Kereskedelmi jog, 1913 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 11. szám - A belga uj részvényjogi törvény

212 Kereskedelmi Jog 11. sz. nében (ilyenek a franczia jogban ismeretes „parts de fondateur"-ök és az olasz K. T. 127. §. alapján biztosított részesedést tanúsító okiratok) szerezheti meg a társaság, amely értékpapírok azonban később (legalább 2 év elteltével) alaptőke-felemelés utján részvényekké is konvertálhatók. Ennek a megoldásnak előnyeire ós hátrányaira több izben részletesen reámutattam (legújabban „Részvényjogi reformkérdések" cz. tanulmányomban 50. és köv. 11.); e helyen, az uj belga törvény apport-szabályozásának ötletéből, csak lapunk olvasóinak szives figyelmét felhívni és nagyrabecsült kritikáját kihívni voltam bátor az apport-szabályozás egy eddig ismeretlen, de nézetem szerint alkalmasnak látszó megoldási módozatára. Kuncz Ödön. A váltó-Óvás kérdésében több irányú ujitást kívánnak megvalósítani a nemzetközi váltójogot törvénybe iktató uj váltótörvényjavaslat 85. és köv. §-ai. Ezek között az újítások között nem találjuk a Németországban nagyon is jól bevált, minden tekintetben egyszerűbb és olcsóbb posta-óvást. Nem adjuk fel azonban a reményt, hogy a javaslat tárgyalása alkalmával sikerülni fog ennek az intézménynek, legalább a kisebb összegű váltóknál (1000 K-án alól), a behozatala. A javaslat ujitásai közül most csak kettőt kívánunk vizsgálat tárgyává tenni: a váltó-jegyzők intézményének fejlesztését és az óvásnak a váltóra vagy toldatra vezetését. A 85. §. szerint az óvatoló közegek volnának: a közjegyzők, járásbíróságok ós váltójegyzők. Utóbbiak működési területkörót olyan helyeken, ahol járásbíróságok nincsenek, az igazságügyi miniszter állapítja meg. A javaslat nem zárja ugyan ki kifejezetten a közjegyzői székhelyen váltójegyzők működését, de alig hihető, hogy a váltó-jegyzőknek a közjegyzőkkel konkurráló hatáskört akart volna adni. A javaslat talán az 1911. évi jogászgyülósen erősen hangoztatott óhajokat akarja részben honorálni, amidőn lehetővé teszi, hogy jbsági székhelyen nem működő gyakorló ügyvédok váltó-jegyzői megbízáshoz is juthassanak. Hogy ez az újítás, helyesebben reaktiválás nagyon kis jelentőségű munkát fog az ügyvédekre bízni, az könnyen belátható, ha arra gondolunk, hogy a váltó-jegyzők működési területén aligha kerülnek váltók óvatolás alá, mert hÍ3zen a váltó-állomány túlnyomó részét tevő pénzintézeti váltók rendszerint közjegyzői, de legalább is jbsági székhelyekre vannak telepítve. Elvi szempontból pedig nagyon is ellene szól a váltó-jegyzők felélesztésének az a körülmény, hogy az óvás a javaslat szerint is rendes körülmények között közhitelességü nyilatkozatok felvételére jogosított hatóság feladata lesz; rést üt tehát a közjegyzői intézmény sarkalatos alapelvén, idegen, magánszemélyek hatáskörének elismerése ís. Ami az óvásnak a váltóra vagy toldatra vezetését illeti, ez a gyakorlatban korántsem fog azzá* az üdvös hatással járni, amint a javaslat gondolja. A 87. §-ban előirt adatokat egyrészről aligha lesz lehetséges a mostani kis formátumú váltóürlapokra vezetni, toldat-ragasztás pedig sok időbe kerül, de mindezek mellett megnehezíti az óvás-felvételt ós szaporítani fogja a szabálytalan óvások számát az a körülmény, hogy az óvatoló személy nem nyomtatott űrlapot tölt ki, hanem a váltón vagy toldaton levő üres helyre szorítja reá az óvást. Ha ehez hozzá vesszük, hogy a 92. §. jegyzőkönyvek és ügykönyvek vezetését is követeli meg az óvatoló részéről, aligha várhatunk a javaslat szabályozásától az óvás tekintetében egyszerűbb és kevesebb munkát adó eljárást. A munkás részesítése a vállalkozás jövedelmében Francziaországban igen elterjedt szokás. Közismert dolog, hogy ezt a gondolatot mekkora szimpátiával üdvözlik különösen a nemzetgazdászok és szocziológusok. Nem lesz érdektelen, ha egy franczia bírói ítélet ötletéből (Trib. civ. de Chalonsur Saőne 1911. decz. 20. Dalloz: 1912. 22. f. 377. 1.) eme intézmény jogi elbírálásának szempontjait is kidomborítjuk. A szóbanforgó birói határozat kimondja, hogy ha valamely vállalat munkásait részesiti üzleti nyereségében anélkül, hogy javukra részesedési és ellenőrzési jogot is biztositana és ezt a részesítést „szívességből történő javadalmazásnak" (bonification gracieuse) minősiti, ez esetben a vállalat részéről csakis egy méltányos eljárás (liberalité) forog fenn, amely a munkások javára hitelezői jogot nem létesít. Ez még abban az esetben is áll, ha a nyereségben való részesítés nyilvánosságra hozatott. Ebből következik, hogy a munkásnak járó eme részesítés végrehajtásilag nem tiltható le a vállalatnál ; nem vehető számításba akkor, amidőn a munkás balesete folytán a vállalatot terhelő járadék összege állapittatik meg. Ha a vállalat az elhalt munkás örököseinek a fenti értelemben létesített részesítés alapján bizonyos összeget fizet is, ez csak jóindulatú, önkéntes cselekedet, amit nem lehet a munkás részesedési joga elismerésének minősíteni. A most közölt birói határozat által elbírált ez a stipulácio mindenesetre érdekes alakzata a gazdasági élet szülte intézményeknek, amelyet jogi keretbe foglalni igen nehezen lehet és amelynél leghelyesebb azzal a természetes, egyszerű — codexbe merevitett magánjogi elvektől eltekintő — könnyedséggel eljárni, mint a Chalon sur Saóne-i törvényszék tette. IRODALOM. Flechtheim: Die rechtliche Organisation der Kartelle. Leipzig. Bensheimer. 1913. Kötve 6 M. 50 pf. Rosenthal: Reichsgesetz gegen den unlauteren Wettbewerb. Leipzig. 1913. Kötve 16 M. 50 pf. Warneyer: Konkursordnung in der Fassung von 20.5. 1898. Leipzig. 1913. Kötve 3. M.