Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 1-2. szám - Külföldi pénzértékben kirótt tartozás teljesitése [1. r.]

10 Kereskedelmi Jog 1—2. sz. előtt, ahol s amidőn azt az obligáczió parancsolatjából véghezvinni kell. Ez pedig a kötelemszerü teljesítési hely és idő. Arról, hogy miben álljon a szolgáltatás, ha azt a kerékvágáson kivül (nem Budapesten, hanem Berlinben, nem 1874-ben, hanem 1918-ban) viszik véghez, a törvény nem rendel semmit. — Széthasitása pedig az összetartozandóknak nincs helyén. Például, hogy 10 esztendővel ezután is a lejáratkori (időközben eltörölt) országos pénznemben lehessen (kelljen) fizetni." Erre az okoskodásra a lerovó pénznem tekintetében nézetünk szerint szükség nincs, mert a törvény világos értelme az, hogy a lerovó pénznemnek általában — ami alól legfeljebb a hitelező késedelemnek Zsögöd-Grosschmid által (II. 457.) emiitett és az egyedre szoritkozást előidéző eset lehet kivétel — a fizetéskor kell országos, illetve folyamatban levő pénznemnek lenni. Ugyancsak nincs szükség erre a fikczióra annak a kérdésnek elbírálásánál sem, ha más helyen történik a fizetés, mint a szerződésben kikötött teljesítési helyen. Általános magánjogi szabály szerint ugyanis a hitelező a teljesítést másutt, mint a kikötött teljesítési helyen elfogadni nem tartozik. Ha azt mégis más helyen ajánlják föl, péidául Budapest helyett Bécsben és a hitelező ezt a teljesítést effogadja, akkor nyilván a felek eme factum concludens által megváltoztatták a teljesítési hely hollétére vonatkozó eredeti megállapodást, vagyis az uj megállapodás szerint most már Bécs tekintendő teljesítési helynek és egyszerűen erre a teljesítési helyre alkalmazandó a K. T. 326. §-ának szabálya. Már az átszámítási árfolyam tekintetében világos a törvény grammatikai és logikai értelme, hogy a „lejárat napjának" (K. T.) „a [váltóban kitett (V. T. 3. §., 4. pont)J fizetési napot megelőző napnak" (V. T.) árfolyama irányadó. Itt már annak, aki erre nézve is elfogadja a Zsögödi elvet, a fikczióra, a törvény világos értelmének átfestésére csakugyan szüksége van. IV. Álláspontunk. Nézetünk szerint a törvény (K. T. 326. §.) világos értelme az,' hogy az átszámítás mindig a lejárat napjának árfolyama szerint történik. Ez a szabály véletlenül kedvező a valutaromlás által annyira sújtott hazánkra, illetve a jogkereső magyar közönségre. Ennélfogva a magunk részéről nem látunk okot arra, hogy a törvény világos és határozott rendelkezésétől a magyar közgazdaság óriási kárára eltérjünk. Nem indíthat ily eltérésre az sem, hogy mint az az osztrák békeszerződésből látható, az antant-államok saját polgáraik érdekében más rendelkezések elfogadását fogják kierőszakolni, nevezetesen a már közismert 248. czikk e) szakasza szerint azt, hogy az antant honosok követeléseinek kifizetése mindig az illető antant-állam pénznemében történik és pedig a háború előtt érvényes átszámítási árfolyam szerint.8) Nem azért, mert egyrészt ez nem .akadálya annak, hogy más államokkal (Németország, Svédország, Dánia, Hollandia, Svájcz, stb., melyekkel szintén, még pedig igen nagy mértékben, adósi viszonyban állunk) szemben megmenthessük a veszett fejsze nyelét; másrészt maga az a körülmény, hogy a békeszerződés velünk szemben más árfolyamot köt ki, mint a fizetési idő árfolyamát, csak megerősítheti gerinczünket abban a tekintetben, hogy mi más irányban a magunk javára szintén a fizetés napjától eltérő árfolyamot statuáló törvényünkre hivatkozhassunk. Nem kell külön bizonyítgatnunk azt, hogy a valuta mai állása szerint ez a kéidés hazánk számára milliárdok megmentését, exisztencziák tízezreinek a végromlástól való megóvását jelentheti. De nemcsak nemzetgazdasági érdek, hanem egyenesen igazságossági követelmény is az, hogy azokat a magyar adósokat, akik külföldi kötelezettségeiket általában a háború és a forradalmak miatt nem teljesíthették, a jelenlegi árfolyam szerint őket fenyegető vagyoni végromlástól a törvény betartása által megmentsük. Hiszen ha a fenyegető anyagi romlás szempontja elég ok volt a birói gyakorlatnak 8) A távirati pénzátutalásnak a szerint az átlagos árfolyama szerint, amely az illető állam és AusztriaMagyarország közt való ellenségeskedések megnyílta előtti hónapban az Illető antant-államban fönnállóit. Ez a szabály azt jelenti, hogy amikor az antant-állambeli hitelezőnek a szerződés szerint kifejezetten 1000 koronát kellene kapnia, a fizetésnek nem koronákban, hanem az illető antant-állam pénzében, például font sterlingben kell történnie, de az antant-hitelező nem annyi fontot kap az 1000 K-ért, mint amennyit az a fizetés idején, például ma ér, vagyis kb. két fontot, hanem annyi fontot, amennyit az 1000 K 1914-ben ért, tehát 40 fontot.