Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 7-8. szám - A csődön kivül való megtámadásról szóló törvénytervezethez

7—f Kereskedelmi Jog 95 a Code civil 2093. § a,) indulunk ki a támadó jog konstruálásánál, semmikép sem vezethetjük le abból azon jogtételt, hogy az adós vagyona és annak megszerzője még az olyan követelésért is szavatoljon, melynek még magjai sem voltak elhintve akkor, midőn a kérdéses jogcselekmény történt. E singularis rendelkezésnek magyarázata tehát csakis igazságügypolitikai momentumokban („Forderungen der Rechtspolitik" — „in rechtsopportunistischen Motiven") található. A törvényhozó a hitelezők károsítására irányuló jogcselekmények hathatósabb megelőzése, illetőleg az adóssal összejátszani kész felek elijesztése végett ez utóbbiak szavatosságát a rendes kártérítési kötelezettség határain tul kívánja fokozni. Ebből a szempontból nézve a dolgot, a kiterjesztés ellen, — bár jogászilag indokolni nem birjuk — kifogást emelni nem lehetne, a „íraudis particeps" nem érdemel kíméletet, ha nem kellene at'.ól tartanunk, hogy a támadó jognak ezen kiterjesztése, bár egyes sporadikus esetekben talán jótékonyan hat, álta ánosságban mégis veszélyeztetné a jogbiztonságot amelyet pedig a tervezet is megóvni kiván azzal, hogy a fraus, daczára a támadásnak, a rendes élévülésnél rövidebb időbeli határt szab. A vállalatoknak fokozódó konczentracziójával u. i. már nemcsak a társulatoknál, hanem egyes vállalkozóknál is az ügyletek legnagyobb részét nem a főnök, hanem valamely alkalmazottja (utazója, bevásárlója) vagy ügynöke köti meg ; ezek a segédszemélyek saját érdekük (előmenetel, jutalék stb.) által indíttatva, a dolog természete szerint mennél több ügyletet, mennél előnyösebb feltételek mellett kötni igyekeznek és azért gyakran nem hajlandók látni olyan körülményeket, amelyek őket egy előnyösnek ígérkező ügylet megkötésében gátolnák, még kevésbé hajlandók ilyen körülményeket a „copfos"-nak tekintett főnökkel közölni. A főnök, aki saját jóhiszeműsége daczára, a képviseletében eljárt közeg rosszhiszeműségéért is, a dolog természete szerint helyt állani kénytelen, harmadik személy támadásával szemben a közege által nyújtandó védelmi eszközre (bizonyítékokra stb.), esetleg közegének felelősségére van utalva ; ha e közeg időközben meghal, szolgálatát elhagyja stb., gyakorlatilag véve a dolgot, a támadóval szemben, amennyiben a merő I tagadás esetleg nem segit, rendszerint védtelen marad. Hogyan védekezzék a gyáros, akit azzal támadnak meg, hogy időközben elhalt bevásárlója nem is kilencz, hanem 1 — 2 évvel ezelőtt valamely termelőtől gyanús körülmények között vásárolt volt gyapjút ? Azt lehetne ugyan mondani, hogy ilyen késői támadás lehetősége fenforog akkor is, ha az actio Pauliana nem terjesztetik ki a későbbi hitelezők javára, mert hiszen azon hitelezők is, akiknek követelése a kérdéses jogcselekmény idejében már fennállott, szintén kerülhetnek olyan helyzetbe, amelyben a támadójoggal csak évek múlva élhetnek. Ez tény. De ez mégis ritka, kivételes eset lesz; mert az esetek túlnyomó nagy többségében a követelések egészben vagy legalább részben ) aránylag rövid időn belül nyílik alkalom a megtámadás alapjául vett tényállás tisztázására. j Azonfelül mégis olyan hitelező támad, aki a I fraudulozus ügylet által tényleg kárt szenvedett ; bármennyire méltánytalan tehát a megS támadottra nézve in concreto az évek múlva ! történt támadás, legalább nem igazságtalan. | A tervezetnek azon rendelkezése tehát, melylyel a német mintát e részben is követve, a támadó jogot a későbbi hitelezőnek is megadja, alkalmas arra, hogy több kárt okozzon 1 a jogbiztonság tényleges veszélyeztetésével, mint amennyi hasznot remélhetünk a rosszhiszemű felekre gyakorlandó nagyon problematikus elijesztő hatástól. Különösen súlyosbítaná e rendelkezés a már létező vállalat megszerzőjének amúgy sem irigylésre méltó helyzetét, Bárminő gondossággal jár el az „üzlet" megszerzése körül, mindig ki van téve azon veszélynek, hogy az átruházónak valamely elhallgatott és az üzleti könyvekből ki nem puhatolható hitelezője megtámadja őt azon a czimen, hogy a kötelezettség létezését „a rendes kereskedő gondosságával megtudhatta" ; a tervezet szerint azonban most már azon további veszélynek lenne kitéve, hogy évek múlva újból megtámadják az átruházáskor még nem is létezett kötelezettségek alapján azon a czimen, hogy az üzlet átruházása „a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal történt és hogy ö ezt tudta (vagy pláne a tervezet szerint — ezt „tudnia kellett".) Igaz, hogy ezen tudomást bizonyítani kell; azonban az üzletátruházás már ab ovo gyanús müvelet színével bír és igy a „szabad