Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 6. szám - Valutajogi kérdések

92 KERESKEDELMI JOG 6. sz. Reichsgericht csak azért veszi alapul a tényleges fizetési napot, mivel a törvény betűje arra kötelezi. Ezt mutatj cl ctZ a pedánsan hajszálfinom okoskodás, mellyel a 244. § szavainak grammatikai értelmezésével s a törvényhozási előmunkálatokkal igyekszik kimutatni, hogy a fizetési nap csakugyan fizetési nap és — nem más. — Maga a Reichsgericht is azt hangsúlyozza, hogy más a helyzet oly országokban, hol a törvény mást követel. (így a K. T. is!) Végül hagyom azt, amire legtöbbször szoktak hivatkozni, hogy t. i. a régi A. D. H. G. Art. 336-a a lejárati napról szólt s ime a Reichsgericht mégis a tényleges fizetési napot tekinti irányadónak. Ez a hivatkozás a legtévesebb, mivel éppen ez a teljes ülési döntvény kimondja, - hogy az uj törvény, a Bgb. 244. §-a szándékosan eltér az Art. 336-tól, mely a lejárati napot vette alapul. Ha tehát a Kúria gyakorlatának ellenzői önérzettel hivatkoznak az Art. 336-ra, akkor ezt bizvást mi is megtehetjük, mert ép ez is, és a Reichsgericht egész eddigi gyakorlata, sőt még az ujabbi is — indokolása által — erős támaszt nyújt a Kúriának arra, hogy a lejárati nap eddigi értelmezésétől ne térjen el. Azok, akik a K. T. 326. §. 2. bekezdésének a lejárati napra vonatkozó rendelkezését nem fogadják el, arra is szoktak hivatkozni, hogy az osztrák joggyakorlat az osztrák H. G. B. Art. 336-át, mely a mienkkel egyező («Ist die im Vertragé bestimmte Münzsorte am Zahlungsorte nicht im Unlauf oder nur eine Rechnungswáhrung, so kann der Betrag nach dem Werte zur Verfallzeit gezahlt werden...») ugy magyarázza, hogy a Verfallzeit alatt a tényleges fizetés napját kell érteni. Tény, hogy az osztrák Oberster Gerichtshof ujabban ezt a joggyakorlatot folytatja és eltért a háborúban korábban folytatott azon értelmezéstől, mely a törvény szövegének felelt meg. (OLG. Dr. Ottó Weinberger, Wien: Der Umrechnungskurs bei Zahlung von Schulden in auslándischer Wáhrung nach der Kriegsrechtsprechung des öst. Obersten Gerichtshofes. Bank Archív, 1918. Nr. 17. S. 196—98; és u. az: Frachtrecht und Valuta, in den «Mitteilungen des Verbandes österr. Bankén und Bankiers» v. 31. Okt. 1921.) E joggyakorlattól eltér az osztrák fuvarozási joggyakorlat, mely a kártérités mérvénél nem a rendeltetési helyre való érkezés, hanem a feladás időpontját tekinti irányadónak az árfolyam-átszámitásra nézve is. így az Art. 336. szövegének megfelel az osztrák Oberster Gerichtshof Rv. I. 1/101. számú Ítélete 1918. márc. 19-ről, sőt legújabban találtam egy ily Ítéletet (Ob. I. 746/21. vom 9. November 1921.), közölve a «Mitteilungen des Verbandes oesterr. Bankén und Bankiers» 1921. dec. 31-iki számának Rechtsprechung c. mellékletében (S. 123.), mely igy szól: «Bei der Transportversicherung hat der Versicherer die in auslándischer Wáhrung ausgedrückte Versicherungssumme nur in Landeswáhrung nach dem Kurse zur Zeit und Orte der Absendung zu bezahlen», mondja az indokolás. «Dieser Zeitpunkt ist daher für die Höhe der Ersatzleistung massgebend ... nicht daher der Zeitpunkt, wann der Schadenanspruch ... befriedigt. .. alsó Zahlung geleistet wird.» Friedlander az Oesterr. A. G. Z. 1918. Nr. 23. és 24-iki számában világosan kifejti, hogy «der Umrechnung fremder Geldeswerte in Kronenwáhrung sowohl für das Gebiet des bürgerlichen Rechtes wie für Handels- und Wechselschulden das Wertverhaltniss am Falligkeitstag zugrundezulegen ist.» Az osztrák judikatura tehát szintén nem erősiti meg azok érveit, akik a Kúriát eddigi gyakorlatától el akarják tériteni! Kovács Marcell kúriai biró fent idézett cikkében, mely előadásommal foglalkozik, a Kúria eddigi gyakorlatának fentartása mellett annak korrektivumát abban találja, hogy revízió alá akarja venni az eddigi gyakorlatot abban a részében, amely szerint a késedelmes adós mással, mint a törvényes késedelmi kamattal nem tartozik; — szerinte a kártérítési álláspont volna egyedül alkalmas arra, hogy igazságos megoldást találjunk. Ezen kártérítési korrektivum mintáját megtaláljuk a német joggyakorlatban. A külföldi hitelezőnek megítéli a Reichsgericht azt a kárt, ami a márkának a lejárattól a fizetésig bekövetkezett árhanyatlása következtében előállott. (Urteil des Rg. vom 25. 9. 1919. Rep. VI. 109/19. Juristische Wochenschrift 1920. S. 43. Ugyanígy: Rg. I. 31/19. J. W. 1920. S. 44; Rg. III. Zs, vom 16. Márz 1920. III. 308/19.) Mi ezen késedelmi kár megítélésének jogalapja? Fentebb rámutattunk arra, hogy a külföldi valutáris tartozásnál felmerül a kérdés, hogy az pénztartozás-e, vagy pedig árutartozás? — Ezen utóbbi Ítéletek alapja éppen az, hogy azok a pénzt csak addig tekintik pénznek, mig az államhatalom kényszerítő eszközei folytán az értékmérőnek és fizetési eszköznek