Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 7-8. szám - A csődön kivül való megtámadásról szóló törvénytervezethez

Ke r e s k törvény drasztikus rendelkezései erős védelmet nyújtanak a hitelezőnek az üzletnek átruházása vagy társasági üzletté való átalakulása esetén. Sajnos, már e védelem is a jogbiztonság rovására megy, amennyiben gátolja vagy legalább is nagyon nehezíti a létező vállalatok legitim átruházását is, amely átruházásra pedig gyakran szükség van, részint a vállalkozó személyes körülményeiben bekövetkezett változások (halálozás stb) miatt, részint pedig oly czélból, hogy a különben életrevaló vállalat gyengéknek bizonyult kezekből erősebb kezekbe jusson. Saját gyakorlatomból tudom, hogy hányszor hiúsult meg ilyen átruházás és kénytelen volt a vállalat nagy veszteséggel felszámolni azért, mert az „erősebb kezek" féltek azon esetleg jelentkező kötelezettségektől, a melyeket nem ismertek ugyan, amelyekről azonban senki sem biztosíthatta őket, nem fogja-e a bíróság ezen kötelezettségeket olyanoknak minősíteni, amelyeket az üzletet átvevő „a rendes kereskedő gondosságával megtudhatott." A törvényhozás ezen alkotásán kivül bíróságaink joggyakorlata, mondhatni czéltudatosan, fejlesztette az igényperek keretében az actio Pauliana-nak megfelelő azon jogszabályt, melynek értelmében „a hitelező az általa le foglalt tárgyakra érvényesített igény ellenében jogosítva van az olyan vagyonátruházási ügyletnek hatályosságát kifogás utján megtámadni, amelyeknél a czél, az ő kielégítésére szolgáló fedezeti alapnak elvonása volt" (C. 1896. decz. 17. 328. sz.); sőt ez irányban annyira haladt, hogy még az örökségről való lemondást is megtámadhatónak tekinti. („Az örökségről való oly lemondás, melynek czélja a kielégítési alapot a lemondó fél hitelezői elől elvonni, ezekkel szemben nem hatályos." C. 1902. nov. 4. 250. sz.) Látjuk tehát, hogy az adós nálunk már ez idő szerint is a csődön kivül sem áll védtelenül az adóssal s a vele szerződő féllel szemben azon jogcselekmények tekintetében, melyek követelésének fennállása idejében történtek ; sőt üzletátruházás esetében még hathatósabb fegyverrel rendelkezik, mint a minőt a jelen tervezet nyújt, mert nem kell kárositási szándék stb. igazolása mellett ügyletet támadnia, hanem közvetlenül fizetést követelhet az üzletátvevőtől. Áttérve már most a törvénytervezetre, ennek 5. §-a*) látszólag nem mond többet, mint amennyit az actio Pauliana mondott és amit idézett joggyakorlatunk az igényper keretében már kifejlesztett, amidőn megállapítja, hogy a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal kötött ügylet a rosszhiszemű harmadik téllel — a fraudis particeps-sel — szemben megtámadható. Ha tényleg csak arról volna szó, hogy az igényperekben nálunk fejlesztett joggyakorlat immár irott jogszabály alakjában általánosittassék, ez ellen nem is lehetne kifogást emelni; sőt a jogbiztonság szempontjából örömmel kellene üdvözölni, hogy a tervezet — a német és az osztrák törvényeket követve — a támadás lehetőségének a rendes elévülésnél rövidebb időbeli határt von. Csakhogy a tervezet — figyelembe véve 2 §-át — többet mond ; mig u. i. joggyakorlatunk és actio Pauliana szerint a hitelező csak olyan ügyletet támadhat meg, amely az ő saját követelésének keletkezését követte, tehát őt károsította, a tervezet e részben is követve a német és osztrák törvényeket, „tekintet nélkül a követelés keletkezésének :idejére", adja meg a támadó jogot v. i. megengedi, hogy a hitelező még oly jogcselekményeket is támadhasson, amelyek saját követelésének keletkezését talán évekkel megelőzőleg történtek, amelyek tehát károsíthatták az akkori hitelezőket, de semmi esetre sem őt, aki akkor az adóst talán nem is ismerte, akinek tehát azon kielégítési joga (Befriedigunsrecht), melynek megsértése képezi — a nézetek túlnyomó része szerint — a támadó jog alapját, még embrióban sem létezett. Az actio Pauliananak ezen kiterjesztését, a támadó jognak a jogcselekményt követőleg keletkezett követelések alanyaira való átháramlását a magánjog alapján hiába kisérelnők megindokolni, illetőleg a magánjog elveivel kapcsolatba hozni; mert akár a hitelező kielégítési jogának megsértéséből, akár a megtámadandó cselekmény jogellenességéből, akár az adós vagyonának szavatosságából (1 SzászySchwarcz „Uj irányok a magánjogban" 195. 1.) vagy lekötöttségéből („les biens du debiteur sontlegage commun de ses créanciers" mondja *) ,,Megtámadhatni az adósnak a támadó jog érvényesítését megelőzőleg tiz éven belül keletkezett a;okat a perbeli és peren kiviili jogcselekményeit, amelyekről a másik fél tudta vagy tudnia kellett, hegy azok a hitelező megkárosítására irányuló szándékkal létesültek."