Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)
1922 / 6. szám - Valutajogi kérdések
90 KERESKEDELMI JOG 6. sz. vagy — amint Dr. Rapoch Géza szellemes és mélyen járó felszólalásában kifejezte — aki arany csikót kapott, arany csikót adjon is vissza; másrészt pedig az ujabbi német és osztrák joggyakorlatra hivatkoznak, mint amelyek az átszámításnál a tényleges fizetési nap árfolyamát veszik irányadónak. Ami az «arany csikó» elméletet illeti, az elvileg szép és helyes, azonban épp a háború s az azt követő gazdasági időszak joggyakorlata megtanitott bennünket arra, hogy a szerződések tisztelete bármi szent is — elvben, a gyakorlatban még sem mindig vihető keresztül. Gondoljunk csak a gazdasági lehetetlenülés elvére, mely szintén az eddigi jogi dogmákba ütközik s amely ma mégis kontinentális jogszabályt képez. Ha a K. T. 326. §. 2. bekezdése Schuszter és a többiek szerint magyaráztatnék, akkor a pénzszolgáltatásnál szintén mihamarabb eljutnánk az exceptio ruinaehez, mivel a külföldi pénzszolgáltatás (amivel egyenlő jelentőségű ós értékű a fizetési nap szerinti árfolyam átszámítás) legtöbb esetben az adósnak (és pedig legtöbb esetben) hibáján kivül való anyagi romlását jelentené. Véleményem szerint ugyanis nincs semmi elvi akadálya annak, hogy a gazdasági lehetetlenülés kifogása, az exceptio ruinae, valutaperekben is megemelhető legyen. Ha az eladó nem kötelezhető arra, hogy a pénznek időközben bekövetkezett elértéktelenedése folytán a jobb (már nem is mondom, hogy jó) 1000 koronáért eladott árut egy időközben rosszabbodott 1000 koronáért átadja, akkor a vevő sem kötelezhető arra, hogy a 4 koronás szokolért megvett cseh árut 14 koronás szokolért átvegye. Quod uni justum, alteri aequum. Különben is szilárd meggyőződésem, hogy a Kúria e kérdéssel előbb-utóbb szintén kénytelen lesz foglalkozni, mint ahogy az egyes cikkekben, hogy csak Sichermann Frigyes, Gaar Vilmos és Schuszter Rudolf cikkeire hivatkozzam, a kívánság már megcsendül, sőt mint ahogy egyes Ítéletekből már ezen védekezés lehetősége kicsillan.* Hogy az idegen valutáról szóló tartozás igazi pénztartozás-e és az idegen valuta nem-e áru jelentőségével bir, e kérdést Schuszter is felveti fent idézett cikkében. — Ugyané kérdéssel a német bíróságok is fogalkoznak. így * Lásd : S.G. R. Dr. Ottó Wei n b er ger, Wien „Die Wáhrungsrechtsprechung des österr. Obersten Gerichtshofes" c. cikkét. (J. W. 1922. márc. 15. S. 382. s. k.) „Es sind desbalb Fálle denkbar, in welchen maii a u c h a 1 s grundsátzlicher Anhánger des Princips der Vertragstreue einen schuldlosen, durch plötzliche Kursstürze getroffenen Schuldner diese Einrede zubilligen*muss." a Rg. III. 308/1919. sz. ítéletben olvassuk, hogy, «Der 6. Senat des Rgs. gelangt zu diesem Grundsatz in dem Urteile Rg. 96., 265. mit Hilfe der Erwágung, dass das inlandische Geld im Auslande die Natúr einer Ware annehme, derén Preis sich nach dem Devisenkurse bestimme. Ob dieser Begründung beizupflichten ist, bedarf hier nicht der Entscheidung. ** Az «arany csikó» elmélet, vagy az idegen valutának áruként kezelése szerintem feltétlenül a gazdasági lehetetlenülés, az Unerschwinglichkeit der Leistung, vagy mint a németek ujabban nevezik, az exceptio ruinaehez vezetne. Hogy ezzel a hitelezők többet érnének-e el, az legalább is kétséges. Mint emlitém, Schuszter és a többiek a német joggyakorlatra is szoktak hivatkozni. És pedig kettős irányban. Elsősorban azt emelve ki, hogy az ujabbi német joggyakorlat az átszámításnál a tényleges fizetés napját veszi alapul; másodsorban pedig arra hivatkozva, hogy a német bíróságok a külföldi hitelezőnek kártérítést is megítélnek a márka leromlása miatt. Nézzük azonban ezeket közelebbről! Hogy a kérdést jobban megvilágítsuk s az összehasonlítás értékét szemlélhetőbbé tegyük, ide iktatjuk a német Bgb. 244. §-át, mely a külföldi valutában kifejezett pénztartozás fizetéséről szól. «Ist eine in. auslándischer Wáhrung ausgedrückte Geldschuld im Inlande zu zahlen, so kann die Zahlung in Reichswáhrung erfolgen, es sei denn, dass Zahlung in auslándischer Wáhrung ausdrüklich bedungen ist. Die Umrechnung erfolgt nach dem Kurswerte, der zur Zeit der Zahlung für den Zahlungsort massgebend ist.» Miként első pillanatra szembetűnik, a né-, met törvény (mely különben 30 évvel későbbi mint a K. T.) már szövegében is két irányban eltér a K. T. 326. § 2. bekezdésétől. Elsősorban is a törvény rendelkezése dispositiv természetű; «kann die Zahlung in Reichswáhrung erfolgen», mig a K. T. szerint «a fizetés... történik». Tehát a Bgb. 244. §-a szerint az adós tetszésétől függ, hogy a tartozást idegen pénznemben akarja-e fizetni, vagy pedig márkában — átszámítás utján. ** Ez különben összefügg a pénz fogalmával, mely egyike a legnehezebb közgazdasági kérdéseknek, amit mi sem jellemez jobban, mint Kari Mengernek azon megállapítása, hogy — a numismatikától eltekintve — a pénzről több mint 5000Akönyv jelent meg.