Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 9. szám - Organizációs és csere-szerződések

9. sz. KERESKEDELMI JOG 137 az életből kialakuló jogintézményeket egységes elvi alapra visszavezetni. Steinbach ide sorolja 1. a részvénytársaságot, 2. az önszerződő bizo­mányost és 3. a kereskedelmi alkalmazottakat (főleg az u. n. magánhivatalnokokat). ad 1. A társaság kétoldalú (visszterhes) szerződés. De egyéb visszterhes szerződésektől élesen megkülönbözteti az a körülmény, hogy a tagok nem szerződési ellenfelek, hanem baj­társak, akik vállvetve egyiittniüködnek: a tagok szolgáltatása nem a kicserélésre, hanem a kö­zös cél előmozdítására van hivatva. Tény az, hogy a részvénytársaság is társaság (legalább a magyar és különösen a francia jog állás­pontja szerint), de tény az is, hogy a részvény­társaság távolodik el legmerészebben a társa­ság alapgondolatától, mert a részvénytársaság nem annyira személy- mint inkább tökeegye­sülés} SteinbacJt ugy látja, hogy a részvény­társaság a csere-szerződések birodalma felé tapogatódzik, mert amig a társaságnak (ide­értve a közkereseti és betéti társaságot is) a fő­célja abban csúcsosodik ki, hogy valamely gazdasági cél elérése érdekében személyeket egyesitsen («szervezzen!»), addig a részvény­társaságnál — részvényesek pozíciójából vizs­gálva a jogviszonyt — a jarak átruházása játsza a főszerepet. A részvényesek között sem­miféle kapcsolat sem létesül (annál kevésbbé jogviszony), a társaságba «belépés» rendsze­rint a rétet- a «kilépés» pedig az eladás-ügyM alakjában bonyolódik le. Itt nincsen a tagok­nak «vállvetett együttműködése", és ezt figye­lembe veszi a jog is, amidőn a részvényesre nem állit fel versenytilalmat, a részvényest az ügyvitelből és képviseletből elvileg kizárja, stb. A részvénytársaság tehát, a tőle megszo­kott nyegleséggel, kigúnyolja Steinbach nemes erőlködését, mert mint a gazdasági organizáció legtökéletesebb megnyilvánulása(!) nem akarja magát a Steinbach által elhatárolt «organizá­ciós szerződések" csoportjába beskatulyáztad)i! Azt ugyanis nagyon bajos volna elképzelni, hogy a részvénytársaság, a tőkének és a mun­kának ez a legtökéletesebb megszervezője, va­laha is tiszta csere-szerződéssé jelentéklele­nüljön. ad 2. Hogy a K. T.-nek a bizományos jog­viszonyait szabályozó rendelkezései elavultak, azt mi sem bizonyítja inkább, mint az a körül­mény, hogy a mai gazdasági életben az érték­papir-bizomány — amelyről a K. T. alig vesz tudomást — helyébe lép a folytonosan tért vesztő áru-bizománynak; továbbá, hogy amig a K. T. az «önszerződést» (belépést) kivételnek 1 V. ö. „A magyar ker. és váltójog" c. művem I. 165. 1.-val. veszi, addig az életben a belépés a szabály és pedig nem a K. T. által lehetővé tenni kivánt «effektiv» belépés (a bizományos a maga ré­szére veszi meg a megbizó áruját, vagy a saját­jából ad el a megbízónak), hanem a «fiktiv>> belépés (a bizományos, dacára annak, hogy belépő jogát gyakorolja, harmadik személyt von be az ügyletbe). Az önszerződés mai töké­letlen szabályozása tág teret nyit a bizomá­nyosnak arra, hogy megbízójának megkárosí­tásával illetéktelen haszonhoz jusson ... Az ön­szerződés kérdésével felmerülő nehézségek alapokára igen érdekesen mutat reá Steinbach. A bizomány, mint a megbízásnak a kereske­delmi forgalom szükségleteihez képest kiépí­tett válfaja (Grünhut), az organizációs szerző­dések csoportjába tartozik és igy bizalmi vi­szonyt jelent a megbizó és bizományos között. Ennek a viszonynak tehát a lényegével ellen­kezik annak még a lehetősége is, hogy a bizo­mányos a megbizó kárára vagyoni előnyt biz­tosithasson a maga javára. Már pedig a bizo­mányos belépő jogának elismerése ennek a megbízást lényegéből kiforgató lehetőségnek nyit kaput. Steinbach szerint a belépöjogot egy­szerűen nem szabad a bizományos javára el­ismerni, mert «egy olyan jogviszonyt, amely az egyik fél tetszése szerint majd bizalmi viszony, majd versenyviszonyként jelentkezik, nem le­het kielégítő módon kodifikálni" (117. 1.). Az «önszerződő» bizományos már nem «bizomá­nyos» (megbízott), hanem egyszerű eladó vagy vevő. És nemcsak a méltányosság, nemcsak az ügylet belső természete, hanem a kereskedelmi forgalom érdeke is előbb-utóbb meg fogja köve­telni, hogy a tulajdonképpeni bizomány külö­nittessék el az adásvételtől, ami a törvényho­zások mesterkélt szabályozása folytán hybrid intézménnyé torzult «önszerződésnek» a be­csületes neve. Imigyen okoskodik Steinbach, és a bizományi: ketté akarja vágni, hogy a kiseb­bik fele maradjon organizációs szerződés, a nagyobbik ellenben legyen csere-szerződés. És na az elvi alap érvényesülését az élet — itt is épp ugy mint a részvénytársaságnál — meg is hiúsítja, Steinbach mementóját nekünk nagyon meg kell szívlelnünk, mert ellenálhatatlan erő­vel utal arra, hogy a belépés jogának a K. T.­ben adott szabályozása kivetkőzteti a bizományt lényegéből, mert a megbizó «segitőtársat», «gazdasági én-jének kiegészítőjét" egyszerűen a maga érdekét kíméletlenül érvényesítő szer­ződési ellenféllé torzítja. Azt a megoldást persze amit ő ajánl, nem tudnánk elfogadni. A reví­ziónak nem az a feladata, hogy a bizományos­sal levétesse az álarcot és az egyenlőtlen fegy-

Next

/
Thumbnails
Contents