Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 1-2. szám - Külföldi pénzértékben kirótt tartozás teljesitése [1. r.]

Kereskedelmi Jog 1—2. sz. törvényhozó immanens tulajdonságának kell tekinteni; így tehát nem lehet a törvényhozónál hallgatólagos feltétellel akként operálni, mint a laikus feleknél. Igaz, hogy sokszor, különösen régi törvényeknél, sokféle magyarázati eszközhöz kénytelen a birói gyakorlat folyamodni, hogy az igazságos eredményt kihozza. De a jelen esetben nem indokolt a törvény világos értelme ellen ily erőszakos magyarázati eszközhöz nyúlni és ez által akaratlanul odahatni, hogy hazánk anyagi romlása fokozódjék. Az ellenkező álláspont másik főérve az elvi lefejtés, hogy a pénztartozás tárgyi mértéke külföldi pénz kirovása esetén a külföldi pénz és igy az ily pénztartozás jogi természetével ellenkezik az, hogy a tartozás a lejárattal más gerinczet váltson, hogy a mérték meghamisittassék és a kikötött pénzben, — ha annak árfolyama a lejárattól, a fizetésig emelkedett, — kevesebbet kapjon a hitelező.11) Erre nézve állanak azok, amiket föntebb a fogalmi jogászairól mondottunk. A törvény világos értelmével szemben nem lehet fogalmi levezetéssel operálni, mert más tételes törvénynek az intézmény más fogalma felel meg. Dr. Lőw Lóránt a fentieknél arra utal, hogy dispozitiv szabályról lévén szó, a felek intenczióját kell kutatni és a felek intencziója az, hogy a külföldi pénznemben az értéktartót keresik, az idegen pénznemet emelik a tartozás mértékévé és ezért nem lehetséges az, hogy lejáratkor ^z a mérték átforduljon a belföldi pénzre az akkori mérték szerint, illetve nem indokolt az, hogy a lejáratkori árfolyamra való átváltás által a hitelező, kinek később fizetnek, amikor a külföldi pénz árfolyama már emelkedett, akként a kikötött pénzben kevesebbet kapjon a kikötöttnél. Erre nézve rá kell mutatnunk arra, hogy épen a K. T. 326. §-ának intézkedése folytán nem lehet apodiktice azt állitani, hogy a tartozás tárgyi mértéke a szerződés szerint a külföldi pénznem bizonyos összege levén, ez a mérték nem fordulhat át lejáratkor belföldi pénzre. A felhívott törvény rendelkezései ugyanis maguk megkövetelik ez átváltozást. Nem lehet általánosságban azt sem megállapítani, hogy a külföldi pénzben a felek mindig az értéktartót keresik. Ha intenczióról van szó, akkor arra is »j Zsügöd-Grossejimied 45íí.. és 501. '- tekintettel kell lenni, hogy a felek intencziója általábau minden forgalmi ügyletnél az, hogy az a lejáratkor bonyolittassék le, mely intencziót a foigalmi jog, mint már emiitettük, teljes mértékben honorálja, általában az összes kereskedelmi ügyleteknél a lejáratkori és nem a későbbi piaczi árak irányadóul vétele által. Hogy mennyire áthatja a forgalmi jogot ez elv, az kiderül abból, hogy a modern jogok13) pl. az adásvételnél még meg is toldják ezt az elvet azzal, hogy a vevő, amennyiben pénzbeli kártérítés lehetséges, csakis ezt követelheti a lejáratkori piaczi árak alapján és teljesítést, áru átadást nem is követelhet. Hasonló szellemben döntött a budapesti áru- és értéktőzsde választott bírósága azokban az Ítéleteiben, amelyekben a teljesítés, az áruátadás iránti követelést az áru óriási áremelkedésére, mely az adósnak vagyoni romlását okozhatja, váló hivatkozással elutasította és csupán a mérsékelt kártérítést ítélte meg. Bizonyos fokig analóg ezzel a mi esetünk, amidőn az effectiv teljesítés, a külföldi pénz effectiv fizetése alól az adóst már eleve a törvény fölmenti és amikor a mai, a fizetéskori árfolyam alkalmazása az átszámításnál tényleg az adós teljes tönkretételére alkalmas. A felek intenczióival tehát a forgalmi igazság elve, a lejáratszerü lebonyolítás nagyon szépen megférhet.13) ' Nem válik az elv igazságtalanná és a kártérítési jog általános elveivel ellentétessé abban az esetben sem, ha a pénzadóst késedelem terheli. Igaz ugyan a Curia P. IV. 6227/918. és 302/919. számú Ítéleteivel szemben (mint azt a P. VII. 7448/1916. számú itélet is helyesen kifejti) az, hogy a Ptk. javaslatának 929. §-a értelmében, mely ma is élő jogelv, az adós, — tehát a pénzadós is — akinek hibájából1*) a késedelem beállott, a késedelmi kamaton felül is megtériteni tartozik minden a, késedelem által okozott kárt. Azonban ha az általános magánjog ez elvét idevonjuk a K. T. 326. § a körébe, ugy viszont ide kell vonnunk a kereskedelmi jognak azt az általános elvét is, hogy a kártérítés a lejáratkori piaczi ár (itt árfolyam) i-) Lásd erre nézve dr. Wittmann Ernő jogászegyleti értekezését. 13) Zsögödi kifejezéssel azt mondhatnám : „az átszámítás a lejárattal consummálódik." l4) Pontosabban: aki jicm bizonyítja, hogy a késedelem hibáján kívül állott be . . .