Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 7-8. szám - Lehet-e a külföldi részvénytársaság belföldi fiókjának cégvezetője és fióktelepe?

7—8. sz. KERESKEDELMI JOG 101 mert ott vannak a nagy számban megválasztott igazgatósági tagok. Ez a mentalitás vezette az 1898:XXIII. t.-c. alkotóit is, amidőn e törvény 35. §-ában kijelentik, hogy cégvezetőt a gazdasági és ipari hitelszövetkezet nem rendelhet ki. Ha azonban ennek a birói gyakorlatnak és törvényes álláspontnak későbbi sorsát kutatjuk, rájövünk arra, hogy ez a felfogás nem tarthatott sokáig, mert hamarosan belátták, hogy a legnagyobb ellentétben áll a gazdasági élet szükségleteivel és minden alapos ok nélkül hátráltatja a részvénytársaság szabad kifejlődését. A B. T. 1249/1905. számú határozata szakit az addigi birói gyakorlattal, «mert a Kt. 4. §-ának abból a rendelkezéséből, hogy a törvénynek a kereskedőkre vonatkozó határozatai ker. társaságokra is alkalmazandók, szükségképpen folyik, hogy a törvény 37. és következő §-ainak a cégvezetőkre vonatkozó rendelkezései a részvénytársaságokra is vonatkoznak»; de nem ellenkezik ez a részvénytársaság jogi természetével és szervezetével sem, mivel a részvénytársaság vagyoni ügyleteire nézve az egyénnel, mint jogalanynyal egy tekintet alá esik; végre «a tapasztalat is azt mutatja, hogy számos részvénytársaság, ugy nálunk, mint külföldön, már az alapszabályokban is cégvezetők kirendeléséről gondoskodik^. Az 1920. XXX. t.-c. 15. §-a, ugyancsak abból a tapasztalati tényből indulva ki, hogy még a kisszerű üzletkörrel biró hitelszövetkezet is rászorulhat az igazgatóság mellett cégvezetőre, — megszünteti az 1898:XXTTI. t.-c. 35. §-ának merev tilalmát és lehetővé teszi azt, hogy a hitelszövetkezet is kirendelhessen cégvezetőt. A most kifejtettek klasszikusan igazolják annak az általános elvnek helyességét, hogy a jognak legfőbb hivatása az élet követése, a gazdasági élet jogos követelményeinek kielégítése. A birói gyakorlat és a törvényhozás nyomban felhagyott merev álláspontjával, mihelyt rájött arra. hogy a részvénytársaságok és szövetkezetek szabad mozgását és megerősödését a céírvezetö kirendelésének tilalma akadályozza. És ha ezt megtette a részvénytársaságokkal szemben általában, csak önmagához következetes, ha megteszi a külföldi részvénytársaság belföldi fiókja tekintetében is, mert ezeknek jogállása szintén ugyanaz, mint a belföldi részvénytársaságoké és a cégvezetők kirendelését ezeknek boldogulása, is épp oly elkerülhetetlenül szükségessé teszi, mint a hazai részvénytársaságoké. Hogy birói gyakorlatunk a belföldi fiók tekintetében mindeddig még nem (ette meg ezt a következetes lépést, annak eeyetlen okát abban látom, hogy ennek a kérdésnek a legutóbbi időkig — az osztrák részvénytársaságokkal fennállott különleges jogi helyzet folytán — nem volt nagyobb aktualitása; tehát nem volt a birói gyakorlatnak alkalma arra, hogy eddigi álláspontját a külföldi részvénytársaságok tekintetében is — amiként azt a belföldieknél tette — ujabb megfontolás tárgyává tegye. 2. A mai birói gyakorlat konzekvens keresztülvitele nemcsak azzal járna, hogy a belföldi fiók cégvezetőt nem rendelhetne ki, hanem azzal is, hogy kereskedelmi meghatalmazottakat sem alkalmazhatna. Mert ha biróságünk mereven ragaszkodik ahhoz a maga felállította jogszabályhoz, hogy a belföldi fiókot kizárólag csak a «képviselőség» képviselheti, akkor nem szabadna elismernie azoknak az ügyleteknek kötelező hatását sem, amelyeket a kereskedelmi meghatalmazottak kötnek. Hiszen ők is «képviselik» meghatalmazójukat. Ez az álláspont pedig egyet jelentene a külföldi részvénytársaságok belföldi működésének lehetetlenné tételével. A külföldi nagy bank belföldi fiókja naponként ezer és tízezer ügyletet köt. Lehetséges-e azt csak el is képzelni, hogy az ügyleteknek ezt a tömegét az az egynéhány «képviselő» köthesse meg, akiket a külföldi részvénytársaság nem azért rendelt ki, hogy a nagyközönséget «kiszolgálják», hanem hogy a belföldi üzletet «vezessék», épp ugy, mint azt a belföldi részvénytársaságok igazgatósága teszi. És ha megengedjük az állandó kereskedelmi meghatalmazottak kirendelését, mivel tudjuk megindokolni a legtágabb hatáskörű, de szintén állandó kereskedelmi meghatalmazottnak minősítendő cégvezető kirendelésének megtiltását?! Azzal igazán nem, hogy cégvezetőt csak a «főnök» rendelheti ki. Mert a «főnök» a törvényes képviselő is, tehát a részvénytársaság igazgatósága és a belföldi fiók képviselősége is. Jogi személynél u. i. a főnöki praerogativák a törvényes képviselő szerv kezébe vannak letéve, épp ugy, mint kiskorúnál vagy elmebetegnél az atya vagy gondnok kezébe. 3. Tény az, hogy nincsen olyan törvényes szabályunk, amely a cégvezető kirendelését a külföldi részvénytársaság belföldi fiókjánál kifejezetten megtiltaná. Már tisztán ebből a tényből is következik a Kt. szellemének megfelelő az a szabály, hogy ami nem tilos, az megengedett, feltéve, hogy a jóerkölcsöt és mások szerzett jogait nem sérti. Hogy ezt a szabályt a jelen esetben alkalmazni kell, az nyilvánvaló az 1898:XXIII. t.-c. 35. §-ának rendelkezéséből, amely szükségesnek látta szövetkezetnél is a kifejezett törvényes tilalmat. Hogy a cégvezető kirendelése a jóerkölcsöt nem sérti, az evidens. Hogy mások szerzett jogait sem sérti, azt hiszem, az sem szorul bizonyításra. De bármennyire is kutatok, nem tudok találni egyetlen egy olyan jogpolitikai, közgazdasági vagy társadalompolitikai szempontot sem. amelynek latbavetésével birói gyakorlatunk alátámaszthatná azt az állásfoglalá-