Kereskedelmi jog, 1914 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 19-20. szám - Az iparjogvédelem és a háború

312 Keresked Igaz, hogy az ember azt hiheti, miszerint a nemzetközi iparjogvédelmi szabályok legalább akkor respektáltatnak és szándékos megsértésnek nincsenek kitéve, mikor u. n. kulturállamok állanak egymással szemben a háborúban. Ebben a feltevésben azonban nagyon csalódnak a jelen háborúnál. Mert az egyik hadviselő állam, Anglia, a szabadalmi jog őshazája, a nemzetközi Uniónak tagja, oly intézkedéseket tett, hogy azoknak elolvasásánál az ember fejéhez kap és kételkedik, vájjon az, ami abban az angol törvényben meg van irva, igaz lehet-e ? Vagy pedig — ha igaz —, akkor kérdi, vájjon kulturállam-e az, mely ily intézkedéseket tesz? Mert ha igaz — és pedig ugy látszik, hogy, fájdalom, igaz—, akkor a „kultúrállam" fogalmának alkalmazásánál nagyon óvatosan kell ezután eljárni. Mielőtt az angol rendelkezések tartalmát röviden ismertetnők, néhány körülményre rámutatunk, melyek nagyon élesen belevilágítanak Anglia álnokságába. Köztudomású, hogy a német ipar és kereskedelem oly mérvű lendületet vett, hogy a németeknek sikerült vas kitartás, lankadatlan szorgalom és szilárdság által a világpiaczon tért hódítani és Angliának nagy konkurrencziát csinálni, ugy, hogy az angol árukat és gyártmányokat kezdte kiszorítani, minélfogva Anglia már évekkel ezelőtt megkezdte tulajdonképen a háborút, minek beigazolásául csak néhány körülményre utalunk. Anglia ugyanis néhány évvel ezelőtt el rendelte — a szabadalmi törvénye módosításával —, hogy idegen állam alattvalóinak („idegen" alatt itt mindig német értendő) ad ugyan szabadalmat, de a szabadalom birtokosa köteles azt Angliában gyakorlatba venni, mely rendelkezésnek visszaható ereje a már azelőtt adott szabadalmakra is volt. Ennek következménye az lett, hogy a németek — alkalmazkodva az angol törvényhez — gyártelepeket állítottak fel Angliában, ugy, hogy Angliában egy uj nagy német ipar keletkezett. Az eredmény tehát éppen ellenkezője lett annak, mint amit az angolok czéloztak. Ehhez járult, hogy az angol szabadalmak, mint ilyenek, kezdtek háttérbe szorulni a német szabadalmakkal szemben, ugy, hogy az ujabbi időben a világpiaczon a szabadalmak értékelése aszerint történt, vájjon az a találmány Németországban szabadalmaztatott-e vagy sem ? Az angol szabadalmaknak is csak akkor volt meg a kellő értéke, ha azt a találmányt a német szabadalmi hivatal — a legjobb szabadalmi hivatal a világon — is szabadalmazta. De a védjegyek terén is már rég megkezdte Anglia a háborút Németország ellen. Köztudomású ugyanis, hogy Anglia elrendelte, hogy az idegen árukon a származás — gyártás — országa kitüntetendő. A németek, ehhez is alkalmazkodva, kitüntették hűségesen az áruikon a származást Ekkor keletkezett a már általánosan ismert „made in Germany". Mi volt a következménye ennek? Az, hogy ezután sokkal több német áru kelt el Angliában, mint azelőtt; a vevőközönség, mely a német árut már megkedvelte volt, most már kívülről is felismerte a szolid, jó német portékát — elkapkodta ; sőt arra is volt eset, hogy angol árukon is alkalmazták ezt a „made in Germany" jelzést, hogy az árunak jobb kelendősége legyen. Ez a fegyver is tehát hátrafelé sült el. Ezek csak részei az előzményeknek, de jellemzésre talán egyelőre elég. Amit most tett Anglia a háború amúgy is zavaros viszonyainak felhasználásával, az felülmúl mindent. Hitelesen, formailag, még nem nyert ugyan megerősítést, de előttünk van a semleges Hollandia utján megszerzett szó szerinti szövege a törvénynek. Eszerint Anglia nem — amint a napilapok közölték — hivatalból látszik megsemmisíteni az ellenséges államok alattvalóinak szabadalmait, hanem csak „kérelemre". Ez is egy teljesen jogosulatlan eljárás, mert a szabadalom egy szabályszerűen megszerzett, elidegeníthető, átörökölhető magánvagyon. De különben is az a „kérelemre" való megsemmisítés teljesen azonos a jelen esetben a hivatalból való megsemmisítéssel és a „kérelem" igazi angol kalmár furfanggal végzett szemfényvesztés. Azt a „kérelmet" ugyanis előterjesztheti bárki. Ilyen „kérelem" folytáni intézkedés csaknem egyenlő a hivatalból való intézkedéssel, mert hisz ez a „bárki" könnyen jelentkezhetik. A szemfényvesztés azonban tovább megy. Az angol törvény ugyanis elrendeli, hogy a kérelmező bizonyos körülményeket igazolni is tartozik. Ez már ugy látszik, mintha az a meg-