Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 7-8. szám - Két kérdés a Kuria joggyakorlatából

7-£. 5Z Kereskedelmi Jog 07 válságának sanalását elősegíti, akkor minden habozás nélkül le kell vonni ezt a következtetést. Ha azonban ez nem igy van, sőt az ellenkezője áll, akkor nem jelszavak után kell indulni, hanem ait a másik megoldást keresni, amely az ügylet érvényességét nem érinti, de a joghátrányok egész özönét zúdítja a bűnösökre. Mint előző írásomban kimutattam, az ilyen ügyletek érvénytelenné deklarálása ugyanegy árt a gazdasági életnek, mint a maximális árak túllépésével kötött ügyleteknek semmissé kimondása. Mi lesz ugyanis az eredménye annak, hogy az eladó, akiről a bíróság megállapítja, hogy lánczos, jogsegély megtagadása okából felmentetik a teljesítés és minden más joghátrány alól? Elsősorban az, hogy a fogyasztás számára az ilyen áruk rendszerint továbbra is elvonatnak, tehát a forgalom válságát, amely főleg a kínálat aránytalan csekélységéből keletkezett, még inkább növeii. Ellenben a lánczost abba az anyagi előnybe is hozza, hogy ő a jogsegély megtagadása folytán kézen maradt árut nyilván nem olcsóbb áron bocsátja később közvetve vagy követlenül a piacz rendelkezésére. Tehát árt az összgazdasági életnek és használ a főbűnösőknek. Ennyire vaknak Justitia istenasszonyt sem szabad oda állítanunk. Hiába tölti el lelkünket ezernyi keserűség a ránk szakadó bajok miatt, sohasem az lesz a helyes megoldás, amit az diktál, hanem a nyugodt, higgadt, józan ész. Arra kell tehát törekednünk, hogy minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségű árut vonjunk bele a forgalmi életbe és ezáltal lehetőleg segítsük elő annak normálissá válását, anélkül azonban, hogy a bűnösökkel szemben elnézők lennénk. Mint ugyancsak fentebb rámutattam, ez iléíkezés legnagyobb nehézsége a jogszabály értelmezésében és a helyes subsumptióban rejlik. Annak megállapítása tehát, hogy az adott tényállás kimeriti-e a lánczkereskedelem fogalmát vagy sem, éppen az a pont lesz, ahol a támadás a legjogosultabban éri a Kúria gyakorlatát, mert minden ettől függ. Ha a Kúria vagy más bíróság az adott esetben azt látja, hogy bizományos bizományosnak adott el árut, (Hiteljogi Dt. XIII, kötet, 12i. számú eset) vagy nagykereskedő nagykereskedőnek (P. VII. 1420/1920.), ebből még korántsem következik az, hogy itt eo ipso a rendeletben, illetőleg törvényben megállapiíott lánczolás esete forog fenn. I*yen esetben még előbb figyelni kell azokat a szempontokat, amiket első czikkemben érintettem. Minő természetű áruról van szó ? Mily messze fekszik a fogyasztási hely a piacztól és a termelés helyétől és ez utóbbi kettő egymástól? A gyarmatárunál pl, más lesz a helyzet, ha trieszti bizományos budapesti bizományosnak adja el az áruját, mintha ugyanezt belföldi áruczikkeknél teszi. Más megítélés alá esik, ha az erdősségektől nagy távolságra fekvő városi nagykereskedő vesz tűzifát ottani környékbeli nagykereskedési, mintha ugyanegy városban lakó két nagykereskedő teszi ugyanezt. És még ezeknek is az üzletkörét és természetéi kelt ösmerni. Lehet, hogy nagykereskedő nagykereskedőnek ad el árut anélkül, hogy gazdasági vagy jogi értelemben vett lánczkereskedelem forogna fenn. Lehet pl., hogy a budapesti nagykereskedő megvett több nagy tétel tűzifát eredetileg abból a czélból, hogy egyik vagy másik tételt valamilyen gyárnak vagy vállalatnak adja el, ez azonban nem sikerülvén neki, egyik megvett tételt egy vidéki nagykereskedőnek engedi át, aki azt viszont waggontételekben detailirozza. A budapesti nagykereskedő Üzletköre nem olyan, hogy ez utóbbit ő is megtehetné. Éppen a fent emiitett P. VII, 1420/1920. k. eset egyik tipikus példája a téves Ítélkezésnek. A budapesti gőzfavágótulajdonos nagykereskedő a losonczi vállalkozó nagykereskedőtől, amely utóbbi közvetlenül a termelővel áll összeköttetésben, megvesz 200 waggon fát saját gő2favágója részére íelapritás czéljából. A losonczi nagykereskedő nem szállít. A budapesti perel. A Kúria egyszerűen ráhúzza a lánczkereskedelmet és elutasít azzal az indokkal, hogy nagykereskedő nagykereskedőtől vett fát. Bele sem bocsátkozik a közelebbi körülmények vizsgálatába. Hogy sem az alsófoku biróságok ítéleteiben, sem a felek vitájában egyetlen szó sincs lánczkereskedelemről, csak megerősíti a támadás jogosságát. Ha pedig a gazdasági eredményt tekintjük, ugy a .teremtésben" nyertes éppen az lesz, aki, ha valaki, ugy ő a főbünös: a szerződést-szegő eladó. Fát nem szállít, kártérítést nem fizet, ellenben a kúriai Ítélet alapján most sokkal drágább áron fogja eladni, ugyancsak egy másik nagykereskedőnek a 200 waggon fát, a nyereséget megtartja, ellenben a 200 waggon fa a fogyasztóközönség számára éppen a legkritikusabb években elvonatott. Ez az eredinénye ennek az ítélkezésnek. Sem a köz-