek, nevezetesen tilalom alá veszik a robbantóanyagok, fegyverek, lőszerek légi járómüvön szállítását a nemzetközi légi forgalomban, nem szabad idegen légi járóműnek ezek fuvarozásával az egyezményben bennlevő bármely állam intern forgalmában sem foglalkoznia, minden állam megtilthatja vagy szabályozhatja légi járómüvön fényképező készülékek szállítását, bármely szerződő állam más árucikkeket is megszorítás alá vethet. Hiányzik azonban ebből az unióból az egyetemes fuvarozási jog egyöntetűségének megalkotására vezető gondolat, az a gondolat, mely az 1890. évi berni nemzetközi vasúti árufuvarozási egyezményben a vasúti fuvarozási jog nemzetközileg úgyszólván teljesen egységes alapvető jogszabályainak univerzális joghatálya megállapítására vezetett s a vasúti fuvarozás jogát területileg túlnyomóan kontinentális jellegűvé tette. Nemzetközi rendezés hiányában egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy intern nemzeti jogunk jogszabályai általánosságban elegendőknek mutatkoznak egyelőre arra, hogy a légi fuvarozási jog már is alapjaiban annyira szabályozottnak tekintessék, hogy legfeljebb csak kisebb eltérések lesznek szükségesekké, különösen a vasutakra vonatkozó eltérő fuvarozásjogi rendelkezések egy részének átültetésével. Ami a kereskedelmi törvény egyes rendelkezéseit ^illeti, megfontolandó lesz, vájjon a légi közlekedésben kielégitő-e a K. T. 394. §-ának rendelkezése, mely szerint a fuvarlevél a feladó és fuvarozó közt keletkezett szerződés bizonyítékául szolgál s a fuvarozó a fuvarlevél kiállítását követelheti, amely szabályok annyit jelentenek, hogy a fuvarozási szerződés érvénye nincs függővé téve a fuvarlevél kiállításától, vagyis fuvarozási szerződés a fuvarlevél kiállítása nélkül is érvényesen létrejöhet, a fuvarlevél kiállítása tehát nem obligatórikus, hanem csupán fakultatív és kötelezővé csak akkor válik annak kiállítása, ha a fuvarozó azt követeli. Megfontolandó lesz ennek az általános szabálynak a fentartása, mert a vasúti forgalomban ezzel ellenkezően a fuvarlevél inkorporálja magát a fuvarozási szerződést és enélküj érvényes vasúti fuvarozási ügylet nem jöhet létre, mely rendelkezés a berni nemzetközi vasúti árufuvarozási egyezményen alapszik, amellyel kapcsolatban az 1892: XXV. törvénycikk a kereskedelmi törvényben megállapított eltérő intézkedéseken felül további eltérések statuálására is felhatalmazást adott. Mihelyt a légi közlekedés a kereskedelmi forgalomban az áruszállítás terén nagyobb szerephez jut, alig lesz elkerülhető a fuvarlevél kötelezővé tétele és különösen a a nemzetközi forgalomban enélkül az áruszállítás aligha lesz lebonyolítható. A légi forgalom várható tömegességével együtt fog járni annak a meggondolása is, vájjon nem lesz-e szükséges a vasúti fuvarozás mintájára a légi árufuvarozás tekintetében is a fuvarozási kényszer elvének statuálása. A légi közlekedésről szóló idézett rendele-