Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 7-8. szám - Két kérdés a Kuria joggyakorlatából

7-8. gi. 05 is juttathat, mert hiszen az a vagyonszaporulat, amely mindkét fél gazdasági helyzetébén jelentkezik, nyilvánvalóan sokkal több, mint a tisztességes haszon egyszerese, sőt kétszerese is. Nehéz itt a kellő kifejezési formát megtalálni s ilyenkor mindig egy példával segítjük ki a kifejezési képességünk hiányosságáj. Vegyük az eladó és a vevőnek prima poziczióját. Az eladott áru ára eladáskor 1000. A teljesítés lejártakor 1500. Ha már most azt mondjuk, hogy a hü vevőt maximum a tisztes kereskedői haszon illeti meg, amely legális haszon az adott esetben pl. 200 és ezt odaítéljük a vevőnek, akkor a hitszegő eladónak meghagytunk 300 at, vagyis még mindig többet, mint amenynyit legális haszonnak mondtunk, s amit e czimen a vevőnek odaítéltünk. Minő igazságszolgáltatás az, amely többet juttat a hitszegő pervesztes félnek, mint a hü nyertesnek ? És lehet-e azt mondani, itt nem kármegosztásról van szó? Látni való ebből a tételből, hogy a legális kereskedői haszonnal való operálás mennyire egyoldalúan és igazságtalanul oldja meg ezt a nehéz problémát. Azon a czimen, hogy a bíróságnak őrködnie kell a kereskedelmi tisztesség és a jó erkölcsök felett és ezért nem szabad odaítélni többet, mint amennyi a tisztességes kereskedői haszon, a hibás félnek de fakto többet ítélünk oda. Nehogy félreériessem. Ebből korántsem merném azt a konzekvencziát levonni, hogy a tisztességes kereskedői haszon elvét el kell ejteni és egy kevésbé süppedékes talajra rálépni, hanem csak azt akarom illusztrálni, hogy még az abszolút helyesnek és jónak tartott tételek is mennyire nem azok. Ha ilyen kérdésekben lehetne népszavazást tartani, nagyon kétséges, mi lenne az eredmény, ha feltennők azt a kérdést, mi igazságosabb: mindent odaítélni a hü félnek, ha mindjárt ez a minden több is, mint a legális kereskedői haszon, vagy csak a legális hasznot adni neki, a többletet pedig, amely esetleg ugyancsak több, sőt talán sokkal több, mint a legális kereskedői haszon, a másik félnek meghagyni, vagy egy harmadik lehetőség. A probléma fel ' van adva, ember legyen a talpán, aki megoldani tudja. . Nem tartottam szükségesnek czikkemben hivatkozni a Kúria egyes döntéseire. Két okból nem. Először azért nem, mert ezek a döntések ugyanezen fap mindni számáfeau, mint pec% a többi joggyakorlat-gyűjtemény valamennyi számában olvashatók. Másrészt pedig azért nem, mert mint emlitém, megjegyzéseim czélja nem volt az egyes döntések jogi indokainak részletes bírálata. A kúriai birő ur ~- ezt meg kell állapítani — csak a Kúria egyik tanácsának ítéletéit tárgyalja, figyelmen kivül hagyja azonban a többi tanácsnak a két kérdésben követett gyakorlatát. A kir. Kúria P. IV. 1190/1919. és P. IV. 863/1920. sz. határozataiban beszél többek közt aránylagos és arányos kármegosztásról. Tehát joggal hivatkoztam czikkemben erre. Hogy az aránylagos kár mibenléte mennyire nehéz kérdés, azt a gyakorlatban láttam, ahol a kir. táblának egyik legerősebb tanácsában egyik feloldott ítéletnek ez a kitétele sok fejtörésre adott okot. Az aránylagos kár jelentheti a szerződésszegéssel arányban álló kárt. Jelentheti a pertárgy értékéhez, helyesebben a teljesítmény értékéhez való arányát a kártérítésnek. Jelentheti a kártérítési összegnek a kártétel utján szerzett nyereséghez való arányát. Jelentheti a kártétel által okozott kár nagyságához[való arányét. Végül jelentheti a tisztességes kereskedelmi hasznot. A 10%-os haszon megítélésének kérdésénél ugy állunk, hogy ez ugyan percentualiter igy nincsen megállapítva, ámde egybevetve a tisztes, legális kereskedői haszon tételét az árvizsgáló-bizottság ismert elveivel, a tételnek gyakorlati alkalmazása tényleg ezt jelenti és ez annyira átment a köztudatba, hogy ugy az alsófokú bíróságok, amelyek előtt ezen elvre állandóan hivatkozás történik, mint a kereskedelmi körök ezzel telítve vannak. Ezt a kúriai biró ur is kénytelen konczedálni. Fenti megjegyzéseimből következik, hogy dr. Gaár Vilmos kir. kúriai biró urnák ama tétele, hogy a Kúriának más irányú gyakorlata és különösen a legális haszon meghaladó mérvű kár megítélése ugyanazzal az eredménnyel járna, mint a naturális teljesítésnek megítélése, amit pedig én is lehetetlennek tartok, teljesen elhibázott. Nagy különbség van ugyanis a naturális teljesítés odaítélése és az ezt pótló kártérítés között. A naturális teljesítés in konkreto vagyoni romlását okozhatja az eladónak és Dáriussá tehetné a vevőt. Ez igaz, de hogy éppen ezért a gazdasági élet követelményeinek nyomása alatt ettől el kell tekintenünk, ebből