Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 5. szám - A részvényváltság lerovásának egynehány vitás kérdése

5. sz. KERESKEDELMI JOG 79 vagyonát, amely vagy 1920. december 20-án alapit tátott vagy tőkéje aznap emeltetett vagy részvényei ezen a napon jegyeztettek először, az Orsz. Pénzügyi Tanács állapitja meg». Ez a rendelkezés az alapítást, alaptőkeemelést és a részvényaláirást egy nap alatt végbemenő folyamatnak minősiti, hlolott a gyakorlati életben ezek a müveletek rendszerint hosszabb idő alatt bonyolódnak le. Az alapítás kezdetét veszi a tervezet kibocsátásával, folytatódik a tőkebiztositással, jelentős forduló pontja az alakuló közgyűlés megtartása (az alapszabály megállapítása) és befejezést nyer a cégbírói bejegyzéssel és a közzététellel. Melyik műveletnek kell 1920. december 20-án végbemennie? Nézetünk szerint a most tárgyalt határozatlan rendelkezésnek csak akkor adhatunk határozott tartalmat, ha vagy a bejegyzés vagy a közzététel napját minösitjük az «alapitás» napjának. Ugyanigy kell megállapítanunk a tőkeemelés napját is. Viszont azt a tényt, hogy valamely megalakulandó részvénytársaságnak részvényei mely napon jegyeztettek először, — határozottan meg lehet állapitani. SZEMLE. Jogászegylet! felolvasás. A Magyar Jogász Egylet Nagy Ferenc b. t. t. elnöklete alatt tartott legutóbbi felolvasó ülésén dr. Sichermaitu Bernát ügyvéd A meghitelezésről és n külföldi kifizetésekről tartott nagyérdekü felolvasást nagy hallgatóság előtt. A meghitelezésről szóló tanulmányt lapunk mai számában közöljük és- örömmel állapítjuk meg, hogy a;z illusztris előadó e kérdést a mi kezdeményezésünk folytán ily alapos vizsgálat tárgyává tette és még nagyobb örömmel állapitjuk meg azt, hogy e kérdésben — a Kúriával ellentétben — mi egyetértünk. Ez a tanulmány még inkább megerősít bennünket ama meggyőződésünkben, hogy' a vita lezárása, — ami egyébként rövidesen meg fog történni — azzal fog végződni, hogy a Kúria kénytelen leszi korábbi, állásfoglalását revízió alá venni. sz. Valutajogi kérdések a gyakorlatban. A Budapesti Ügyvédi Körben e címen tartott előadásomhoz s az ott lefolyt mélyen szántó vitához füz értékes reflexióklat dr. Kovács Marcell kúriai hiró ur a Jogtudományi Közlöny április 15-iki számában. — E megjegyzések felmentenek engem az alól, hogy a vitában felhangzott igen értékes ellenérvekkel itt foglalkozzam!. (Azokra legközelebb megjelenő tanulmányomban még visszatérek!). A teljesítési hely kérdésében levezetett eredményt magam sem tartottam és tartom megtámadhataflannak; célom e kérdés felvetésével az volt, hogy rámutassak annak nagy jelentőségére s arra, hogy érdemes e kérdéssel foglalkozni, mert a gazdasági küzdelemben egy értékes törvényes fegyvert jelenthet, melyet ok nélkül nem kell elrozsdásodni hagyni. — A vitában résztvettek nagy része a Kúriának a K. T. 326. §. 2. bek. e kérdésében elfoglalt — s felolvasásomban helyesnek ismert — álláspontja ellen szólalt fel. Ezekkel a felszólalásokkal szemben, Kovács Marcell fenti cikke után, ujat nem hozhatnék fel. Én a legális álláspontot foglalom el. A törvény a lejárati napról beszél; nem találok tehát okot a törvény világos rendelkezésébe mást belemagyarázni. (Hisz ha a német judikaturát nézzük, ott ép ellenkezőleg: a Bgb. 244. §-ának «Zeit der Zahlung»-jába akarták belemagyarázni, hogy az alatt a lejárati napot kell érteni; az osztrák legfelsőbb bíróság ujabban szintén ezen magyarázatot fogadja el. Ob.' I. 746/21. vom 9. November 1921). De ép ezen legális álláspontom egyben válasz Kovács Marcell őméltósága azon érdekes állásfoglalásával szemben, mellyel a lejárati nap gyakorlatát kártérilés megítélésével akarja korrigálni. Ez a kártérítési motívum nem uj a valutaperekben. Más alkalommal bővebben fogok rámutatni a német bírói joggyakorlat azion döntéseire, melyek a külföldi pénzhitelezőnek kártérítést nyújtanak a német márka leromlása folytán előállott károkért. Ennek a német joggyakorlatnak alapja talán a fentebb érintett korábbi joggyakorlatban keresendő, mely a Zeit der Zahlung alatt lejárati napot értett, ugy hogy a német bíróságok külön kártérítési perben megítélték a lejárati és fizetési nap közötti árkülönbözetet. Midőn azonban a K. T. 326. §. 2. bek. kifejezetten kimondja, hogy a teljesítés helyén forgalomban nem levő külföldi pénznem fizetése «a teljesítés helyén a lejárat napján jegyzett árfolylam szerint országos pénznemben történik», midőn tehát a törvény a fizetés mikéntjét nem is fakultative, hanem egyenesen előírja, akkor a törvény nemcsak a fizetés mikéntjei, hanem unnak terjedelmét is meghatározza. Ezen túl menő kártérítés tehát a K. T. 326. §. 2. bek.-ével ellentétben áll. Más kérdés, hogy pro futuro a rosszhiszemű adóssal szemben nem lehet-e kártérítési jogcímet konstruálni? Egyébként hivatkozunk a jelen számban közölt ítéletre, mely szintén nem ad a késedelmi kamaton túlmenő kártérítési igényt. Dr. Szenté Lajos. Az elszámoló csekkel kapcsolatban az az érdekes kérdés foglalkoztatja a német irodalmat, vájjon olyan esetben, amikor a csekk bemutatójának az utalványozottnál nincsen számlája, a «csak elszámolásra" szóló rendelkezésnek az utalványozott eleget tesz-e azzal, ha a bemutató javára számlát nyit és ezt követőleg a bemutató a számiával a fedezetről szóló értesítés beérkezte után szabadon rendelkezhetik-e, különösen jogáhain. áll-e az utalványozottnak a most már a csekk bemutatójának számláján szereplő összeget készpénzben kifizetni. A német bankok gyakorlata szerint ez az eljárás megengedett, az irodalomban azonban számos ellenzője van. Valóban ilyen