Kereskedelmi jog, 1913 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 5. szám - Az egységes nemzetközi váltójog

5. sz. A szokásos gondosságot meghaladó magatartást a zálogbavevőtől kívánni nem lehet. Másrészt azonban a zálogbavevőnek sem szabad az átlaggondosság mellőzésével elzárkóznia ama lehetőség elől, hogy a jóhiszeműségre befolyással bíró ténybeli adatok tudomására juthassanak. Tehát: egészen passzív magatartás a jóhiszeműséget kizárja. Igaz, a gondosságnak oly nagy foka, amely a felek között fennálló szerződéses jogviszony tartalma szerint netán kiköttetett, ismét nem követelhető a csak átlaggondossággal terhelt féltől. Sőt oly nagy foka a gondosságnak sem, 2mely különleges törvényes rendelkezéseknél fogva, igy legújabban az üzletátruházási törvény (1908 : LVII. t.-cz.) indokolásának megfelelően kifejlődött következetes birói gyakorlat által a félre rovatik. Itt valóságos nyomozási kötelezettség, tüzetes utánjárás terheli a felet, ámde semmi alap sincs arra, hogy ily mérvű gondosságot mérjünk per analógiám a zálogbavevőre. Általánosságban tehát áll a tétel, hogy a zálogbavevőre nagyfokú pozitív cselekvést, fáradozást, költséges eljárást az elzálogosítandó ingók származásának kipuhatolása tárgyában róni nem lebet — csupán annak az eshetőségnek kedvéért, hogy az áru az ismertetett általános tartalmú értesítés szerint ugylehet nem volt az elzálogosító tulajdona. Mert bizonyos, hogy a zálogbavevőnek ily mérvű gondossággal való terhelése egyrészt aránytalan költségekkel járna, de másrészt a felek indokolatlan zaklatására, esetleg az üzem teljes megakasztására vezethetne, szóval jelenthetné az üzlet teljes letörését. Ennyi heroizmus pedig csak nem kívánható ! De mily alapon követeljük a zálogbavevőtől, hogy azt a gondosságot, amely az eladót terheli, vele, költségére súlyos megterhelésével végeztessük el ! Mikor a bizonyítás általános szabályai szerint a rosszh'szemüség kimutatásának terhe az eladóra hárítandó s mikor a jogtalan elzálogositók ellen a részletüzletekkel foglalkozó czégek bűnügyi uton amúgy is eljárhatnak és az elzálogosított tárgyakat a zálogkölcsön és kamatainak megfizetése ellenében magukhoz válthatják. És mikor a tulajdonjog fentartásával kötött ügyleteknél az eladó nagy mérvű koczkázata a megfelelően nagyobb vételárban kielégítést talál, méltányos, hogy a rizikót az eladó viselje s a maga részéről nagyobb gondosságra köteleztessék. Minthogy a kifejtettek szerint a zálogbavevőtől ily abnormális gondosság jogszabályaink érterlmé- | ben nem kívánható, természetesen arról sem lehet szó, hogy ezt a gondosságot elmulasztván, rosszhiszeművé vált. Ámde ez általános jogi tekinteteken kivül nem zárkózhatunk el a zálogházak ügykezeléséből, irányadó szabályrendeleteiből folyó szempontok méltánylásától sem. így nevezetesen, ha nézzük azt a szempontot, hogy amennyiben a zálogházak terhire minden egyes esetben a tudakozódási kötelezettség megállapittatnék, az egyenlő elbánás elvénél fogva mi akadálya sem volna annak, hogy az egyedileg (számozással, jelekkel stb.) könnyen megjelölhető tömegáruk (órák, ékszerek stb.) elárusítói hasonló követeléssel lépnének fel s hasonló védelmet kérnének. Hogy ennek folytán a zálogházi forgalom tökéletesen megbénulna, hogy az elzálogositók mily zaklatásnak volnának kitéve, nyilvánvaló. Gondoljunk csak arra, hogy a kir. zálogházaknál, ahol évenként több mint másfél millió zálogtárgy vétetik fel, tehát naponként 4000 darabot meghalad, a forgalom (ami intézetenként 500—12C0 darabra rug), kezelési szempontból keresztülvihetetlen, hogy a zálogbavétel előtt a becsüs, az elzálogosító tulajdonjogának megállapítása végett akár írásban, akár telefon utján az eladónál tudakozódjék : ami egyébként annyit jelentene, ho?y a magánczégek érdekeinek védelmére külön tisztviselők volnának alkalmazandók. A zálogházak mint nem haszont hajtó, hanem humanitárius intézmények, amelyekre az állam ráfizet, végre is ily funkcziókkal nem terhelhetők. (Befejezés következik.) KÜLÖNFÉLÉK. Az egységes nemzetközi váltójog kérdéséről a Jogászegyletben, Nagy Ferencznek és Fodor Árminnak már régebbi előadásai után, Sichermann Bernát dr. ügyvéd — aki szintén részt vett az 1912. évben Hágában megtartott váltójogi államkonferenczián —• tartott 1913. február hó 15-én tanulságos előadást. Reá mutatva arra, hogy az egyes államok jogrendszereiben meglevő, áthidalhatatlan ellentétek kikapcsolása végett az egységes törvény-tervezet iger sok kérdés megoldását vagy közelebbi részletes szabályozását az egyes államok külön törvényhozásainak hagyta fenn, előadásának folyamán főleg azoknak a kiegészítő rendelkezéseknek ismertetésére helyezte a súlyt, amelyeket az egységes törvényt életbeléptető törvényünkbe kell még külön