Kereskedelmi jog, 1919 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 1-2. szám - A háború megszűnésének hatása az ügyletek teljesítésére

1—2. sz. Kereskedelmi Jog tálat azt mutatta, hogy túlnyomó nagy részben olyan gazdasági alanyok szerezlek nagy vagyont, akikre nézve az áruk összevásárlása azért nem járt túlságos nagy rizikóval, mert kevés veszteni valójuk volt. Aligha téves azon másik feltevés is, hogy ugyanezen gazdasági alanyok a kedvező üzletkötések eredményei folytán megerősödve a forgalom jelentékeny részét kezükben tartják. Épen ezért nem lesz talán lehetetlen, ha a biró az ítélkezésnél ezt a szempontot is figyelemre méltatva megkísérli a háború által előidézett uj vagyoni differenciálódások elsimítását. A háború befejezésének az ügyletek teljesítésére gyakorolt joghatásának helyes elbírálása különös nehézséggel jár azon ügyletek körében, amelyek a hadsereg szükségleteinek ellátására irányultak. A hadseregnek élelemmel és ruházattal való ellátására irányuló ügyletek rendkívüli nagyszámú gazdasági alany helyzetét tették kritikussá. Ez természetszerűleg visszahat nemcsak a kincstári szállítókra, hanem ezeknek alszállitóira is. A hadügyminisztériumnak mult hó végén kiadott rendelete, amely aképen intézkedik, hogy a kincstári szállítók kötelesek különbeni jogvesztés terhével záros határidő alatt bejelenteni a még le nem bonyolított ügyleteket, arra a következtetésre enged, hogy valamely egységes szabályozás készül. Ez azonban korántsem lesz elegendő azon nehézségek megszüntetésére, amelyek e kérdésekből adódnak. Különösen az élelmiszer és takarmány áruk szállítására vonatkozó ügyleteknél áll ez, ahol csak a gyors lebonyolítás mentheti meg a feleket a rendkívüli károsodástól. Mentheti-e magát a kincstárral szerződő eladó azzal szemben akitől az árüt vette, hogy ő szabadul átvételi és fizetési kötelezettsége alól, mert magasabb erőhatalom akadályozza az ügylet lebonyolításában. Igazságos-e, hogy a termelők, vagy a közvetítő kereskedő, aki az árut eladta, viselje az egész károsodást. Ez sok esetben annál súlyosabb lesz, mert ugyancsak hatósági rendelkezések . bizonyos áruk kényszer eladását egyenesen megtiltották. Ha elvi válasz lehetséges, ez csak nemleges lehetne. Az ítélkezésnek itt is fokozott mértékben kell a gazdasági kármegosztás elvét alkalmazni. Nemcsak azt kell kutatni, hogy a kincstári szállító kárpótlás czimén mit fog kapni, hanem figyelemmel kell lenni a felek összes körülményeire.* Kímélni kell a gyengébb gazdasági existencziákat s amennyire az ítélkezés technikája megengedi, ki kell kutatni minden olyan momentumot, amely rávilágít a felek gazdasági helyzetére. Rendkívül nagy nehézségeket fog okozni a közlekedési vállalatok felelősségének megállapítása az elveszett, megrongált, kifosztott küldeményekért. Itt különösen az a veszély fenyegeti a nagy közönséget, hogy a bíróságok előre elkészült elvek alapján egyforma elbírálásában fogják részesíteni az eléjük kerülő eseteket. A közlekedési vállalatok saját hivatalainak és közegeinek, mint bizonyító eszközöknek adatai igen óvatosan lesznek kezelendők. Rendkívül nagy számú olyan esetről hallunk máris, amelyekben az áru elvesztése, kifosztása, stb. nem következett volna be, ha a továbbítás vagy a rendeltetési helyre való juttatásnak egyik'vagy másik mozzanatában már előzőleg nem állott volna be késedelem, vagy mulasztás. Ilyen esetekben a közlekedési vállalat apriori nem mentesítheti magát azzal, hogy a közrend és az állam karhatalmi erejének megszűnéséből előálló következményekért felelősség nem terhelheti-őt. Sőt olyan esetekben, ahol ezek a momentumok nem is forognak fenn. szorgosan kutat a biró, nem lett volna-e lehetséges valami czélszerü intézkedéssel megakadályozni a bekövetkezett károsodást. Ilyen esetekben nem lehet elzárkózni attól a meggondolástól, hogy a vállalati közegek fokozott elővigyázatossággal kötelesek óvni a felek érdekeit. Csakis olyan esetekben, amelyekben teljesen bizonyitva van az a tényállás, hogy a károsodás a jogrend megszűnése és az ezt biztosító karhatalmi erők felbomlása következtében állott elő, lehet mentesíteni a fuvarozási vállalatot, mert ilyen esetekben tényleg elháritatlan magasabb erőhatalom esete forog fenn. Más kérdés az állam felelőssége. Az államot polgáraival szemben a közrend fentartása, mint elsőrendű kötelesség terheli. Az állam köteles gondoskodni arról, hogy a közrendet biztosító szervek hibátlanul funkczionáljanak. Ha akár a forradalom, akár a jogrend felbomlásának egyéb oka folytán az állam ezt a kötelességét nem teljesítheti, polgárainak felelősséggel tartozik az ebből eredő károkért. Exkulpácziónak itt nem lehet helye. Ettől az elvtől eltérnünk már csak azért sem szabad, mert az egyes polgárokat ért károk nagyon sok eset-