Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 7-8. szám - Két kérdés a Kuria joggyakorlatából

r—8. sz. Kereskedelmi Jog 59 amelyre a lánczkereskedelem feltétlenül ráillik, nem arról szólunk, amire a vita irányul. Ha valaki soha nem foglalkozott boros hordók eladásával, hanem jégkereskedő és mégis elad általa közvetlenül a kádártól megvett ily hordókat, sőt engedmény utján ruházza át az ügyletet más kereskedőre, ez persze hogy lánczkereskedő lesz. De hisszen nemez a probléma. Nem lehet szabályként felállítani azt sem, hogy közraktárakban elhelyezett áruknak tényleges átadás nélkül kereskedő között való átruházása eo ipso lánczkereskedelem volna. Éppen ezen tömegáruknál a fizikai átadás és átvétel oly költséges és nehézkes, hogy a teljesítés jelképes átruházással megy végbe. Hiszen a közraktárak és közraktári jegyek intézményét ez a gazdasági szükségesség hivta életbe. Ha e szerény sorok keretében nem is foglalkozhattam olyan behatóan a biró ur fejtegetéseivel, amint azt a tárgyalt próblémák megérdemlik, annyit mégis remélhetek, hogy a sematikus ítélkezésben bennrejlő veszedelmeket a hivatott körök be fogják látni és az eddigi gyakorlatot egyik-másik kérdésben revízió alá veszik. SZEMLE. , A nagy taglétszámú szövetkezet egyik igen nehéz problémájával igyekszik megbirkózni a minisztérium 10 500/1920. M. E. számú rendelete. Szerkesztőnk lapunk múlt évi 19—22 számaiban reámutatott arra, hogy a személyes joggyakorlás olyan szövetkezetnél, amelynek tagjai százezrekre rúgnak, fizikai lehetetlenség és a tagok komoly érdekével nem egyeztethető Ö3sze, mert a nyers tömeg uralmát juttatja érvényre. Éppen ezért törvényhozásunknak meg kell barátkoznia a közvetett joggyakorlás gondolatával és pedig annál is inkább, mert különösen fogyasztó szövetkezeteink a központrendszer helyett a fiók rendszert favorizálják, amely szükségképpen vezet nagy taglétszámú szövetkezetekre. A fent hivatkozott rendelet csupán az „Általános Fogy. Szöv,"-nól ós itt is kivételesen engedi meg azt, hogy a tagok a közgyűlésen jogaikat ne személyesen, hanem a közülük csoportonkint (körzetenkint) választott kiküldött utján gyakorolják. E rendeletet általános értékűvé különösen az a körülmény teszi, hogy tudomásunk szerint ez az első kísérlet a közvetett joggyakorlás módjának részletes megállapítására. A német 1901. V, 12. törvény 29. §-a teljesen az alapszabályra bízza a ,legfelsőbb szerv" megállapítását; Ferdinánd Vieth, az „Unterwesergenossenschaft in Bremerhaven" vezetője is csak vázlatosan szervezte meg az ő „szövetkezeti tanácsát," amely szintén az elosztóhelyek szerint választott „tanácsosokból" alakul. A rendelet sokkal tovább megy. Megállapítja, hogy a küldötteket küldöttválasztó-taggyülósen vagy esetleg ilyen gyűlés nélkül — a szavazólapok leadásával — kell választani. Minden fiók vásárló közönsége egy körzetet alkot. Az egyes körzetekre eső kiküldöttek száma a körzetben vásárló tagok számához igazodik. Az arányt az igazgatóság állapítja meg. Az erre vonatkozó kimutatás azonban kifüggesztendő és a czégbirósághoz is beterjesztendő a választásról felvett jegyzőkönyvvel együtt. A küldött választó taggyűlés C3ak akkor határozatképes, ha az illető körzetbe tartozó tagok Vio-ede jelen van. Ha ez a qoorum nem érhető el, nj gyűlés hívható össze, amely határozatképes a megjelentek számára való tekintet nélkül. A küldött-választás szabálytalansága alapján minden egyes szövetkezeti tag megtámadhatja a küldöttekből álló közgyűlés határozatát. E közgyűlés csak akkor határozatképes, ha azon a 300 ban limitált küldöttek közül legalább 50-en megjelennek. Nézetünk szerint, ha a rendeletnek ez a részletes szabályozása meg is felöl a konkrét szövetkezet szükségleteinek, ebből még korántsem következik az, hogy a közvetutt joggyakorlás generális szabályozása ugyanily módon vitessék keresztül uj szövetkezeti jogunkban. A törvény, tekintettel a szövetkezetek sokféleségére, a képviseleti rendszernek csak elvi szabályozására hivatott. Meg kell adni az alapszabálynak azt a jogot, hogy a közgyűlés helyébe a tagok által választott képviselőkből álló „szövetkezeti tanácsot" létesítsen. Ez esetben az alapszabályban kell megállapítani a képviselők választásának módját, a megválasztás időtartamát és a tanács szervezetét és ügyrendjét. Szükséges volna azonban annak kimondása, hogy az alapszabály eme rendelkezései csakis a czégbiróság jóváhagyásával válnak joghatályosakká. A czégjegyzék rendszerét Francziaországban is meghonosította az 1919. márcz. 18. törvény. E .törvény szerint minden franczia Tagy idegen kereskedő vagy kereskedelmi társaság, amely Francziaországban szókel vagy amelynek ott fiókja vagy ügynöksége van, köteles magát hat hónapon belül a „registre du coramerce"-be bejegyeztetni. E ezógjegyzéket a keresk. törvényszékek vagy — ahol ilyenek nincsenek — apolg. törvényszékek „greffe"jei vezetik. Aki valótlan vagy megtévesztő adatokat jelent be a törvényszéknok,- 2000 fr.-ig terjedhető pénzbirsággal vagy G hónapig terjedhető szabadságvesztéssel és a konzuli jogok megvonásával büntettetik. A törvény 1920. július hó 1-ón lépett életbe. Megint egy hatalmas lépés, mellyel a franczia kereskedelmi jog a — németéhez közeledik.. Az engedélyezési rendszer, amely a né* met részvényjogba az 1917. nov. 2. rendelettel