Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 7-8. szám - A nemzetközi tartozások a békeszerződés javaslatában [1. r.]

a czentrális állami elszámolás körébe esnek, a 231. §. 1—4. pontja irja körül. A 3. és 4. pont az államkötvények a háború előtt és alatt esedékessé vált kamatainak fizetésére vonatkozik, amelyeknek bővebb taglalását ehelyütt mellőzzük és kizárólag az első két pontban foglalt magánjogi követelések ismertetésére szorítkozunk. Ez utóbbiaknak körét a békeszerződés a következőképen irja körül: „1. A háború előtt esedékessé vált azon tartozások, amelyek az egyik államnak saját területén lakó állampolgárai és a másik államnak saját területén lakó állampolgárai között fennállanak. 2. A háború alatt esedékessé vált azon tartozások, amelyek az egyik államnak saját területén lakó állampolgárai és a másik államnak saját területén lakó állampolgárai között fennállanak, ha oly üzletekből vagy szerződésekből erednek, amelyeknek teljesítése a háborús állapot következtében egészben vagy részben függőben maradt." A clearingbe eső követelések eszerint részben tárgyilag, részben személyileg vannak körülirva. A tárgyi megszorítás csak a háború folyamán esedékes követeléseknél érvényesül, mig a háború előtt esedékessé vált követelések tekintet nélkül arra, hogy jogügyletből, deliktumból vagy ex lege keletkeztek, clearing alá tartoznak. A háború alatt esedékessé vált követelésekből csak azok esnek a clearingbe, amelyek üzletekből vagy szerződésből (des transactions ou des contracts) erednek és ezek is csak annyiban, amennyiben a teljesítés a háborús állapot következtében maradt függőben. A szerződés-tervezetnek kifejezése — hacsak franczia jogi sajátosság nem lappang mögötte — mindenesetre pongyola. .Üzletekből" követelések csak ugy támadhatnak, ha az üzletek szerződés formáját öltötték magukra és igy egyszerűen a szerződésekből eredő tartozásokat kell értenünk. A követelések e második kategóriájánál tehát az egyoldalú jogügyletekből (pl. végrendelet), valamint a deliktumokból eredő, úgyszintén a törvényből folyó tartozások a clearingből ki vannak zárva. E tételes rendelkezés mellett persze hiába keressük annak észszerű okát, hogy a háború előtt lejárt tartozásoknál miért esnek ezen követelések is a clearingszerü elszámolás körébe, amely különbség pedig—amint alább látni fogjuk — igen lényeges materiális következményekkel jár. Személyi tekintetben annak előfeltétele, hogy a követelés a nemzetközi clearingbe vonassék, az, hogy a kötelmi viszonyban egyrészt a megmaradó Magyarország területén lakó magyar állampolgár, másrészt az ententeállamnak oly honosa szerepeljen, aki saját államának területén lakik. A 231. §. f) pontja azonban jogol ad az entente-államoknak arra, hogy megállapodást létesítsenek az egymás államaiban lakó állampolgárok követeléseire nézve akként, hogy pl. az Anglia és Franciaország között létrejött megállapodás folytán az Angliában lakó franczia, illetve a Francziaországban lakó angol állampolgárnak követelései és tartozásai is bevonassanak a clearing utján történő elszámolásba. Az egész rendszernek leglényegesebb része, egyszersmind azonban reánk nézve a megoldásnak legfájóbb pontja azoknak az anyagi szabályoknak megállapítása, amelyek a teljesítendő fizetések valutájára, valamint az átszámítási kulcsra vonatkoznak. Ellenfeleinknek elvi kiindulási pontja e részben az volt, hogy a valutaleromlás a hitelezőre nézve háborús károsodásnak tekintendő. Már most amiként a győztes államok polgárai minden a vagyonúkban okozott háborús veszteségért kártalanitandók, akként elháritandók róluk azok a veszteségek is, amelyek az adós államában bekövetkezett valutasülyedés folytán állnának elő. A szabály ezért az, hogy minden fizetésnek, még az esetben is, ha eredetileg a kötelem koronavalutában keletkezett, mindenkor az érdekelt ententeállamnak valutájában kell történnie. A koronatartozásnak idegen valutára való átszámításánál pedig az az árfolyam irányadó, amely á két értékrendszer között a hábotu kitörését megelőzőleg fennállott. Konkrét esetre levezetve ez a szabályozás azt jelenti, hogy az a magyar adós, aki a háború előtt franczia hitelezőjének 1000 koronával tartozott, köteles lesz ez összegnek háború előtti egyénértékét, azaz kb. 1050 franczia frankot fizetni, amelynek mai beszerzése mintegy 15.000 koronába kerül, vagyis a magyar adósra nézve a tartozás 15-szörösére emelkedett. Megjegyzendő azonban, hogy ez a szabályozás viszonosan van megállapítva, azaz nemcsak az entente-hitelezö követelheti a koronatartozásoknak a saját valutájára való konverzióját, hanem az ententeállambeli adós