Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 7-8. szám - A csődön kivül való megtámadásról szóló törvénytervezethez

96 . Keresked mérlegelés" és az „okszerű következtetésire* való tekintettel az üzletet megszerzőnek, mint suspecta persona-nak helyzete ipso facto kedvezőtlen. A valóban jóhiszemű, a perlekedést és gyanúsítást messze elkerülni óhajtó felek tehát valamely fennálló vállalat megszerzésére ezentúl még kevésbé lennének kaphatók és — joggal. A tervezet 5. §-a azonban még túlmegy a német és osztrák mintán; mert mig ezek szerint (3. §. 1. illetve 2. §. 1.) a támadásnak egyik előfeltétele, hogy a megtámadott tudta, hogy a megtámadott jogcselekmény ,a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal létesült", addig a tervezet szerint a jogcselekmény megtámadható, ha „a másik fél tudta vagy tudnia kellett", hogy a jogcselekmény a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal történt. Ez a „tudnia kellett" vagy azt jelenti, hogy a támadónak nem kell közvetlenül a tudomást bizonyítania, elegendő, ha olyan körülményeket állit, esetleg bizonyít, amelyekből a tudomásra következtetni lehet, vagy azt, hogy nem is szükséges, hogy a megtámadott az adós károsító szándékáról tényleg tudomással bírt legyen, hanem megtámadható még akkor is, ha a károsító szándékról tényleg nem tudott ugyan, de a körülmények olyanok voltak, hogy kellő körültekintés, óvatosság, vagy ha tetszik, gondosság mellett ezen károsító szándékot észre vehette volna. Az első esetben a „tudnia kellett" felesleges s csak zavarólag hat; mert azt, hogy valamely tény valóságát más tényekből következtetés utján is lehet bizonyítani, már a Pp. 273. §-a is kimondja, sőt e nélkül is már a Pp. 270. §-ából magából is ugyanez következik. Nem is valószínű, hogy a tervezet e kifejezést ilyen értelemben használta, hanem az osztrák törvény 2. §. 2. pontjából következtetve, (a német törvény ilyen határozatlan jellegű kifejezést gondosan kerül) a „tudnia kellett" alatt bizonyára a másik alternatívát értette. Ily értelemben pedig a mai lázas forgalomban kész veszedelmet jelentene. Hiszen üzletátruházásnál még elvárható, hogy a vevő gondosan tudakozódjék, nyomozzon stb., vájjon az átruházónak vannak-e és minő tartozásai; de a mindennapi gyorsütemű, kereskedelmi forgalom számtalan ügyleteiben még sem lehet el mi Jog 7-8. sz. követelni a vevőtől, hogy az eladó személyes körülményei után behatóan tudakozódjék vagy hogy azokat — ha ismeri — gondosan latolgassa, hogy mérlegelje, vájjon nem lehet-e „a fenforgó körülményekből" arra következtetni, hogy az eladó hitelezőit károsítani szándékozik. E mérlegelés különben mindig problematikus értékű és az egyéni értékelésnek tág teret nyit; ha az eladósodott földbirtokos termését eladja, a vevő, — aki érzi, hogy versenytársa már az ajtó előtt vár, — alig teheti nyomozás tárgyává, vájjon az eladó nem akarja-e a termést hitelezői elől elvonni; de azért, ha ezen elvonás tényleg megtörtént, könnyen akadhat bíró, akinek meggyőződése szerint a vevőnek „tudnia kellett", hogy a földbirtokos azért sietett oly nagyon az eladással, mert hitelezőit károsítani akarta. A becsületes forgalom megköveteli, hogy a rosszhiszemű fél bűnhődjék, illetőleg szavatoljon, de a gondatlanság még nem rosszhiszeműség és nem sújtható a rosszhiszeműségre szabott büntetéssel; ne követeljünk gondosságot ott, ahol ez a gondosság a jogviszony természeténél fogva a felet különben nem terhelné, mert ezt megsinylené a forgalom szükséges gyorsasága és könynyedsége. A tervezet 6. §-a csődtörvényünk 28. §-át vette át, majdnem szószerint, csak szigorítva azt a „tudnia kellett" ominózus kifejezésekkel. Bizonyára kívánatos, hogy az uj törvény lehetőleg kövesse a már régen hatályban levő törvénynek hasontárgyu rendelkezéseit; de ezen törvénytechnikai szabály csak azon esetben alkalmazható, ha és amennyiben a régi rendelkezés alapjában véve helyes. Ezt azonban csődtörvényünk 28. §-áról a legjobb akarattal sem lehet állítani. Ami ugyanis e szakasz második bekezdését illeti, a rossz fordítástól eltekintve (a „vollund halbbürtigen Geschwister"-t „fél vagy egész testvéreivel" fordítja „testvéreivel vagy féltestvéreivel" helyett), ezen bekezdés a dolog természete szerint az 5. §-ba tartozik, mert itten is a tényállás lényege, hogy az adósnak a szándéka a hitelezők megkárosítására irányult s hogy a megtámadottnak erről tudomása volt; az eltérés abban nyilvánul, hogy a megtámadott a família suspecta-hoz tartozván, két éven (a német eredetiben, egy éven) belől a bizonyítás a tudomás hiánya tekintetében őt terheli, ezzel szemben a tényálláshoz a kárositási