Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 1-2. szám - Az 1919. év kereskedelmi joggyakorlata

1—2. sz. Kereskedelmi Jog A Kúriának ez az állásfoglalása a jogirodalomban is vitát provokált. A magam részéről a Kúriai álláspontját helyeslem, egyrészt, mert a törvény világos rendelkezése ellenére nincs elegendő alap a K. T. 326. §-ának idézett szabályába mást belemagyarázni, mint ami abban foglaltatik ; másrészt, mert az az esetlegesség, hogy most minden külföldi pénznem a magunk pénzével szemben a háború kezdete óta állandóan emelkedő árfolyammal bir, gazdasági okokból is arra használandó fel, hogy a törvény keretén belől a magyar adósnak jogi és ebből eredő gazdaségi helyzete megvédés • sék, annál is inkább, meri aránytalanul elenyésző külföldi követelésünk külföldi tartozásunkhoz viszonyítva. A német poig. törvénykönyv 244. § ára való hivatkozás, amely a lejárati nap helyett a fizetési napot állapi-ja az átszámítási árfolyam meghatározása végett, nem vehető tekintetbe, mert a német állam hitelező állam s igy indokolt, ha a bíróságok a fizetés napja alatt nem a lejáiati napot, hanem a tényleges fizetési napot értik, mert ezt a felfogást fedi a törvényes intézkedés szövege. Egyébiránt a háború előtt a német jogirodalom a fizetés napját a lejárati nappal azonosnak tekintette. f A K. T. 326. §-ában emiitett árfolyamjegyzés a háború alatt a külföldi pénznemek tekintetében a budapesti tőzsdén nem volt lehetséges ; adott esetben az alperes, akinek tartozása frankra szólt, átszámítási árfolyamul a budapesti tőzsdén u'.oljára jegyzett frank árfolyamot kívánta alkalmaztatni. A Kúria 1919. jan. 24. P. IV, 5184/1918. sz. a. helyeselte, hogy a íelebbezési biróság a frank koronában kifejezett egyenértéke gyanánt, hivatalos árjegyzés hiányában, a kormányhatóság által közérdekből felállított Devizaközpont által megállapított árfolyamot fogadta el átszámításul, annál is inkább, mert nincsen olyan jogszabály, amely a bíróságot elzárná attól, hogy hivatalos tőzsdei árjegyzés hiányában külföldi értékek külföldi pénznemben kifejezett egyenértékét egyéb adatok alapján is megállapíthassa. A vétel jogszabályainak alkalmazása alkalmat adott a közszükségleti czikk fogalmának meghatározására. Az 1916 : IX. t.-cz. tudvalevően az árdrágító visszaélések meggátlása és illetőleg megtorlása végett vétséggé minősítette a közszükségleti czikknek nyerészkedés czéljából való megszerzését, visszatartását és I megsemmisítését, ha az idézett törvényben elő' irt egyéb tényálladéki elemek is fenforognak : ellenben nem határozta meg azt, hogy mi tekintendő közszükségleti czikknek. Adott esetben az eladott takarmányt nem szállító alperes azzal védekezett, hogy felperes részéről az árdrágítás vétsége forog fenn ; ebből a tiltott ügyletből tehát felperes jogot nem származtathat. Az alsó bíróságok a takarmányt nem tekintették közszükségleti czikknek, ellenben a j Kúria 1919. nov. 4. P. IV. 801. sz. a. (K. J. 9 - 10.) kimondta, hogy közszükségleti czikk alatt nem csupán a feltétlenül nélkülözhetetlen első rendű élelmiczikk értendő, hanem mir.den olyan czikk, amely az élet-, gazdasági és üzemi szükségletek kielégítésére szolgál, ennélfogva a gazdasági üzem fentartásánál fontos szerepet játszó luczernatakarmány is a hivatkozott törvényben emiitett közszükségleti czikknek minősül. Ez a döntés magában is helyes; de nem tévesztendő szem elől, hogy az 1916 : IX t.-cz. alapjául szolgáló törvényjavaslat életszükségleti vagy más elsőrendű közszükségleti czikkekről szólt s ahelyett a közszükségleti czikk fogalmát a képviselőház igazságügyi bizottsága csak azért alkalmazta, mert az tágabb fogalom, mint az, amelynek helyébe tétetett. így tehát a Kúria meghatározása megfelel a törvény alkotásánál szem előtt tartott fogalomnak is. A Kúria állandó joggyakorlatának ellenére évről évre vitássá tétetik az „ab . . . állomás X." vagy „ab Budapest" és ,ab Fabrik" vagy „ab Láger" kifejezéseknek a teljesítési hely szempontjábót való értelme. Az állandó bírói joggyakorlat az első két kifejezésben csak azt látja megállapítva, hogy az eladó csupán a kikötött helyig viseli a fuvarköltséget, innen azonban az a vevőt terheli; de a két első kifejezés alkalmazásával a teljesítési hely nincs szerződésileg kikötve. így döntött a Kúria 1919. jan. 19. P. VIII. 3411/1918. sz. a. is. Ellenben a két utóbbi Kitétel a teljesítési hely közelebbi meghatározása és ehhez képest a Kúria 1919. decz. 5. P. IV. 1000. sz. a. az „ab unserem Láger* kikötésnek azt az értelmet tulajdonította, hogy a vevő az eladó rakiárában tartozik a megvett árut átvenni. A kereskedelmi törvény 352. és 353. §-ai értelmében a szerződéshez hü fél a másik félnek késedelme esetében az ügylettől elállhat, mintha az meg sem köttetett volna. Természe-