Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 11-12. szám - A munkavállalók nyereségben részesitése

11-12. Sí. nak nevében kötötte meg. Következésképen a felebbezési bíróság az A) a. kötlevél tartalmának téves értelmezésével, tehát az okiratok magyarázatára vonatkozó anyagjogi szabályok helytelen figyelmen kivül hagyásával vonta le az A) a. kötlevél tartalmáról azt a jogi következtetést, hogy a kereseti ügyletet D. és S. czég, mint az alperesnek bizományosa a saját nevében kötötte meg az alperes részére, amiből folyóan a K. T. 268. és köv. §-aiban foglalt anyagjogi szabályokat a jelenlegi esetre helytelenül alkalmazta, mert a fennebb kifejezettekhez képest a jelen per elbírálásánál az a jogszabály veendő irányadóul, amely szerint a megbízott utján kötött ügyletből eredő jogok és kötelezettségek a megbízót illetik, illetve terhelik. Álképviselő. 65. A gazdasági számtarfó, úgyis mint pénztáros és könyvelő Jogköre nem terjed ki főnöke künnievő követeléseinek beszedésére. A hamis meghatalmazás alapján az álképviselő kezeihez történt fizetés veszélye a fizetőt terheli. (Kúria 565/1921. P. IV. sz. — 1921. április 20.) Indokok: A meg nem támadott ítéleti tényállás szerint a felperes Ö. G.-ot, aki nála számtartó volt és akit győri irodájában pénztárosi és könyvelői minőségben alkalmazott, két ízben elküldte oly tartalmú okirattal az alpereshez Mosonba, hogy ez Ö. kezéhez fizesse ki a felperesnek járó vételárat. Az alperes mindkét izben Ö.-nek fizetett és a felperes ezt a fizetést az alperes javára elkönyvelte. Ö. harmadízben is megjelent az alperesnél oly tartalmú okirattal, hogy az alperes fizesse ki Ö.-nek a felperest régi szállításból illető hátralékon kivül jttovábbi 4 waggon leszállított árpáért megillető (Rltelárat. Az alperes erre kifizetett Ö.-nek 70.000 K-t, amelyet ez a felperesnek át nem adott; a pénzfelvételre feljogosító okirat hamis volt és nem nyert bizonyítást, hogy a felperes ö. G.-ot egyébként feljogosította volna a 70.000 K felvételére. A felperes hamis aláírása megtévesztőén ha#onlit a korábbi okiratokon levő felperesi aláíráshoz. E tényállás alapján a felebbezési bíróság helytelen jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy az alperes az Ö. G. által felvett 70.000 K-val a felperes javára teljesített fizetést; mert a felperes nem hatalmazta meg Ö.-t a 70.000 K felvételére és igy a meghatalmazása nélkül Ö. G. által felvett, de felperes rendelkezése alá nem került összeg nem tekinthető oly fizetésnek, amelyet felperes teljesítésül elfogadni tartozik ; ellenkezőleg az alperes tartozik viselni a hamis meghatalmazás alapján az álképviselő kezére történt fizetésből eredő kárt. Az a körülmény, hogy Ö. előzőleg két izben valódi meghatalmazás alapján a felperes javára az alperestől vételári részleteket felvett és hogy a hamis meghatalmazáson levő felperesi aláírás megtévesztőén hasonlított az eredetieken levő aláírásokhoz, nem szolgálhat jogos okul arra, hogy a hamis meghatalmazásra teljesített alperesi fizetés a felperes részére történtnek tekintessék, mert e két körülményből nem állapitható meg sem az okozati összefüggés az előző felperesi megbízás és Ö. utólagos hamisítása közt, sem a felperesnek vétkes gondatlanságára visszavezethető cselekedete vagy mulasztása. Ö. G. csak akkor és abban a terjedelemben volt a felperes megbízottja, amikor a két valódi megbízás alapján jelent meg az alperesnél a fizetés felvételére; a perben nincsen olyan tényadat előadva, a melyből megállapítható lenne a felperesnek olyan előzetes tudomása, hogy Ö. a felperes bizalmával visszaélve, a 70.000 K felvétele előtt is hamis meghatalmazással a felperes nevében ezt illető követelést felvett volna, ilyen előzetes tudomás hiányában azonban nem is terhelhette a felperest az a kötelezettség, hogy ügyfeleivel közölje Ö. visszaéléseit és őket óvatosságra figyelmeztesse. Abból a körülményből, hogy Ö. a felperesnek üzleti levélpapírját és bélyegzőjét használta a hamis utalvány készítéséhez, a felperes felelősségét nem lehet megállapítani, mert ezek az irodai szerek az iroda személyzetének az üzleti órák alatt rendelkezésére állanak és igy azoknak jogtalan felhasználását az üzleti tevékenység megbénítása nélkül megakadályozni nem lehet. Az alperesnek az a védekezése, hogy Ö. úgyis mint gazdatiszt, úgyis mint kereskedelmi meghatalmazott, törvényes jogkörénél fogva jogosítva volt a felperes nevében fizetések átvételére, — alaptalan. A gazdatiszt az 1900: XXVII. t.-cz. 2. §-a értelmében, eltérő intézkedés hiányában, csak azokra a cselekményekre tekintetik feljogosítottnak^ amelyek a gazdálkodás folytatásával az ilyen gazdaságban és az ilyen alkalmaztatással járnak. Nincsen azonban olyan tényállás megállapítva s emiatt az alperes panaszt sem emel, hogy a felperes gazdaságában a számtartó külön írásbeli meghatalmazás nélkül eljárt a gazdaság helyétől külön fekvő városokba a gazdasági terményeket vásárlókhoz, a véletár felvétele végett; ellenkezőleg az a tényállás van megállapítva, hogy a vételár ily módon való felvételére a felperes csak külön írásbeli meghatalmazással jogosította fel számtartóját. Ebből következik, hogy Ö. a felperes külön írásbeli meghatalmazása nélkül nem volt feljogosítottnak tekinthető a más helyen lakó vevőhez elutazni és tőle felperes nevében s részére a vételárt felvenni. Amiből viszont következik, hogy az alperesnek hamis, tehát nem felperestől eredő meghatalmazásra teljesített fizetése saját veszélyére történt. Ö. G., mint a felperes győri üzletében alkalmazott könyvelő és pénztáros, egyáltalán nem tekinthető az üzlet körében bizonyos nemű,