Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 10. szám - A felelősségbiztosításról. [1. r.]

146 KERESKEDELMI JOG 10. sz. gáltatás, amelyet a biztosított az őt terhelő felelősség alapján kénytelen teljesíteni. II. A biztosítási jognak hosszú időn át szilárd tételeként hirdették, hogy a biztosítás csak a biztosított szempontjából véletlen esemény okozta kár megtérítésére irányulhat. Ma már e tanítás túlhaladottnak tekinthető, s klasszikus cáfolatát épen a fb. nyújtja. Egy rövid pillantás ugyanis a folyton fejlődő gazdasági és különösen forgalmi életre, amely az egyes irányában az őt terhelő gondosság tekintetében egyre fokozottabb követelményeket támaszt, nyilvánvalóvá teszi, hogy az érintett felfogás nem felel meg azoknak a szükségleteknek, amelyek kielégítésére törekvés a biztosítás intézményét életre hívta, A biztosítás intézményének célja ugyanis gazdasági létünk biztosítása. Már pedig a mindennapi tapasztalat bizonyítja, hogy az egyes gazdasági existenciáját nemcsak véletlen események veszélyeztetik, hanem ugyanakkora, iha nem nagyobb mértékben az egyes embernek eléggé meg nem fontolt saját cselekményei és midasztásai is. Es mentől bonyolultabb a gazdasági élet, mentől számosabbak azok a kötelességek, amelyeket a jog mások személyének és javainak megóvása érdekében az egyesre ró, annál nagyobb az egyest saját cselekménye vagy mulasztása folytán érő károsodás lehetősége, mert annál inkább nyilik alkalom arra, hogy összeütközésbe kerül az emiitett szabályokkal mások személye és javai irányában tanúsított oly magatartásával, amelyet nem előzött meg a következményeket mérlegelő nyugodt megfontolás. A mások jogvédte érdekét sértő ily — többé-kevésbé vétkes — magatartás mintegy velejárója lesz az emberi tevékenységnek, ami nem csekély részben tulaj donitható annak, hogy a gazdasági, kiváltképen pedig az ipari élet ujabb és ujabb berendezései, a közlekedésnek egyre tökéletesbülő eszközei mig egyfelől közvetlenül fokozzák a veszélyt, amelynek az ember és javai ki vannak téve, addig másfelől közvetve is előidézik e veszély nagyobbodását azzal, hogy hozzászoktatva az embert a használatukkal járó különös veszélyekhez, letompítják az utóbbiak iránti érzéket, elhárítván ezzel egyik legjelentősebbjét azoknak a tényezőknek, amelyek az embert a kifogás alá eső magatartástól visszatartani alkalmasak. Nyilvánvaló tehát, hogy a biztosítás nem zárhatja ki köréből az egyest saját vétkes magatartása folytán érő kárnak megtérítését, eltávolitván ezzel azt a Damokles-kardot, amely mindegyikünk feje fölött állandóan ott lebeg. És ne feledjünk még egyet. Nem egyszer fognak az egyestől állítólagos vétkes magatartására hivatkozással kártérítést követelni olyankor is, midőn az egyest terhelő vétkességről a legtávolabbi vonatkozásban sem lehet szó. Ily esetben ugyan a megtámadott egyén igazának kimutatásával szabadulni fog a kártérítés alól, ám gyakran csak idegölő hosszú küzdelem és tetemes költség árán. Méltó feladat vár tehát a biztosításra a tekintetben, hogy az egyest a perlekedés izgalmaitól és költségétől megszabadítsa. Ebből két következtetés vonható le. Az egyik, hogy a biztosítás nem zárhatja ki feladatköréből annak a kárnak megtérítését, amelyet az egyes (a biztosított) az őt terhelő felelősség alapján kénytelen harmadik személy részére teljesíteni (A); a másik, hogy a biztositásnak az az ága, amely ezzel foglalkozik, a fb. a biztosítottat a biztosítási esemény előidézése tekintetében terhelő vétkesség kérdését nem kezelheti azzal a rigorozitással, amely a forgalmi ügyletek jórészét jellemzi (B). A) A felelősségnek jelentősége a fb. szempontjából az, hogy önálló alapja a minden biztosítás sine qua non-ját alkotó érdeknek, amely a biztosítás egyéb nemeinek «tárgyát» tevő (biztositásjogi) érdektől abban különbözik, hogy mig az egyéb biztositások «tárgyául» szolgáló érdek közvetlen, addig a fb. «tárgyát» tevő érdek a felelősséget kimondó jogszabály által közvetített. E tétel megértése végett rá kell mutatni arra, hogy a biztosítási jogban az érdek szigorúan körülhatárolt fogalmat jelent: azt a lehetőséget, hogy valaki (a biztosított, érdekelt) a biztosítási szerződésben számításba vett tény — a biztosítási esemény — folytán vagyoni kárt szenved annak a kapcsolatnak (vonatkozásnak) révén, amely őt a biztosítási eseménytől veszélyeztetett substratumhoz2 füzi. Az érdek biztositásjogi fogalma tehát bizonyos vonatkozást tételez fel a biztosított és ama substratum között, amelyen a biztosítási esemény bekövetkezhetik. Csak ez a vonatkozás adja meg a lehetőségét annak, hogy az érdekelt a biztosítási esemény bekövetkeztével vagyoni hátrányt szenvedjen. Ehhez képest e vonatkozás szükségkép gazdasági jellegű, mert a biztosítási esemény bekövetkeztével történő megzavarása vagyoni hátránnyal jár a biztosítottra; ellenben nem kell e vonatkozásnak egyszersmind joginak is lennie abban az értelemben, hogy a vonatkozás alapjául minden esetben valamely konkrét subjektiv jognak kel2 Az idegen kifejezést azért használjuk, minthogy a „tárgy" kifejezés magának az érdeknek, mint a biztosítás tárgyának- megjelölésére van lefoglalva.