Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 1-2. szám - Az uj polgári perrendtartás és a kereskedelem

hogy egyes kereskedők a bíráskodásban is részt vegyenek. A kereskedelmi ülnökök intézményének megszüntetése ennélfogva nem lehet a kereskedelem sérelme. Fontosabbak ennél azok a sérelmek, melyeket a kereskedelem a Pp. illetékességi szabályai ellen felhoz. Ilyen rendelkezések főkép azok, melyek a teljesítés helyének illetékességét és a könyvkivonati illetékességet korlátozzák. Amikor uj polgári perrendtartásunk a teljesítés helyének illetékességét a mai jogtól eltérően okirattól tette függővé, általános igazságügyi érdekeket tartott szem előtt A kereskedőnek sem lehet érdeke az, hogy őt a felperes okirattal nem bizonyított egyszerű állítására az ország bármelyik bírósága elé idézhessék. A kereskedő érdike tehát itt azonos az általános érdekkel. A kereskedelem nem is annyira a teljesítés helyének illetékességére vonatkozó e korlátozás ellen, hanem főkép a könyvkivonati illetékesség korlátozása ellen foglalt állást. Kétségtelen, hogy a Pp. azt a kedvezményt, melyet az 1868. évi Törvénykezési rendtartásunk a kereskedelemnek megadott, itt bizonyos tekintetben a kereskedelem rovására korlátozza. Azonban figyelembe kell venni, hogy az 1868. évi törvénykezési rendtartás nagyon is messze ment, amikor a kereskedőnek megadta azt a jogot, hogy könyvkivonata alapján bárkit az ő, mint felperes bírósága elé idézhessen. Semmiféle külföldi törvény ily messzemenő kedvezményt nem tartalmaz. Az oszták Faktúra-illetékesség, amelyet ebben a tekintetben szintén messzemenőnek tartanak, csakis olyanok ellen alkalmazható, akik kereskedelmi ipart (Handelsgewerbe) folytatnak, tehát kereskedők ellen. Amikor nálunk az 1868. évi törvény a kereskedőnek a könyvkivonati illetékességet ily tág terjedelemben megadta, kereskedelmünk gyönge volt és törvényhozásunk igyekezett, hogy azt még más jogos szempontok háttérbe szorításával is erősítse. A könyvkivonati illetékességnek ez a tág alkalmazása azonban már kezdettől fogva panaszok forrása volt. Egyesek visszaéltek vele és különösen Ausztriában találkoztak olyanok, akik a magyar jognak ezt a rendelkezését alaptalan követelések érvényesítésére felhasználták. Az uj perrendtartás tehát nem térhetett ki az alól, hogy ezt az illetékességet korlátozza. Ha az uj polgári perrendtartás kereskedelemellenes irányú volna, talán egészen eltörölte volna ezt az illetékességet. Ezt azonban nem tette, hanem csakis szűkebb mederbe szorította a könyvkivonati illetékességet azáltal, hogy azt csak kereskedő ellen ismeri el. Minthogy a kereskedő fogalma nálunk tág és az iparosok nagy számát is magában foglalja, a könyvkivonati illetékesség e korlátozás mellett is kielégíti a kereskedelem jogos érdekeit. Az uj polgári perrendtartás azonban a bejegyzett kereskedőnek nem kereskedők ellen is ad kivételes illetékességet olyképen, hogy a kereskedő saját telepe helyének bírósága előtt perelheti vételár-követelését, ha az áru megrendelését és tényleges átvételét okirattal igazolja. A tisztességes kereskedő ezzel elegendő támaszt nyer, azonban a visszaélések lehetősége is meg van szüntetve. Az illetékességnek ezt a szabályozását Ausztriában annyira a kereskedelem érdekében levőnek tekintik, hogy az osztrák kereskedők maguk kértek hasonló szabályozást. Az 1914. évi június hó 1-én kibocsátott császári rendelettel Ausztriában azonban ezt az illetékességet csak kereskedőkkel szemben ismerték el érvényesnek, olykép, a mint azt az Ausztriával kötött végrehajtási jogsegély-szerződés teszi. Az osztrák kormány teg hát, mely itt kereskedők érdekében járt el, nem ment el addig, ameddig az uj magyar polgári perrendtartás megy el. Korlátozásokat tartalmaz az illetékesség szempontjából az uj polgári perrendtartás a részletügyletekre vonatkozólag is, amikor a teljesítés helyének illetékességét, a kereskedők árukövetelésének illetékességét és 500 koronát meg nem haladó részletügyletekre nézve az alávetésen alapuló illetékességet részletügyletből eredő követelésre nézve nem engedi érvényesíteni. Kétségtelen, hogy ebben a rendelkezésben a részletkereskedelemre a mai joggal szemben korlátozás van, e korlátozás szükségességét azonban általánosságban elismerik. Ha az árurészletügyletet már eddig törvényben szabályoztuk volna, mint az ismételten tervbe volt véve, ez a korlátozás már ott megtörtént volna. Maguk a kereskedelmi körök, nem utolsó helyen a Budapesti Keresk. és Iparkamara voltak azok, melyek törvényhozási intézkedéseket kértek a részletügylet terén felmerült visszaélések ellen. A polgári perrendtartást életbeléptető törvény (1912 : LIV. t. cz. 62. §.) itt is eleget tesz az élet követelményeinek és a méltányosságnak, mikor az eddig létrejött illeté-