Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 1-2. szám - Alapszabály és osztalék

Kereskedelmi Jog Ezt a feladatot a részvényesi érdek és a társasági érdek helyes összeegyeztetésével csak az alapszabály oldhatja meg és ezért utal a 163. §. az alapszabályra, mint az osztalékjog közvetlen forrására. A 163. §. 2-ik bekezdése a 157. §. 14-ik pontjára támaszkodik, amely a nyereségfelosztás módozatainak megállapítását az alapszabály tárgyává teszi. A 157. §. alapvető jelentőségű a részvénytársaság alapszabálya szempontjából. A 157. §. képezi minden alapszabály egységes és megváltozhatatlan struktúráját, azt a vázat, amelyet az egyes részvénytársaságok különböző céljaikhoz képest a részletek tekintetében különböző tartalommal tölthetnek ki. A 157. §. taxativ felsorolását tartalmazza annak, amit az alapszabálynak feltétlenül „minden esetre" meg kell állapítania. A 157. §. 14-ik pontja azt rendeli, hogy az alapszabálynak „minden esetre" meg kell állapítania a nyereség kiszámításának és felosztásának módozatait. Bennünket itt csak ez utóbbi érdekel. Tehát az alapszabálynak minden esetben meg kell mondania, hogy a nyereség hogyan és miképpen osztandó fel. A törvény parancsának számos alapszabály a gyakorlatban ugy felel meg, hogy a nyereség felosztásáról akként rendelkezik, hogy a nyereség bizonyos százaléka fordítandó tartalékolásra, tantiémekre, stb., a többit (természetesen a túlnyomó részt) pedig „a közgyűlés szabad rendelkezésére bocsátja",avagy kimondja, hogy a részvényesek között osztandó fel, „ha a közgyűlés másként nem határoz". Kérdés, megfelel-e az alapszabály, mely így rendelkezik, a 157. §. 14-ik pontjának? Kiindulunk abból, hogy a törvény az alapszabályt a nyereség miként való felosztása tekintetében semmi irányban meg nem köti, hogy az alapszabály korlátlanul állapithatja meg a nyereség felosztásának módozatait. Azt mondhatnók, ex lege nincs akadálya annak sem, hogy az alapszabály kimondja, hogy a nyereség a részvényesek között egyáltalán nem osztandó fel, hanem egyéb megjelölt társasági czélra fordítandó. Gyakorlativá válik ez a lehetőség az ideális tárgyú részvénytársaságnál, pl. egy szegény gyermekek üdülő telepét fenntartó részvénytársaságnál. Kérdéses, vájjon kereskedelmi ügyletekkel foglalkozó, tehát nyerészkedő czélu részvénytársaság kifejezett törvényi akadály hiánya daczára is elvonhatja-e 1—2. a nyereséget elvileg a maga egészében a részvényesek elől. E helyütt csak annyit konstatálunk, hogy magában a törvényben nincs akadálya ennek: az alapszabály az évi nyereség felosztásának miként való megállapításában semmiféle legális korlátnak alávetve nincs. Ám nem tévesztendő szem elől, hogy ez a korlátlanság csak a 157. §. 14-ik pontjában nyújtott felhatalmazás tartalmára vonatkozik, de nem egyúttal annak tárgyára. A törvény ugyan felhatalmazza az alapszabályt, hogy a nyereség felosztásának mikéntjét tetszése szerint rendezze, de egyúttal cogenter előírja, hogy rendeznie „minden esetben" kell. Az alapszabály a nyereség felosztásának módozatait megállapíthatja bárhogy, de feltétlenül meg kell állapítania. A 157. §. 14-ik pontjának a 163. §-sal egybevetett értelme nem teszi kétségessé, hogy az alapszabálynak positiv intézkedéssel kell megállapítania a nyereségfelosztás módozatát, kell ennek keretében meghatároznia, hogy a részvényesek a tiszta haszonhoz mily részben tarthatnak igényt. Ha már most ezen szempontból vizsgáljuk a szóban forgó alapszabályrendelkezést, akkor meg kell állapitanunk, hogy az a törvény parancsának nem felel meg. Az ilyen alapszabály a nyereség, vagy annak túlnyomó részének miként való felosztásáról maga nem intézkedik, hanem ezt a jogot a közgyűlés kezébe teszi le. A felhatalmazást, amelyet a törvénytől nyert, egyszerűen áthárítja a közgyűlésre. Ám a törvény nyújtotta felhatalmazás, mint emiitettük, nemcsak jog, hanem kötelesség is, cogens parancs, amelynek magának az alapszabálynak kell eleget tennie és amelyet valamely társasági szerv hatáskörébe való egyszerű átutalással magától el nem háríthat. Már pedig a tárgyalt alapszabályrendelkezés lényegileg nem jelent egyebet, minthogy a nyereségfelosztás mikéntjét nem a részvénytársaság működésének alapját képező objektív jogforrás, hanem a mindenkori közgyűlési többség önkénye és tetszése állapítja meg. Ennek a helyzetnek gyakorlati jelentőségével és lehető következményeivel későbbi helyen foglalkozunk. Egyelőre folytatjuk annak vizsgálatát, hogy az ilyen alapszabályrendelkezés mennyiben van ellentétben a törvénynyel. Ebből a szempontból nem hagyható figyelmen kívül az a meggondolás, hogy ha a 157. §. 14-ik pontja