Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 9. szám - Organizációs és csere-szerződések

9. sz. KERESKEDELMI JOG 139 SZEMLE, | Klupathy Antal j a kereskedelmi és váltójognak a kolozsvári egyetemen volt professzora ez év július hó 6-án Kassán, 69 éves korában elhunyt. Odaadó, lelkes és hivatott munkása volt a kereskedelmi jog tudományának és szágoru, de igazságos nevelője a magyar jogász-ifjuságnak. Két kötetes kézikönyve, amelynek utolsó kiadása 1906-ban látott napvilágot, a kereskedelmi törvénynek egyik legmegbízhatóbb kommentárja és kereskedelmi jogi judikaturánk elvi döntéseinek igen hü krónikása. Éles logika, világos disztingváló képesség és az anyag feletti biztos uralom jellemzik a kézikönyv minden sorát. Klupathy Antal a magyar kereskedelmi jogtudomány nagyra fejlesztői között méltán tarthat előkelő helyre számot; odaadó munkásságának gyümölcsei nevét megörökitették. A «Kereskedelmi Jog» megilletődve hajtja meg sirja. előtt a hála és tisztelet zászlaját. «Még egyszer a meghitelezésről.)) E cimü cikkében Kolos Jenő kir. kúriai biró ur e lapok f. évi szeptember' 1-i számában visszatérve az e hasábokon lezajlott vitára, arra a konklúzióra jut, hogy a dr. Sichermann Bernát által vitatott gyakorlat a kir. Kúria döntései idejében vagy egyáltalán nem létezett, vagy nem volt még általános s ezért időelőtti az a megállapításom, hogy a bankok tudatosan és következetesen vállalják a visszavonhatatlan meghitelezés esetében a közvetlen felelősséget, miért is be kell várnunk, amig adandó alkalommal perbeli szakértők fognak nyilatkozni a kérdéses forgalmi gyakorlat dolgában. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy noha peren kivül, de már is hivatkozhatom egy oly szakértőre, akinek véleményét bizonyára a cikkiró ur is irányadónak fogja találni. Kari Oberparleiter, a Hochschule für Welthandel ny. rk. tanára és a bécsi kereskedelmi törvényszék könyvszakértője «Das dokumentare Akkreditív» cimü most megjelent müvében (7. 1.) megállapítja, hogy megkülönbözetünk visszavonható és visszavonhatatlan akkreditívet s aztán igy folytatja: «A megbizó a megalapító megbízásban közelebbről megjelölheti ez irányban az akkreditív nemét, vagy pedig mellőzhet ily utalást. Az utóbbi esetben a bankok az akkreditívet, hacsak az igazolásra való megbízásból az ellenkezőre nem kell következtetni, visszavonhatóként szokták kezelni. Ebből folyik, hogy közvetlenül visszavonhatatlannak csak az olyan akkreditívet kell tekinteni, amelyet a megbizó kifejezetten ilyennek jelölt meg. Visszavonhatatlanul megnyitott akkreditívet kizárólag a kedvezményezett beleegyezésével lehet visszavonni vagy megváltoztatni, miért is az az eladónak megadja a viszontteljesitésére való tekintettel kívánatos biztosítékot.... Míg a meghitelezett az igazolás megadása előtt a bankkal szemben semmiféle jogigénnyel nem bír, addig annak folytán önálló, bár az akkreditívben megbatározott feltételek teljesítésétől függő követelési jogot nyer.» Hivatkozik továbbá a szerző a berlini kereskedelmi kamara egy véleményére, mely szerint az akkreditívről való értesítés a bankra nézve fizetési kötelezettséget akkor alapit, ha kifejezetten igazolt akkreditívről van szó, amely visszavonhatatlan. A szerző fejtegetéseiből kiviláglik, hogy a világforgalomban ez az intézmény már rég polgárjogot nyert és annak szabályait a gyakorlat a kívánatos határozottsággal már régen kidolgozta, ugy, hogy a magyar jogélet számára nem marad más feladat, mint hogy e szabályokról kellőkép tájékozódjék és azokat asszimilálja. Bármily hízelgő is tehát rám nézve a cikkiró ur azon véleménye, hogy nem lehet rólam feltételezni, hogy o gyakorlatra nem hivatkoztam volna, ha az tényleg fennállott volna, ezt a dicséretet nem vehetem magamra, mert nem is foglalkoztam cikkeimben a kereskedelmi gyakorlat ismertetésével, hanem kizárólag a jogi konstrukció kérdéseit vizsgáltam. Ez az argumentum ad hominem tehát épp oly kevéssé meggyőző, mint az a másik, hogy az alperesek bizonyára fizettek volna, ha az általános gyakorlat őket arra kötelezte volna, s a kir. Kúria van olyan szakértő a kereskedelemben elfogadott gyakorlat dolgában, hogy a most már előtte fekvő irodalmi adalékokból a legközelebb eléje kerülő esetben bizonyitásfelvétel nélkül is meg tudja állapítani, milyen akkreditív is az, amely a bankot a gyakorlat felfogása szerint közvetlen jogviszonyba hozza a kedvezményezettel. Mást pedig a Kúriától nem kérünk. Dr. Meszlény Artúr. (Hogy a meghitelezésről szóló vitát lezárjuk, hivatkozunk még két szisztematikus tanulmányra, melyekben az olvasó a kérdés minden vonatkozását megtalálja. Az egyik Alfréd Jacoby tanulmánya (Bankarchiv 1921 Nr. 17 und 18), a másik Justizrat Dr. Wolff-é (Jurist. Wochenschrift 1922 Nr. 11). A kereskedelmi törvény revíziója ismét napirendre került. A «Kereskedelmi Jog» olvasói előtt teljesen felesleges volna azt a kérdés-komplexumot részletesen boncolgatni, amelyet a revízió felszínre vet. Lapunk, megalapítása óta, egyik legfontosabb feladatának minősítette, hogy a hiteljog fejlesztésének és tökéletesítésének nagyfontosságú kérdését állandóan napirenden tartsa. Ez alkalommal éppen ezért nem az érdemi, hanem csupán azt a technikai; kérdést kívánjuk megbeszélni, hogy minő helyes utak és módok állanak a revízió megvalósításának rendelkezésére. Kereskedelmi törvényünket kétféle módon is reformálhatjuk: Bevárjuk az alapnak, a polg. törvénykönyvnek tető alá hozását és akkor ugyanazt az átfogó, a Kt. minden egyes részére kiható átformálást visszük végbe, amelyet 1897-ben Németország valósított meg, vagy megelégszünk azzal, hogy noivelláris uton segítsünk hitel jogunknak legégetőbb hiányain részint a Kt.-be beillesztett nj rendelkezésekkel, részint önálló1 részlet-törvények alkotásával. Nézetünk szerint a mai viszonyok között ez az utóbbi megoldás látszik megfelelőbbnek, és pedig a következő okokból: A Polgári törvénykönyv sorsa még nagyon is bizony-