Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 9. szám - Organizációs és csere-szerződések

138 KERESKEDELMI JOG 9. sz. vérekkel küzdők versenyévé alakítsa át a bizomány legfontosabb érvényesülő terét, hanem hogy a belépő jogot gyakorló bizományost és a «segitőtárs» szerepének betöltésére kényszerítse. Az igaz, hogy ezt a célt nem lehet olyan egyszerű módon elérni vagy akár csak meg is közelíteni, amiként Steinbach vágja ketté a gordiusi csomót; de ne felejtsük el, hogy a bizomány intézménye igen sok szálból szövődött és egy szál kibogozásával még nem juthatunk el a célhoz. ad 3. A történelmi fejlődésnek nyomon követése a kereskedelmi munkavállalók jogviszonyai tekintetében igen megfontolandó és eszméitető tanulságokat nyújt. Közhellyé vált igazság az, hogy a gazdasági vállalat megerősödésének elengedhetetlen előfeltétele. a harmónia és összetartás a munkaadó és munkavállaló között. Ezt a harmóniát igen hatékonyan tudta biztosítani az ókor és a középkor gazdasági szervezete. Az ókorban a kereskedelmi munkát (és pedig a legmagasabb képzettr séget követelőt is) rabszolgák végezték, akik teljes mértékben alá voltak vetve uruk (főnökük) akaratának. A középkori céhek tanoncai és segédei nem voltak ugyan mestereiknek teljesen kiszolgáltatva, de nem is voltak velük szemben álló, szabad «szerződő felek», hanem leeendö mesterek, akik «közhivatás» betöltésére tették magukat képesekké. A harmóniát biztosították a szigorú céhszabályok, amelyek ha meg is követelték a hűséget és engedelmességet, de egyúttal a munkavállaló társadalmi helyzetének és jólétének messzemenő biztosításáról is gondoskodtak. Az iparszabadság szabaddá tette a munkát is, és a munkaadó és munkavállaló közötti jogviszony megteremtésének kizárólagos módját a szolgálati szerződésben jelölte meg. A kötelességérzet, hűség, engedelmesség helyébe az «egyenrangu» szerződő felek harcát léptette; a munkát közönséges áruvá minősítette, amelynek ellenértékét a szabad verseny, a felek gazdasági hatalma stb. állapítják meg. Hogy ez a megoldás feldöntötte a harmóniát, ellenségekké tette azokat, akiknek békés együttműködése biztosítja egyedül a gazdasági élet virágzását — annak ékes bizonysága az egész XIX. század gazdaságtörténelme és a törvényhozásoknak a munkaviszonyokba való mind erősebb beavatkozása. Manapság ntár nyilvánvalóvá vált, hogy a ^vállalkozót gazdasági célja elérésében «kiegészitő» kereskedelmi munkavállalók jogviszonyait nem lehet a tisztán «do ut des» jelszóra hallgató szolgálati szerződésre alapítani. Különösen nem azt a munkaviszonyt, amely állandó, esetleg a munkavállaló egész életére kiterjedő! Igen helyes ösztön vezeti a törvényhozást, amidőn mind élesebben különíti el egymástól a rövid időre szóló munkavállalást és azt a munkát, amely a munkavállalót valamely gazdasági organizáció állandó szervévé, részévé teszi, és ennek a disztinkciónak következményeit akként vonja le, hogy az állandó munkavállalótól nemcsak a munka elvégzését,' hanem hűséget, kötelességtudást és odaadást is követel (pl. a törvényes versenytilalom felállításával), viszont a munkaadótól nemcsak a megszolgált bér fizetését, hanem a munkavállaló erőteljes támogatását is (pl. segítés betegség esetében, szabadság engedélyezése, stb.) elvárja. Az iparszabadság szolgálati szerződése tehát lassanként átfordul egy olyan jogviszonnyá, aminő az állam és a közalkalmazott között van érvényben. És különös mértékben tapasztalhatjuk ezt a kereskedelmi munkánál. A nagy ipari és kereskedelmi vállalatok alkalmazottjai nem csupán eufemisztikus célzattal nevezik magukat m&g&nhivatalnokoknak, hanem igen helyesen juttatják kifejezésre, hogy az ő «szolgálati szerződésük)), lényegéből kivetkőzve, kezdi elhagyni a csere-szerződés rideg talaját és az organizációs szerződés jellemző vonásait veszi magára. Steinbach különösen az államhivatalnokok jogviszonyának elemzése után jutott az imént vázolt gondolatmenetre és a gadasági ügyletek egyik legimpozánsabb és legjelentősebb tömegével, magával a szociális problémával találja magát szemben, amint megint nem tud elhelyezni sem az organizációs sem a csere-ügyletek között. És mégis, amikor letesszük könyvét és bele nézünk a mai fenekestől felfordult gazdasági viszonyok útvesztőibe, nagyobb biztonság érzete tölt el, nagyobb perspektíva nyílik meg előttünk, mert igaznak érezzük azt a megállapítást, hogy a gazdasági élet épülete is a szervező, az összemüködést, a szolidaritást biztosító ügyletek szilárd talajára kiván helyezkedni és a társadalmi békéhez az ut az «organizációs ügyleteken» keresztül vezet. Előfizetőinkhez! Kérjük hátralékos előfizetőinkéi, hogy az előfizetési dijat (félévre 400 kor.) annál is inkább mielőbb beküldeni szíveskedjenek, mert különben a lap küldését be kellene szüntetnünk.