Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 4. szám - Valutajogi kérdések

51 X Valutajogi kérdések.* Irta: Dr. Szenté Lajos, ügyvéd. Jog és gazdaság egymástól el nem különíthető. Csak az a jogszabály, törvény, jó és életképes, melynek gyökérszálai a gazdasági élet talajából táplálkoznak és merítik életnedvüket; és csak az a birói Ítélet kelt megnyugvást, mely a mindenkori gazdasági élettel összhangban áll. De jog és gazdaság egymáshozi korrelációja abban is megnyilatkozik, hogy nagy gazdasági krizisek idején jogalkotás és joggyakorlat főleg gazdasági problémák megoldása körül forog s mig a törvényhozás a kérdéseket a régi jogszabályok novelláris módositá* sával, vagy egyéb toldás-foldással igyekszik megoldani, addig sokkal nehezebb szerepe van a jogot alkalmazó biróságnak, mert Ítéleteiben a létező jogszabályok alapján állva, de azért azt a súlyos problémák sugallta lelkiismerete által fejlesztve s esetleg a létező jogszabályok kereteit áttörve kénytelen uj jogi tételeket felállítani és alkalmazni. A jog es gazdaság ezen egymás közti viszonya talán soha oly élénken és meggyőző erővel nem domborodott ki, mint a világháború alatt. Miként a háború tartama és annak kimenetele előre nem volt látható, ugy annak hatásai a gazdasági életre sem voltak előre kiszámíthatók. Sem a termelő, sem a kereskedő, nem láthatta előre azon gazdasági tényezőket, melyek az áralakulásra befolyással lehetnek. Nyersanyagok, munkabérek, rezsieköltségek oly hirtelen szöktek fel, hogy azokkal előre kalkulálni nem lehetett. így keletkezett a gazdasági lehetetlenülés problémája, melyet felsőbb bíróságaink, maradandó dicsőségükre legyen ez kiemelve, oly klasszikus módon, lépésről-lépésre, a gazdasági élet követelményeivel együtt haladva, fejlesztett ez ki oly tökélyre, mely időben és precízségben a német judikaturát is megelőzve, páratlanul áll. Az elvesztett háború s a vele járó gazdasági krizis, a valuták szétesése és saját valutánk letörése s az ezzel együtt járó nagy valutadisparitás a valutaperek tömegét keltette életre. S mig az előtt Kúriánk főleg a gazdasági lehetetlenüléssel volt kénytelen naprólnapra foglalkozni, most a hétről-hétre a joggyakorlat feldolgozása végett hozzánk kerülő joganyagból azt látjuk, hogy amellett és főleg * Szerzőnek a Budapesti Ügyvédi Körben tartott előadásából. valutajogi kérdések foglalkoztatják bíróságainkat. Miként a Deutsche Juristen-Zeitung legújabb számában olvassuk, ugyanez a helyzet Németországban is és a Rg. határozatainak ismertetője kiemeli, hogy a Rg. előtt is főleg gazdasági természetű perek: a valutaperek s a gazdasági lehetetlenülés, vagy miként utóbb azt elnevezték: az exceptio ruinae, állnak az Ítélkezés homlokterében. Midőn a m. kir. Kúria P. IV. 6227/1918. számú Ítéletében kimondta, hogy az idegen pénznemben kikötött vételár a teljesítés helyén és lejárati idején fennforgó árfolyam szerint országos pénzben fizetendő, amennyiben nincs kikötve, hogy a fizetésnek a külföldi pénznemben természetben, valóságban kell történni, a Kereskedelmi Jog 1919. novemberi számában a nyilvánosság figyelmét felhívtam ez ítéletre és rámutattam, mily nagy jelentősége van annak a semleges államokkal szemben fennálló tartozások tekintetében és rámutattam arra, hogy a Kúria e kérdést ne pusztán jogi, hanem gazdasági oldaláról is vizsgálja; és minthogy a. törvény módot ad annak ilyen magyarázatára, amellett maradjon is meg. Ez Ítélet kapcsán a jogirodalom pro és kontra egy teljes esztendőn keresztül foglalkozott e kérdéssel és bár, ha csak König Vilmost és Löw Lórántot idézem, voltak is e felfogásnak ellenzői, akik helyesebbnek tartották a Kúria korábbi, P. VII. 7448/916. számú Ítéletét, — amely szerint a törvénynek az volt a kiindulási pontja, hogy a fizetés a lejáratkor meg is fog történni, — a Kúria azóta ismételten hozott Ítéleteiben — már az ellenérvekre is felelve — megmaradt fenti álláspontja mellett és kimondta, hogy a Keresk. törv. 320. §-ának rendelkezése akkor is alkalmazandó, ha az adós nem a lejárat napján, hanem késedelmesen fizet. (P. IV. 802/1919. szám.) Sőt épen König Vilmos azon érvével szemben, hogy a V. T. 37. §-a világosan fizetési és nem lejárati napról szól, a Kúria egy ujabb határozatában (P. IV. 4083/1920) kimondta, hogy ha a váltóösszeg idegen pénznemben —- nem effektive — van kikötve, ez esetben is az átszámítás a lejárati napot megelőző árfolyamon történik és nem a fizetési napot megelőző árfolyamon, mivel nincs elfogadható indoka annak, hogy az egy évvel későbbi V. T. ugyanazt a kérdést máskép akarta volna szabályozni, mint az egy évvel korábbi K. T. Legújabban Schuszter Rudolf, a szaba-