Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 7-8. szám - Két kérdés a Kuria joggyakorlatából

54 Kereskedelmi Jog 7—8. st. meghaladja 10°/o-ot, végre ha a befizetett üzletrésztőkéjük a 10 millió koronát meghaladja, 15°/«-ot kötelesek vagyonváltság czimén fizetni. A bizottság emellett kiterjesztette a váltságmentességet az olyan fogyasztási, termelő és értékesítő szövetkezetekre is, amelyek 1918. november 1-je óta alakultak és amelyeknek üzletrésztőkéje 500.000 koronát meg nem haladni. A külföldi pénznemek és értékpapírok vagyonváltságáról rendelkező III. Fejezetben igen lényeges módosításon ment keresztül a 33. §. A váltság alapja a bizottság szövege szerint nem az 1920. dec. 20 és a bevallási nap közötti intervallum maximális összege, hanem a váltságköteles tulajdonában 1921. január 19-én volt minden érték. Ezzel a külföldi értékek megadóztatása is tárgyi adó jelleget öltött magára. Fontos változtatásokat tartalmaz a bizottsági szöveg 34. § a is. E szerint a váltság kulcsa nem 20, hanem csak 15°/o, ha aszóbanforgó értékek a trianoni béke folytán lettek „külföldi* értékek. E mellett e §. megengedi a beszámítást olyan esetben, ha valakinek 1919. január 19-én ugyanazzal a pénzintézettel szemben, amelynél idegen pénznemre szóló követelése van, ugyanolyan pénznemre szóló tartozása is van. (k. ö.) Két kérdés a Kúria joggyakorlatából. Irta : Dr. Reitier Béta, budapesti ügyvéd. A helyes bírói ítélkezésnek nincsenek olyan abszolút tárgyi határai, mint valamely mértani idomnak. Minden vita tehát, akörül forog, vaj jon helyes-e a bírói gyakorlatnak egyik vagy másik kérdésben elfoglalt álláspontja, többékevésbé mindig eldöntetlen marad. Végeredményképen azt lehet mondani, hogy az lesz a helyes döntés, amelyet a közfelfogás annak tart. Igaz, hogy ezzel nem sokat vittük előbbre a megoldást, mert hiszen azt épp oly kevéssé lehet bizonyítani, hogy mit tart a közfelfogás helyesnek, mint magát a bizonyítandó kérdéstHa a birói Ítélkezésnek csak az volna a fel adata, hogy megállapítsa azt, fennáll-e valamely jogszabály vagy sem, akkor ilyen viták alig merülhetnének fel. Ámde az ítélkezésnek legfőbb nehézsége nem abban áll, hogy valamely jogszabály fennállását döntse el, hanem annak értelmet és ami még annál is nehezebb, azt, hogy az adotl tényállásra, melyet min! ítélkezési alapot szintén ő maga konstruál, melyik jogszabályt kell alkalmazni. Amióta birói Ítéletek vannak mindig a subsumptió alkotta az ítélkezés legfőbb nehézségét. Dr. Gaár Vilmos kúriai biró urnák e lap előző két számában megjelent nagyérdekü megjegyzései többek között éppen ezeket a szempontokat vétik el, amikor azzal kívánják igazolni a kir. Kúriának a tárgyalt kérdésekben elfoglalt álláspontját, hogy ilyen és olyan jogszabályok vannak, ezeket a kir. Kúriának alkalmaznia kell. Csakhogy a vita éppen akörül forog, hogy a jogszabályok értelmezése ,és a subsumptió, amit a kir. Kúria végez, helyes-e? Nem ott látjuk a bajt, hogy a kir. Kúria a fennálló jogszabályokat alkalmazza, hanem arról próbálunk vitatkozni, hogy olyan tényállásokra alkalmazza e a jogszabályokat, aminőkre azok szabva vannak, s hogy ugy alkalmazza-e azokat, amint azt a gyakorlati élet megkívánja ? Nagyon bölcsen mondta nemrég egyik nagy biránk, hogy be kell vallanunk, miszerint a kritika, amely a birói gyakorlatot különböző oldalról éri, jogos. Ennek azonban nem az az oka, hogy a kir. Kúria rosszul, vagy bár csak rosszabbul is Ítélkezik, mint más lefőbb bíróság, hanem az, hogy ezekben a kérdésekben nem lehet jól ítélkezni. A czél tehát, amely szemem előtt lebegett szerény soraim megírásánál, nem annyira az volt, hogy ex asse bíráljam legfőbb bíróságunk gyakorlatát, hanem inkább csak az, hogy a figyelmet rátereljem arra, hogy nem szabad ezekben a kérdésekben előre elkészített merev sémák szerint ítélni, hanem minden, egyes esetben külön kell vizsgálni mindazon tényállásbeii elemeknek fenforgását, amelyektől a jogszabály alkalmazása függ. Mielőtt a hivatkozott czikkre rátérnék, a tárgyalt problémának legfőbb nehézségére kell rámutatnom, amelyek igazolják kiindulási tételemet. A gazdasági lehetetlenülés kérdésében követett joggyakorlatnak azt a problémát kellene megoldania, hogy mennyit vegyen el a szerződéstszegő félnek vagyonából és mennyit juttasson a szerződéshez hü félnek. Amikor a kir. Kúria legfelsőbb határként a legitim, szokásos, tisztes stb. kereskedői hasznot állítja fel, a kérdésnek csak egyik oldalát figyeli. Ha t. i. a szerződéshez hü félnek azt a maximális kárpótlást nyujta, melynek legfelsőbb határát az u n. tisztes kereskedői haszon alkotja, ezzel a szerzüdéslszej/ij eladónak esetleg ennél többet