Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 9. szám - Pénzromlás és árdrágítás

112 KERESKEDELMI JOG 9. sz. Pénzromlás1 és árdrágítás. Irta: Dr. Blau György. 1. Talán vélték valamikor, de ma már régóta nem hiszi senki, hogy a papirkoronaárakban mutatkozó drágaság kizárólag' drágításnak, nem pedig drágulásnak eredménye: hogy csakis egyeseknek üzelmeiböl áll elő s nincsenek általános gazdasági helyzetünkben is objektív okai. Bár időnként még most is egyre kiújul újságjainkban s a laikus közvélemény egyéb szájain az árdrágítók elleni harag és orvosszerül az akasztófa vagy legalábbis börtön panacaeájáért kiáltás: mégis immár legnagyobbrészt elenyészett ezeknek a figyelmet a baj tárgyi részéről elterelő injekcióknak pillanatnyi fájdalomcsillapító hatása. Ki gondolja még komolyan, hogy ha az összes árdrágítókat mar felakasztották vagy külföldre toloncolták volna, akkor ismét 20 koronába kerülne egy pár cipő vagy egy mázsa buza, dacára a zürichi 0.03Vs-es jegyzésnek? A még mindig aktuális árdrágitási büntetőtörvény a drágaságnak közgazdaságilag indokolatlan részét: az árdrágítók önkényes, a jog által el nem ismert önzésből eredő árfelhajtó aktusait akarja leküzdeni. Ez utóbbiakat diagnosztice szétválasztani az objektív drágító okok leküzdhetetlen hatásától: ez az árdrágítás elbírálásának legalapvetőbb fel-' adata. Küzdeni csak az ellen szabad, ami ellen sikerrel lehet és gazdaságilag s erkölcsileg indokolt; nemcsak hiábavaló, de sokirányuan káros is oly árkövetelésért büntetni egyeseket, amelyet ők ugyan nyilvánítanak, de nem okoztak. 2. Hogy mennyi a valamely áruért egy bizonyos helyen és időben jogosan követelhető ár, s hogy az a viszonyok változása folytán mikor és mennyivel emelhető, azt azelőtt a legtöbb vonatkozásban közvetlenül, összegszerűen megmondta maga a jog (időnként revideált maximális árak). így az a kérdés, hogy hogyan kell helyesen kalkulálni az árakat, a jogászt, nem érdekelte, csak a jogalkotót. Mióta azonban a maximális, sőt a tájékoztató árak rendszerét (némely kisjelentőségü maradványtól eltekintve) lebontották: azóta az árdrágítás fennforgásának kérdését a bíró többé nem döntheti el a kért és a legális ár egyszerű összehasonlításával, hanem neki magának kell generális szempontok alapján belebocsájtkoznia a konkrét árkalkuláció felülbírálásába. Ekként a lex ferenda mérlegelései 1 Nemcsak a pénzromlás révén drágultak az áruk. Nagyfokú (40, 60, 100, söt több %-os) általános drágulás mutatkozott és mutatkozik oly államokban is, melyeknek pénze aranyértékéből nem veszitett semmit (Svájc, az Egyesült Államok indexei). Minket azonban elsősorban a pénzromlás érdekel; a potiori denomiuatio. ezen a ponton is áttolódtak a lex lata alkalmazásába. Már nem tisztára a «jogi» nézés (lex ita scripta; az, hogy így találta helyesnek az arra illetékes másvalaki) az irányadó, hanem a törvény alkalmazásához elengedhetetlen a bizonyos gazdasági és igazságossági vezérelvek tekintetében való állásfoglalás is. 3. A legsúlyosabb kérdés jelenleg gyakorlati fogalmazásban ez: Ha egy kereskedő bizonyos (papírkorona) összeg ért szerzett be2 egy árut és a beszerzésnek és továbbeladásnak időpontjai közt a gazdasági viszonyok eltolódtak (pénzünk értéke csökkent stb.), ugy a beszerzési ár (azaz ugyanannyi papírkorona) változatlan alapulvételével* kell-e neki azt ismét továbbadnia? vagy ellenkezőleg szabad más, magasabb névösszeget alapid vennie az eladási ár kalkidációjánál?* és ha szabad: vájjon ugyanazon árunak ujrabeszerzési ára vehető-e alapul? vagy esetleg az a névösszeg, amely (zürichi, esetleg egyéb irányadóul tekintett külföldi jegyzés szerint?) aranyértékben egyenlő a beszerzési árral? avagy mi más mérték szerint kell az eladási árat megfelelően kalkulálni? Másként kifejezve: mely mérték szerint kell az eladási árnak a beszerzési árral egyenlőnek lennie? avagy: milyen kulccsal lehet a beszerzési árat eladási árrá felértékelni? Szembeszökik a kérdés ilyetén felállításából, hogy a jelen probléma, amelyet a kereskedő sub titulo «*árkalkuláció», s másik oldaláról a köz sub specie «árdrágitás?» szemlél: belső alkatában valorizációs probléma, s nehézségei in ultima analysi a legközelebbről rokonok, ha ugyan nem azonosak az általános valorizációs komplexum azon tengelykérdésé^ vei, hogy romló pénz mellett felértékeljünk-e? s ha igen, ugy mi legyen a felértékelés kulcsa? Speciális elem az árkalkulációnál az, hogy nem hitelező és adós közt játszódik le a felértékelés, mint a valorizáció vezérszava alatt szűkebben tárgyalni szokott kötelmi problémáknál, hanem egyugyanazon egyén 2 E beszerzést magát teljesen legálisnak szupponálom, s nem foglalkozom pl. azon további kérdéssel, hogy milyen áron szabadott azt az árut beszerezni. 3 Ehhez kalkulálva a (legális) költségek és haszon %-ait. 4 Belső lényege szerint evvel rokon, de jogászi szemléletben egészen más kérdés azután az, hogy: miként védekezhetik a kereskedő a (tegyük fel, helyesen kalkulált) vételár elértéktelenedése ellen akkor, ha azt hitelezi? tehát ha nem kapja rögtön kézhez az ellenértéket akkor, amikor annak kalkulációját lezárja, a igy a kalkuláció lezárta utáni pénzelértéktelenedés fenyegeti őt? Itt már nem intern kalkulációról van szó, hanem két fél közti pénzobligációról, tehát a pénzkötelmek valorizációjának egyik esetéről. A «gazdasági lehetetlenülés» intézménye csak ez utóbbi (obligacionális) területen fejlődött ki, sőt annak is csak azon parcelláján, hogy az áru még át nem adatott, sőt régebben: hogy az áru (vagy esetleg: anyaga) az eladónál még nem volt meg az ár megállapitásakor.