Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 1-2. szám - Az 1919. év kereskedelmi joggyakorlata

tesen az elálló iél a másiktól kártérítést nem követelhet, mert az elállás folytán köztük a jogviszony olykép szűnt meg, mintha az nem is jött volna létre. Amit az egyik vagy másik abból az ügyletből eredőleg kapott, azt persze vissza kell adni. A Kúria 1919. január 28. P. VIII. 1085/1918. sz. a. (K, J. 7—8.) kimondta, hogy a kereskedelmi törvénynek a vételi ügyletre vonatkozó szabályai kogens természetűek nem lévén, azoknak alkalmazását a felek megállapodása módosíthatja vagy ki is zárhatja s igy a felek megállapodhattak abban, hogy a felperes az alperesek szerződésszegése esetében kárát követelheti abban az esetben is, ha felperes az ügylettől el is állana. A fedezeti vétel kötelező volta tekintetében ellentét látszik fenforogni a Kúria egyes tanácsai közt. A P. IV. 4620/1918. sz. ítélete szerint nincsen olyan jogszabály, mely a vevőt a késedelmes eladóval szemben fedezeti vétel eszközlésére kötelezné; ellenben 1919. jan. 29. P. VII. 3832/1918. sz. a. kelt határozatban az foglaltatik, hogy a vevő a késedelmes eladóval szemben csupán abban az esetben tekinthető fedezeti vételre kötelezettnek, ha ezáltal az eladót terhelő kárt csökkentheti, Ámde ez az ellentét valóban csak látszólagos. Az első esetben a vevő teljesítést követelt az eladótól, aki egyebek közt azzal is védekezett, hogy a vevő az eladó károsodását, mely a megdrágult áru teljesítésével beáll, fedezeti vétellel elháríthatta volna. Ámde a vevő a késedelmes eladótól teljesítést követelni jogosítva .van és ezzel a joggal szemben az eladó nem vetheti ellen a reá jogtalan eljárásából esetleg háruló kárát. Viszont a második esetben a vevő tőzsdei vagy piaczi árral nem biró árunak nem szolgáltatása, miatt kártérítést követel. Az áru minőségénél fogva itt ki van zárva annak az abstrakt kárnak igénylése, amelyet a K. T. 356. §. 2. pontja abban a különbözetben állapit meg, mely a teljesítés helyén és idejekor a szerződési és a piaczi, illetőleg tőzsdei ár közt mutatkozik ; a kártérítés valóságban felmerült kárra és elmaradt haszonra irányul. Ez a kártérítés gyakran aránytalan nagy lehet, szemben az elmaradt teljesítés értékével; ilyen esetben tehát a forgalmi életben megkívántató jóhiszeműséggel és tisztességgel ellenkeznék, hogy a vevő, aki egyszerű módon, kevés költséggel eszközölhető fedezeti vétellel csökkentj hette volna a maga károsodását és ezzel az ; eladó kártérítési kötelezettségét, a fedezeti véj tel elmulasztása ellenére is túlságos mértékben terhelje meg a különben késedelmes eladót. Az elmondottakból azt a következtetést vonjuk le, hogy ha a vevő teljesítést vagy a K. T. 356. §. 2. pontjában meghatározott különbözetet követeli, nincs fedezeti vételre kötelezve. Ellenben ha ennél a különbözetnél nagyobb kárt követel, a kártérítés mértékére esetleg befolyással lehet, hogy nem kötött fedezeti vételt és ezzel nem törekedett az eladó kártérítési kötelezettségét csökkenteni. A vasúti üzletszabátyzat 30. § ához kapcsolt díjszabás V. 1. pontjában említett drágaságok fogalmát a Kúria 1919. jan. 22. P. IV. 5057/1918. sz. határozatában olykép határozta meg, hogy az idézett pontban emiitett egyéb drágaságok alatt olyan tárgyak értendők, amelyek térfogatukhoz és súlyukhoz képest anyaguknál vagy kidolgozásuknál fogva nagy értékűek. Ehhez a meghatározáshoz pedig ugy jutott el a Kúria, hogy nem a drágaság általános fogalmára volt tekintettel, hanem arra, hogy az V. 1. pont a felsorolt drágakövek stb. után az egyéb drágaságokat is emliti és ez után még felsorolja a művészeti tárgyakat s kiemeli közülük a festményeket, érczöntvényü tárgyakat és régiségeket. Ezek a tárgyak pedig szintén azokkal.a jellegzetes tulajdonokkal birnak, amelyeket a Kúria az egyéb drágaságok fogalmi alkatelemei gyanánt felsorolt. Adott esetben az ezüst dohányszelencze is a drágaság fogalma alá soroztatott (Kúria 1919. nov. 20. P. IV. 6515/1918. K. J. 9-10.) A vasút az üzletszabályzat 74. $-a értelmében a feladót értesíteni tartozik, ha az előirt vagy választott útirányon való szállítás akadályokba ütközik és segélyutirány igénybe nem vehető. A nyitott kocsin volt áru az állomáson 15 napig vesztegelt és segélyutirány igénybevehető nem volt; a vasút az értesítést elmulasztotta és az áru a 15-ik napon elégett. A Kúria 1919. jan. 16. P. IV. 4997/1118. sz. a. (K. J. 5—6,) kimondta, hogy a vasutat az értesítés elmaradása miatt nem mentesiti az, hogy a feladó az áruról nem rendelkezhetett, mert az értesítés czélja az, hogy a feladónak lehetővé tegye a veszteglésből előállható károsodást elhárítani. Mivel pedig a vasút mulasztást követett el, az elégett áru értékét megtéríteni tartozik s nem hivatkozhatik a V. Ü.