Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 11. szám - Valutakérdések a vasúti fuvarozási jogban

162 állomás, külföldön feladott, vagyis nemzetközi szállitmány tekintetében tehát az a magyar állomás, melyre a feladás történt. Irreleváns emellett az a körülmény, hogy a szállított árura vonatkozó, például adásvételi ügyleten alapuló teljesítési helynek a K. T. 322. §-a értelmében mi tekintendő; a fuvarozási jogviszonyban ettől függetlenül alakul ki a fuvarozás szempontjából irányadó teljesítési hely. Abban az esetben, ha a nemzetközi szállítmány a fuvarozás közben elvész vagy megsérül, az idézett rendelkezések alapján nyújtandó kártérítés tekintetében irányadó a kir. Kúria P. IV. 3204/1921. számú Ítéletében megnyilatkozó az az álláspont, mely szerint a nemzetközi magánjog szabályai értelmében a kötelmi jogviszonyból eredő kötelezettségek tartalma és terjedelme a teljesítés helyén érvényes jogszabályok szerint bírálandó el. A Magyarországba irányuló nemzetközi szállítás esetében tehát a kártérítés tartalma és terjedelme tekintetében, amennyiben a vasutjogi különleges rendelkezések ezekről nem szólanak, kereskedelmi törvényünk rendelkezéseit kell alkalmazni. A Nemzetközi Vasúti Egyezmény fennebb idézett rendelkezései csupán azt határozzák meg, hogy a kártérítés mérve mekkora, nevezetesen a rendes kereskedelmi érték vagy a közönséges érték vagy az áruban beállott értékcsökkenés értéke, vagy végül a teljes kár, anélkül azonban, hogy rendelkezéseket tartalmaznának afelől, vájjon a teljesítés milyen pénznemben és árfolyam szerint történjék. Idevonatkozó vasutjogi rendelkezések hiányában tehát kiinduló pont egyedül a kereskedelmi törvény lehet, amelynek idevágó rendelkezései a nemzetközi fuvarozási ügyletekben is természetszerűen alkalmazást nyernek. A kir. Kúria álláspontja szerint (P. IV. 3508/1921.) nincs helye annak, hogy valamely szerződésellenes eljárásból származó kárigény tekintetében az alapulfekvő szerződést illetően megállapítható teljesítési helytől különböző teljesítési hely vétessék a K. T. 324. §-ának rendelkezése nyomán irányadóul a károsult mint hitelező telephelye szerint. Ezt a jogszabályt a nemzetközi fuvarozási ügyletekre alkalmazva, kétségtelen, hogy nem az az irányadó — a K. T. 324. §-a alapján, — hogy a külföldi feladó te]ephelye külföldön van, hanem — a 326. §. alapján — csak abból lehet kiindulni, hogy a fuvarozási ügylet teljesítési helye hol van. Minthogy a fuvarozási ügylet teljesitési helye az érintett esetekben a rendeltetési állomás révén Magyarország területén van, a külföldön feladott, idegen pénznemben vásárolt áru elveszése vagy megsérülése esetében nyújtandó kár pénzneme és árfolyama tekintetében a kereskedelmi törvény 326. §-a az irányadó. E szerint tehát bár a feladott áru kereskedelmi vagy közönséges értéke a feladás helyén márkában fejeződik ki, a kártérítést a magyar vasútnak külön kikötés hiányában nem effektív márkában kell nyújtania, hanem magyar koronában, inert a K. T. 326. §-a szerint a fizetés általában a teljesítés helyén a lejárat napján jegyzett árfolyam szerint országos pénznemben történik. Megvilágítandó az a további kérdés, vájjon a vasút részéről fizetendő kártérítés mily árfolyam szerint fizetendő. A most idézett rendelkezés szerint a külföldi pénznemben meghatározott pénztartozás fizetése a lejárat napján jegyzett árfolyam szerint történik. Kérdés tehát, mily időpont tekintendő vasúti fuvarozási ügyletekben a lejárat napjának. Az osztrák fuvarozási joggyakorlat az árfolyamátszámitásra nézve a kártérítés mérvénél nem a rendeltetési helyre való érkezés, hanem a feladás időpontját tekinti irányadónak. Nézetünk szerint ez a gyakorlat nem helyes. A nemzetközi egyezmény 16. cikke értelmében a vasút köteles a fuvarlevelet és az árut a fuvarlevélben kitüntetett összegek kifizetése és az átvétel nyugtázása ellenében a kijelölt átvevőnek a rendeltetési helyen kiszolgáltatni, viszont az átvevő jogosítva van a vasúttól a fuvarlevél átadását és az áru kiszolgáltatását követelni. Az egyezmény 45. cikkének (2.) bekezdése szerint az elévülés megsérülés vagy hiány esetén a kiszolgáltatás, az áru teljes elveszése esetén pedig a szállítási határidő lejártának napjával kezdődik. Ha ezeket a rendelkezéseket egybevetjük a kereskedelmi törvény 326. §-ával, nézetem szerint annak a vizsgálatánál, hogy az árfolyamátszámitás tekintetében melyik nap a lejárat napja, nem indulhatunk ki másból, mint abból, hogy az alapügylet, vagyis a fuvarozási ügylet alapján mikor járt le a vasútnak abbeli kötelezettsége, hogy az árut az átvevőnek épségben kiszolgáltassa. Alig lehet más megállapításra jutni, mint hogy a fuvarozónak ez a kötelezettsége elveszés esetében a szállítási határidő lejártának napjával, megsérülés vagy hiány esetében pedig a kiszolgáltatás napjával állott be. A fennálló vasutjogi rendelkezések szerint a kártérítés fizetésének kötelezettségére befolyással bír az a körülmény is, hogy a követelés érvé-